Sport

Megint lecsapott a Debrecenre a magyar kézicsapatok rémálma

A Debrecen 31-30-ra kikapott a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK otthonában a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott a csoportkörbe.

A DVSC koronavírusos megbetegedések miatt 56 nap után játszott ismét mérkőzést.

Mivel a múlt héten nem tudott elutazni Törökországba, elveszítette a hazai visszavágó lehetőségét, és a továbbjutásról ez az egy mérkőzés döntött, írja az MTI.

Az előző idényben csoportkörös Debrecen jól kezdte a meccset, hatékony védekezésére alapozva a nyolcadik percben 5-3-ra vezetett. Ezt követően több támadást is elrontott, így a törökök a 15. percben átvették a vezetést. A folytatásban felváltva vezettek a csapatok, a DVSC dolgát több kiállítás és Merve Durdu kapus bravúros védései is nehezítették. Mindezek ellenére a Kastamonu csak egy góllal vezetett a szünetben.

Mindkét csapat masszív, összeszedett védekezést mutatott be a második félidő elején, és mivel támadásban kevesebb lövést rontottak a hazaiak, a 43. percben már három találattal vezettek. A magyaroknak innen is sikerült egyenlíteniük, sőt az 51. percben ismét ők vezettek (26-27). A hajrában Csapó Kyra büntetőt védett, csapata emberelőnybe került, de ismét lövést hibázott, majd gólt kapott, így az utolsó másodpercekben a hosszabbítás kiharcolásáért kellett támadnia, ám nem járt sikerrel.

A Kastamonu a magyar csapatok mumusa, korábban kétszer is elbúcsúztatta a Vác csapatát az EHF Kupa-selejtezőben, míg idén a Debrecent a csoportkörből golyózta ki. A Siófok a negyeddöntőben törte meg az átkot az előző szezonban.

A Vácnak sikerült

A Váci NKSE 42-41-re győzött a cseh bajnok DHK Baník Most otthonában. A magyar csapat koronavírusos megbetegedések miatt a múlt héten nem tudott elutazni Csehországba, ezért elveszítették a hazai visszavágó lehetőségét, és a továbbjutásról ez az egy mérkőzés döntött.

A az első félidőben nyolccal is vezetett már a Vác, de a második félidőben nemcsak kiegyenlített, hanem 33-30-ra el is lépett a házigazda. Bár három büntetőt is kihagyott a folytatásban a Vác, ennek ellenére a hajrában előnybe tudott kerülni. Helembai Fanny egy ziccert a kapufára dobott, hat másodperccel a vége előtt viszont betalált, így együttese 42-41-re megnyerte az alacsony színvonalú találkozót.

Az Alba Fehérvár KC koronavírusos megbetegedések miatt játék nélkül búcsúzott a selejtezőtől, a Siófok KC pedig a csoportkörben kapcsolódik be a küzdelmekbe, amelynek sorsolását csütörtökön rendezik.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló

Kastamonu Belediyesi GSK (török)-DVSC Schaeffler 31-30 (15-14)

DHK Baník Most (cseh)-Váci NKSE 41-42 (21-25)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik