Sport

Lehengerlő első félidővel vágott vissza a Fradi a súlyos BL-vereségért

A Ferencváros 29-25-re nyert a német Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, vasárnap Ludwigsburgban. A Fradi ezzel visszavágott, mert hazai pályán 35-24-re kikapott.

Váratlanul súlyos vereségbe szaladt bele a Fradi a kézi-BL-ben
Az eddig hat mérkőzésből hatot elveszítő Bietigheim 11 góllal nyert a magyar csapat vendégeként.

A vendégek keretéből ezúttal Szucsánszki Zita és Márton Gréta hiányzott. Mindkét együttesben szerepelt egy-egy holland világbajnok, aki régi ismerősként köszöntötte az ellenfelet: Angela Malestein hat évet töltött a Bietigheimnél, mielőtt idén nyáron a Ferencvároshoz igazolt, Danick Snelder pedig négy idényen keresztül az FTC-t erősítette, nyáron Siófokra szerződött, a német klub pedig bő két hete jelentette be a leigazolását.

Három légiósa is elhagyta a siófoki kézicsapatot
Az ügyvezető szerint problémát okozhatott, hogy a játékosok úgy számoltak, a BL-ben indul a csapat, ám végül nem így lett.

A vendégek védekezésben és Klujber Katrin vezérletével támadásban is remekül kezdtek, ezért a Bietigheimnek már a kilencedik percben időt kellett kérnie (2-6). Bíró Blanka bravúrosan védett, két büntetőt is hárított, így a házigazdák a huszadik percben még csak harmadszor voltak eredményesek (3-10).

A játék képe a folytatásban sem változott, sőt a hajrában már tíz találat is volt az FTC előnye, amely az első félidőben csupán hat gólt kapott.

A második felvonást 7-2-es sorozattal kezdte a Bietigheim, közben Elek Gábor vezetőedző időt kért, ami végül eredményre vezetett. Csapata a továbbiakban ismét jól teljesített, tartotta a különbséget, és sikerült visszavágnia német ellenfelének.

A mezőny legeredményesebb játékosa Klujber volt nyolc góllal, amelyből hetet az első félidőben dobott. A két csapat hatodik egymás elleni tétmérkőzésén két Bietigheim-győzelem mellett negyedszer nyert az FTC.

Háfra Noémi: Inkább sportolok és játszom, mint bezárkózom
A Fradi átlövője rosszul viselte, hogy egy hónapig kimutatható volt a szervezetében a koronavírus.

A három győzelemmel és három vereséggel álló FTC jövő szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, az öt sikerrel és két döntetlennel rendelkező, címvédő Győr pedig szintén jövő szombaton hazai pályán játszik a montenegrói Buducnost Podgoricával.

Eredmény, csoportkör, 8. forduló, A csoport:

SG BBM Bietigheim (német) – FTC-Rail Cargo Hungaria 25-29 (6-15)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik