Sport

Nerea Pena új csapatával is megkeserítheti az FTC életét

Danick Snelder után Nerea Pena is ellenfélként tér majd vissza egykori csapatához, az FTC-Rail Cargo Hungariához: amíg a világbajnok holland beállós a német Bietigheimhez igazolt Siófokról, addig spanyol klubtársa, a dán Team Esbjergben folytatja pályafutását.

Nerea Pena távozott a siófoki kézilabdacsapattól
Nem tudott együtt dolgozni a Siófokkal, inkább szerződést bontott.

A Siófok KC október 19-én mentette fel határozatlan időre a vb- és Eb-ezüstérmes irányítót, és miközben három légiós klubtársa is sikerrel távozott, ő csak most jutott megegyezésre a klubvezetőkkel.

Siófokon nem játszhat, Romániába szerződhet Nerea Pena
A pletykák szerint Bukarestben tárgyal, de nem tudni, melyik klub lesz a befutó.

Penát korábban két bukaresti csapattal, a CSM-mel és a Rapiddal hozták hírbe, de a dán bajnokság éllovasa még a hivatalos bejelentés előtt jelezte célját, hiszen a légiós neve felkerült az EHF hivatalos oldalán az Esbjerg BL-keretében.

Az Esbjerg a BL-ben eddig hat mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, egy döntetlent játszott, négyszer pedig kikapott. Egyik vereségét például a tartalékos FTC-től szenvedte el október 11-én, hazai pályán (21-24), a visszavágóra az eredeti tervek szerint 2021. január 16-án kerülne sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik