Sport

„Ha azt akarja, hogy a pályára szarjak, megtettem volna” – furcsa vita a teniszező és a székbíró között

A selejtezőből főtáblára jutott Ilja Ivaska meglepetésre két szettben legyőzte Adrian Mannarinót a szentpétervári fedettpályás tenisztorna első körében, a fehérorosz játékos 6-3, 7-6 (8-6)-ra nyert. Pedig nem ment minden olyan simán, a második játszmában elég komoly kirohanást intézett Ivaska.

3-2-re vezetett a felvonásban Mannarino, amikor Ivaska jelezte, kivenne egy sürgősségi szünetet, mert vécére kell mennie. A székbíró szólt neki, hogy ez a saját idejéből fog menni, amit a játékos a jelek szerint nem hallott, ugyanis amikor visszatért, meglepve hallotta, hogy nem csak figyelmeztetést kap, hanem meg is fogják büntetni.

Ha azt akarja, hogy a pályára szarjak, megtettem volna

– mondta ekkor még viszonylag visszafogottan Ivaska (ezt a Tennis TV Facebook-oldalára feltöltt videón lehet hallani), aki aztán később már magából kikelve üvöltözött, amikor megtudta, hogy egy gémet az ellenfelének fognak ajándékozni a késés miatt. Bár a székbíró magyarázta, hogy megérti a felháborodást, viszont ő a szabályokat követve nem adhatott neki sürgősségi szünetet arra, hogy elment a vécére, Ivaskát ez jól láthatóan nem győzte meg.

A kis közjáték után mondjuk rendezni tudta a gondolatait mert megnyerte a következő két játékot, és ugyan elment rövidítésig a játékrész, végül továbbjutott a második körbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik