Túloztak, akik Buzek Lászlót (Nyitóképen álló sor bal oldalán, kilences mezben) a röplabdázás Puskás Öcsijének titulálták, noha az ő gyerekkorában kapott beceneve is Öcsi volt, fején találták viszont a szöget azok, akik már 38 évvel ezelőtt felülmúlhatatlannak jósolták a 266 válogatott szereplését. A mind a mai napig megismételhetetlenül maradt teljesítmény értékén vajmi keveset csökkent, hogy Tatár Mihály, a sportág másik magyar zsenije csak egyetlen válogatott szerepléssel maradt el a Csepel SC csapatában két évtizedet lehúzott, aztán a tapasztalatából német csapatokban profitáló játékostársától.
Buzek 1965-ben játszhatott először a magyar válogatottban. Két esztendővel később, amikor még csak 22 esztendős volt, őt választották meg az év magyar férfi röplabdázójának, aztán még további hét alkalommal. Három világbajnokságon és négy Eb-n is részt vehetett, pályafutása csúcsának pedig az 1977-es finnországi kontinensbajnokság számított, ahol a magyarok a negyedik helyen végeztek, a fiatal csepeli pedig bekerült a torna ALL STAR csapatába. Később nyolc évig szerepelt a német bajnokságban, sportpályafutása alatt nem csak játékos volt, hanem játékosedző, visszavonulása után pedig magyar ifjúsági és junior szövetségi kapitány, sőt, még a Csepel SC elnöke is.
Csak amennyi jólesett
„Talán többre is vihettem volna, de sokáig csak annyit edzettem, amennyi éppen jólesett. Laza srácok voltunk, bezzeg a rangadókon, meg a kupameccseken mindenkit elkapott a harci láz és teljesen kihajtottuk magunkat. Ha meg összeálltunk négyen, kettő a kettő ellent játszani, tétként egy krigli sörrel, képesek voltunk kezünket-lábunkat törni a győzelemért. Tízszer nyertük meg a magyar bajnokságot, 11 alkalommal lett mienk Magyar Kupa, ott voltunk az európai élvonal közelében, 1973-ban a KEK-ben még az ezüstérmet is mi szereztük meg. Az orosz ellenfeleinkkel viszont nehezen bírtunk, előbb a CSZKA Moszkva, aztán az Alma Ata leckéztetett minket.
A moszkvaiak második csapatával voltunk egy súlycsoportban, de ha jött szembe az első, csak zakó lehetett a vége. Akkoriban az volt a mondás, hogy ha az orosz edző lehoz a pályáról egy kétméteres fiút, akkor egy háromméterest küld be helyette
– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Buzek László, aki maga is 203 centiméterre nőtt meg, de amikor 17 évesen még „csak” 196 volt, a 66 kilós testsúlyával meglehetősen cingárnak tűnt a játékostársai között.
Álnéven játszott, de lebukott
Nem volt beképzelt, de ha begőzölt, rendesen oda tudott mondani. Két alkalommal is összetűzésbe került a hazai szövetséggel, mindkétszer el is tiltották. Valójában az egyik büntetésből következett a másik.
„Először azért húztam ki a gyufát, mert a keménykedő csapatvezetőnek esti tévénézés közben nem engedelmeskedtem és parancsára nem mentem aludni, ezért aztán hazaküldtek Pozsonyból, majd el is tiltottak. Igen ám, de jött a meghívás az olaszoktól, akik kikötötték, hogy nekem is ott kell lennem a csapatban.
A sporthivatalban egy ismerős – neve maradjon titokban – hozzásegített egy turista útlevélhez, azzal utaztam ki, a mérkőzésen pedig, hogy ne derüljön fény a svindlire, Józsa Gábor „álnéven” szerepeltem. Vesztemre lebuktam.
Egy olasz játékvezető újságolta el később Holvay Endrének, a nemzetközi szövetség magasrangú vezetőjének, hogy milyen jól játszottam, akinek fogalma sem volt a csínytevésről. Nem dicséret következett, hanem újabb eltiltás, most már nem csak nekem, hanem az egész csapatnak”
– árulta el Buzek, aki közel a hetvenötödik születésnapjához is dolgozik, egy kisebb nyomdában, egykori válogatott játékostársa és jóbarátja, Nagy István társaságában.
„A sporttól sokat kaptam, de nem csak jót. Protézis került a csípőmbe és a térdembe, a „ketyegő” is rakoncátlankodott egy ideig, de sohasem voltam feladós típus. Kerékpározok, hetente háromszor úszással kezdem a napot, koromhoz képest egész jó erőben vagyok” – mondta befejezésül minden idők egyik legjobb magyar röplabdázója.
(Nyitókép: A csapatképen, amely Podani István gyűjteményéből került elő, a felső sorban 9-es számú mezben Buzek László Forrás: SzPress Hírszolgálat)
