Sport

Súlyos, de stabil a teherautóval ütköző Alex Zanardi állapota

Súlyos, de stabil az állapota Alex Zanardi korábbi autóversenyzőnek, paralimpiai bajnoknak, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközött, írta az MTI.

Helikopterrel vitték kórházba versenybalesete után a paralimpikont
Súlyos sérüléseket szenvedett, miután egy teherautóval ütközött.

Az 53 éves sportember kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt parasportolók részére rendezett országos versenyen, és – a válogatott helyszínen tartózkodó edzőjének beszámolója szerint – hibázott, áttért a teherautó sávjába, és már nem volt lehetősége korrigálni. Az ütközés során leesett a sisakja, ennek ellenére az orvosi személyzet megérkezéséig eszméleténél volt, ám olasz sajtóinformációk szerint súlyos fejsérüléseket szenvedett.

A baleset után helikopterrel egy sienai kórházba szállították, ahol megműtötték. Az operációt végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, viszont nehéz megmondani, hogy alakul majd Zanardi állapota a következő napokban.

Súlyos az állapota, ilyen helyzetben a javulás lassú és időigényes, míg az állapot romlása hirtelen is bekövetkezhet

– fogalmazott.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett.

Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban.

Kiemelt fotó: ANDREAS SOLARO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik