Sport

Helikopterrel vitték kórházba versenybalesete után a paralimpikont

A korábbi paralimpiai bajnok Alex Zanardi olyan súlyos versenybalesetet szenvedett, hogy a súlyos sérülései miatt helikopterrel szállították egy sienai kórházba.

Az 53 éves sportember a toszkán város közelében parasportolók részére rendezett országos versenyen ütközött egy teherautóval. A baleset során leesett a sisakja, de eszméleténél volt, amikor az orvosok megérkeztek.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiát nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban. Ezzel a kézzel hajtott, háromkerekű járművel érte most a baleset.

A válogatott helyszínen tartózkodó edzője, Mario Valentini a La Repubblica Firenze lapnak azt mondta: az esetnél Zanardi hibázott, miután áttért a teherautó sávjába, és már nem volt lehetősége korrigálni.

Kiemelt kép: Andreas SOLARO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik