Sport

Verstappen: Hamilton és Vettel egy csapatban? Miért ne?

Továbbra is Sebastian Vettel jövője szolgáltatja a témát a Forma-1-ben. A négyszeres világbajnok és a Ferrari még ezt a szezon lenyomja közösen, de utána elválnak az útjai, és miután ezt bejelentették, elég komoly pilótakeringő indult be, így alig maradt olyan hely, amelynél futamgyőzelemre is esélye lenne a német versenyzőnek.

A sajtó azonban nem győzi újra és újra felhozni azt, hogy a Mercedes még nem hosszabbított a pilótáival, márpedig Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is még erre az idényre szól a megállapodása.

A finn már nyilatkozott is, ő nem félti a helyét (az ügynöke ugyanakkor már érdeklődött a lehetséges opciókról), és azt is elmondta, hogy a Mercedes nem gondolkodik Vettel megszerzésében. Toto Wolff, a csapat főnöke azonban még nem zárkózott el a lehetőségtől, egyértelműen legalábbis biztosan nem.

Természetesen Max Verstappen is érdeklődve figyeli, mi fog történni. Szerinte szégyen lenne, ha nem jutna hely Vettelnek a jövő évi mezőnyben. A német RTL rákérdezett nála, el tudná-e képzelni, hogy Hamilton és a német összeálljanak a Mercedesnél.

Nehéz megmondani, és az én szemszögemből nézve mindegy is. De miért ne? Természetesen megtörténhet

– mondta a holland.

Bernie Ecclestone is megszólalt a napokban, a Forma-1 korábbi nagyfőnöke szerint Vettel akkor hozná a legjobb döntést, ha kihagyna egy évet és csak 2022-ben versenyezne ismét.

Vettel helyét majd Carlos Sainz veszi át, az ő helyére Daniel Ricciardót igazolja le a McLaren.

Kiemelt kép: PEDRO PARDO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik