Sport

Az érdi polgármester kiteregette a kézicsapat korábbi edzőjének kétmilliós fizetését

Tovább bonyolódik az érdi kézilabdasztori, amelyről mi is többször írtunk az utóbbi napokban. Az érdi polgármester, Csőzik László bejelentette, hogy véget akar vetni a pazarló költekezésnek a csapatnál, ebből az lett, hogy a játékosok szerződését felbontották, és elköszöntek az edzői stábtól.

Már nem Szabó Edina az Érd női kézicsapatának edzője
A klubvezetés megkezdte a tárgyalásokat egy új szakmai stábbal.

A menesztett edzőpáros tagjai közül Szabó Edina legutóbb arról számolt be, hogy nem kaptak még hivatalos papírt arról, hogy a jövőben nem számítanak rájuk a klubnál, míg Rácz Marianne amiatt panaszkodott, hogy politikai játszma áldozatai lettek.

„A politika felhasznált bennünket” – nem értik menesztésüket az érdi kéziedzők
Rácz Marianne szerint sokféleképp lehet elválni, ők érthetetlen módon ezt kapták.

Csőzik eközben a Facebook-oldalán teregette ki Szabó Edina szerződésének részleteit. Az edzőnő e szerint 2018 júniusa és 2019 júniusa között havi bruttó 1 848 000 forintot kapott a klubtól, majd tavaly júliustól 2 146 000 forintra emelkedett a fizetése, idén nyártól pedig 2 360 060 forintra nőtt volna.

Csőzik azt is megemlíti, hogy Szabó fiaival is szerződött a klub, egyikükkel részmunkaidős szerződéssel havi 166 ezer, másikuk cégével 260 ezer forintért három hónapon át.

Az új kézilabdás korszak mentes lesz a herdálástól, a fényűzéstől, mentes a korrupciótól és a haverok, családtagok alkalmazásának lábszagú, belterjes világától

– fogadkozik Érd ellenzéki polgármestere.

Szabó az Indexnek nyilatkozva erre annyit reagált, megrökönyödött a polgármester posztján, és már meg is tette a megfelelő jogi lépéseket az ügyben üzleti titok megsértése miatt. Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, az ügynek lesz még folytatása.

A kiemelt képen Kisfaludy Anett dob kapura az Érd-Odense EHF Kupa-csoportmeccsen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik