Sport

A siófoki kézilabdacsapat elnöke el sem tudta képzelni, hogy ne a tabella döntsön

A Sport TV Kézivezérlés Extra című műsorának szombati adásában a Siófok KC ügyvezető-tulajdonosa, Fodor János volt a vendég. A klubvezető több témakörben is kefejtette a vélemény, többek közt szó esett arról is, hogy

  • a klub költségvetését érzékenyen érintette a pandémia, ezért is volt nagy segítség, hogy a kézilabdázók lemondtak fizetésük 30 százalékáról,
  • Andrea Kobetics ugyan a szezon végén befejezte volna a pályafutását, de a helyzetre való tekintettel előfordulhat, hogy még egy szezont elvállal,
  • a Siófok pedig mindenképpen szeretne a Bajnokok Ligájában szabadkártyát kapni, ha nem más kárára történik.

A kézilabdacsapat nem csak előzte a hirtelenjében megszakított, majd eltörölt szezonban a Fradit, az egymás elleni eredményben is jobban állt riválisánál, ezért is komoly érvágás a szövetség döntése.

Nagyon érdekes helyzet és szituáció. A Siófoknak egyértleműen az volt a véleménye, hogy a bajnokságot felfüggesztését vizsgáljuk meg. Vagy folytassuk a felfüggesztést, vagy zárjuk le, akár április végén. Május negyedikétől viszont már lehet edzeni, úgyhogy mondhatom, azoknak a kluboknak volt igaza, akik ezt támogatták. Mindenki gazdasági szempontból vizsgálta a helyzetet, nem pedig abból a szemszögből, hogyan zárjuk le a bajnokságot. Azt én el sem tudtam képzelni, hogy nem az adott tabella alapján hoz döntést a szövetség

– mondta Fodor János, kiemelve, hogy a Ferencváros javaslata egybevág a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) döntésével.

A Siófok pénzügyileg nincs veszélyben, mivel évek óta jól ellenőrzés alatt tartották a büdzsét, de egy Bajnokok Ligája-szereplés sokat segített volna a helyzeten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik