Sport

A Siófok légiósa nem érti, a magyar szövetség miért járt el máshogy, mint a többiek

Simone Böhme, a Siófok kézilabdacsapatának dán játékosa az M4 Sport riporterének elárulta, még most sem heverte ki teljesen a Magyar Kézilabda-szövetség döntését. Az MKSZ úgy vetett véget a szezonnak, hogy az előző idény végeredményét veszi alapul a nemzetközi kupainduláshoz.

A jobbszélső és csapata a döntés miatt hiába állt jobban a pandémia kitörésekor, mint a Ferencváros.

Fájdalmas döntés volt. Fel sem fogtam ezt az egészet. Nem értek egyet a döntéssel és azzal sem, hogy miért Magyarország az egyetlen olyan ország, amely így járt el. A legjobb csapatoknak kell a Bajnokok Ligájában szerepelni és nekünk is ott lenne a helyünk. De ne mások kárára

– foglalta össze gondolatait Böhme.

A dán kézis azt is hozzátette, a csapattársaival abban bíznak, hogy a mivel a végső döntés joga az Európai Kézilabda-szövetséget (EHF) illeti meg, mégis indulhatnak majd a Bajnokok Ligájában.

A kialakult helyzet miatt a CSM vagy a Buducsnoszt is anyagi problémákkal küzd, ezért a Siófok nagyobb eséllyel pályázhat a szabadkártyára, Böhme szerint azonban ez nem lenne igazságos.

Kiemelt kép: siofokkc.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik