Sport lineup

Michael Jordan legendás vitáját egy magyar is látta

Akár még Dávid Kornél, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének egyetlen magyar játékosa is feltűnhet a Chicago Bulls 1997/98-as szezonját, illetve Michael Jordan pályafutását feldolgozó dokumentumfilm-sorozat következő epizódjaiban.

Még mindig döbbenetes látni, Michael Jordan hogyan szegte meg a fizika törvényeit
Miközben a világon mindenhol leálltak a profi sportok, a rajongók pedig ki vannak éhezve az új tartalomra, a Netflix ledobta a Jordan-bombát. A világ legjobb kosárlabdázója ismét megmenti a napot.

A magyar kosaras ugyan csak egy évvel később mutatkozott be az NBA-ben, ám az utókor számára megörökített idényt megelőzően az előszezonban együtt készült a kerettel.

Ahogyan a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában elmondta, neki is megvan a legendás edző, az utolsó chicagói idényére készülő Phil Jackson által átadott – a klub, a csapat beosztását és szabályait tartalmazó – kézikönyv, amely a Last Dance (Utolsó tánc) munkacímet kapta.

A tízrészes alkotást Európában a Netflixen keresztül lehet elérni, a magyar címe: Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig.

A sorozat első két epizódját múlt vasárnap mutatták be. Dávid Kornél elmondta, a készítők nagyon jól megtalálták az arányt abban a tekintetben, hogy ne csak a kosárlabda-rajongókat érdekelje az alkotás, hanem azokat is, akik nem követték figyelemmel azt az időszakot. Hozzátette, a sorozat várhatóan a folytatásban is arra keresi majd a válaszokat, hogy miképpen tudott ekkora sikereket elérni az a csapat, amelyben ennyi különböző személyiség, Jordan mellett Scottie Pippen vagy éppen Dennis Rodman játszott. Emellett megtudhatják a nézők, miért is tartják Jordant minden idők legjobb kosárlabdázójának, és talán még az elmúlt évtizedekben LeBron James-en felnőtt generáció tagjai is elgondolkoznak.

Az ember, aki nélkül Michael Jordan nem lett volna az, aki
Scottie Pippent sokan csak minden idők legjobb kosarasának első számú segítőjeként emlegetik, noha a legnagyobb ikonok közé tartozik.

Dávid Kornél megjegyezte, kissé „önző módon” figyelte az első két részt abból a szempontból, hogy vajon feltűnik-e a képkockákon, de egyelőre az edzőtáborból még nem sok jelenetet vágtak be a készítők. Nem tartja kizártnak, hogy még feltűnik, ugyanis Jordannek volt egy emlékezetes összeszólalkozása a horvát Toni Kukoccsal, amit ő személyesen követett végig.

Dávid Kornél a Sport TV podcastjában, az Alley-oopban elég részletesen beszélt a chicagói időszakáról (ITT lehet meghallgatni), illetve Jerry Krause-ról is, akiről nem festett túl jó képet a sorozat első két része.

Az első két epizódot 6,3 millióan követték az Egyesült Államokban, ami az ESPN történetben abszolút csúcs a dokumentumfilmek között.

Kiemelt kép: TANNEN MAURY / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik