Sport

Meghívást kapott a kínai szövetségtől egy nyolc évre eltiltott úszó

A Kínai Úszó Szövetség cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a doppingvétség miatt nyolc évre eltiltott Szun Jang a válogatott edzőtáborában készül.

Szemernyi megbánást sem tanúsított a nyolc évre elmeszelt úszó
Szun Jang túl erős személyiség, aki nem tűr ellentmondást. Folytatja a bírósági harcot.

A Beijing Youth Daily című lap arról számolt be, hogy a háromszoros olimpiai bajnok meghívót kapott a nemzeti csapat három hónapos edzőtáborába, amelyben 17 úszó készül együtt április elsejétől júniusig.

Szun a nemzetközi Sportdöntőbíróság ítélete szerint el van tiltva még akkor is, ha a fellebbezése folyamatban van, ezért a neki küldött körlevél érvénytelen

– idézte az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlap a kínai szövetség közleményét.

A 28 éves Szunt februárban tiltotta el a CAS, amiért 2018 szeptemberében megsemmisíttette a tőle vett vérmintát, mivel szerinte a doppingellenőrök nem tudták magukat hitelt érdemlően igazolni. Szun ügyvédje a múlt hónapban jelezte, hogy a versenyző a svájci szövetségi bírósághoz fordult.

Szun a 2012-es, londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson nyert, négy évvel később Rio de Janeiróban pedig 200 méteren győzött, ezen kívül további két ezüst- és egy bronzérme van a játékokról. A világbajnokságokon 2011 és 2019 között 11 aranyérmet gyűjtött.

Kiemelt fotó: Liang Xu / Xinhua / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik