Sport

Kőkemény büntetést kapott a legutáltabb úszó

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bűnösnek találta a doppingvétséget elkövető háromszoros olimpiai bajnok úszót, Szun Jangot, és nyolc évre eltiltotta a kínai versenyzőt.

A 28 éves sportolót 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de ő utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely most megbüntette az úszót, írja az MTI.

Szun – akinek 2014-ben már volt egy három hónapos eltiltása egy másik ügy miatt – tavaly júliusban a kvangdzsui világbajnokság egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt.

Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan fütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

A világ egyik legjobb úszóját már csak hazájában nem utálják
Szun Jang ünnepelt sztár Kínában, noha pályafutását végigkísérik a botrányok. Ki is ő és miért néz el neki annyi mindent a nemzetközi szövetség?

Kiemelt kép: Ed JONES / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik