Sport

Mint egy rossz bírói döntés – reagált a siófoki kézicsapat a szezon lezárására

Az SKC szerint a szövetség döntése a bajnokságok végéről olyan, mint egy rossz bírói ítélet, amire viszont nem mehet rá a klub jövője. A siófoki kézilabda él, mert élni akar, mondta az ügyvezető.

Sok más európai országhoz hasonlóan Magyarországon is véget értek a kézilabda-bajnokságok, azonban a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szembement a trendekkel: ugyan máshol is volt arra példa, hogy ne hirdessenek bajnokot és kiesőket (meg arra is, hogy az aktuális állás alapján hirdettek végeredményt), itthon azonban a 2018/19-es helyezéseket veszik majd figyelembe a nemzetközi kupaindulásnál. Lényegében semmisnek tekintik az idényben eddig lejátszott mérkőzéseket.

Kirsner Erika első nyilatkozatával olajat öntött a tűzre
A korábbi 138-szoros válogatott, BL-döntős szélsőnek új szerepkörében máris sikerült felkorbácsolnia az indulatokat.

Ennek a legnagyobb kárvallottja a férfiaknál a harmadik helyen álló Gyöngyös volt, amely egyből jelezte is elégedetlenségét, a Csurgó pedig rendkívül sportszerűen felajánlotta indulási jogát az EHF Kupa utódjában, az Európa Ligában – az már egy másik kérdés, hogy a gyöngyösiek tudnak-e élni ezzel.

A nőknél a Siófok szívta meg nagyon, amely ebben a szezonban verte a Győrt és a Ferencvárost is, a második helyen állt, joggal reménykedhetett a Bajnokok Ligája-szabadkártyában, ami viszont így vélhetően a Fradié lesz.

A siófokiak elsőre csak annyit közöltek honlapjukon, hogy megdöbbentek a döntésen, bővebb tájékoztatást későbbre ígértek. Egy hétbe telt, mire az ügyvezető, Fodor János elmondta a klub álláspontját egy videoüzenetben.

Kézivezérlés: Fradi, Siófok, válogatott - mégis kinek az érdeke?
Hatalmas hullámokat vert a szövetség döntése, hogy lefújják a kézilabda-bajnokságokat, és a tavalyi eredményeket veszik figyelembe. A SportTV és 24.hu közös podcastjában ezt a vitatott döntést járta körül Ágai Kis András és Borsos Attila.

„Ők maguk mondják: nem lehetett jó döntést hozni. Jobbat viszont lehetne. Ez a döntés olyan, mint a bírói tévedés – lehet méltatlankodni, de a döntés jogszerűségét vitatni nem lehet.

De egy dolog áldozatot hozni, és egy másik dolog elszenvedni egy méltánytalan veszteséget.

Magyarország összes klubjának és játékosainak többhavi verejtékes munkáját nullázták le azzal, hogy a 2019/20-as idény eredményeit egyáltalán nem vették figyelembe annak lezárásakor” – mondta a videóban az ügyvezető igazgató.

Azzal folytatta, hogy Siófokon áldozatos munka eredménye, hogy a klub nem csak itthon, hanem Európában is a legjobbak közé tartozik. Tavaly legnagyobb sikerét aratva megnyerte az EHF Kupát az SKC.

Azért sikerült, mert nem profithajhász vállalkozást működtetünk, hanem közösséget építünk. Bízunk ebben a közösségben, ebből merítünk erőt.

Visszautalva a szövetség döntésére arról beszélt, hogy egy rossz bírói ítéletre rámehet egy mérkőzés, sok ilyet láttunk már, de nem muszáj rámennie az egész idénynek. Jobbnak kell lenniük az ellenfeleiknél, csakis rajtuk múlik a végső siker.

Egy téves elnökségi döntésre rámehet a jelenlegi idény, de nem muszáj rámennie a Siófok KC jövőjének. (…) Nem a különböző elnökségeken, hanem rajtunk múlik a Siófok KC közösségének jövője. Ezt senki nem veheti el tőlünk.

Megverték Európa legjobb csapatát, a Győrt, legyőzték a Ferencvárost is, ezeket az eredményeket sem veheti el tőlük senki. És ha egyszer már sikerült, meg tudják csinálni megint Fodor szerint.

Az igazi mérkőzéseket nem a tárgyalóasztaloknál, hanem a pályán vívják. Mi eddig is a pályán vívott teljesítményünkkel akartunk büszkeséget szerezni Siófoknak, egyúttal a magyar sportnak. Ezután sem lesz másképp. Én nem adom fel. Mi nem adjuk fel. Ami nem öl meg, szokták mondani, megerősít. A Siófok Kézilabda él, mert élni akar.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik