Sport

Gyöngyösön köszönik a csurgói gesztust, de még nem biztos a nemzetközi kupaindulás

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) döntésével, miszerint véget vet a most zajló szezonnak, mindenki elfogadta a csapatok közül. Azt viszont már többen nehezményezték, hogy az eredményeket lényegében semmisnek tekintik és a 2018/19-es idény végeredményét veszik majd alapul a nemzetközi kupaindulásnál.

„Nézzenek önök is tükörbe” – nyílt levelet írt az MKSZ-nek a Gyöngyös
A szövetség elnökségének döntését több szempontot figyelembe véve is aggályosnak vélik.

A férfimezőnyben ez a Gyöngyösnek volt a legfájóbb, ők ugyanis a harmadik helyen álltak, ám mivel tavaly hatodikként zártak, így elúszni látszott számukra a nagy lehetőség. Jött aztán a Csurgó, amely felajánlotta, hogy ha a magyar és az európai szövetség is belemegy,

akkor átengedi az EHF-kupában való indulás jogát a gyöngyösieknek.

Nincsenek szavak a csurgói kézisek sportszerűségére
A klub nyílt levélben felajánlotta az EHF-kupában való indulás jogát a Gyöngyösnek.

Nagy Attila, a gyöngyösiek klubelnöke a csapat honlapján olvasható levélben válaszolt erre a nem mindennapi gesztusra. Azt írta, a csurgóiak bebizonyították, a hazai élcsapatok által alkotott kézilabdás közösség egyik legfőbb közös értéke a sportszerűség. Azzal folytatta, hosszú évek óta érezhető, hogy a két klubnak hasonló az értékrendje, emiatt kialakult már a közös tisztelet és elismerés. Ennél most azonban többet értek el a csurgóiak.

Meggyőződésünk, hogy a csurgói csapat elnyerte az összes gyöngyösi és velünk szimpatizáló szurkoló szívét és támogatását, ami hosszú ideig elkíséri csapatukat a hazai és reményeink szerint nemzetközi megmérettetéseken is.

Ami a nemzetközi kupaindulást illeti, Nagy Attila szerint az egy összetett kérdés.

Amennyiben a hazai szövetségtől felkérést kapna egyesületünk a nemzetközi szereplésre, ebben a pillanatban nem tudnánk határozott igennel felelni. Nem ismerjük még az Európai Kézilabda Szövetség részletes döntését a nemzetközi kupasorozatok elindításáról, és most még azt is lehetetlen megjósolni, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai milyen mértékben érintik a klubok gazdálkodását.

A gyöngyösiek is tesznek egy gesztust: az U23-as csapatukat visszaléptetik a következő szezontól, hogy az indulhasson a helyükön, aki egyébként kiharcolta volna a feljutást.

Kézi: a franciák szerint értelmetlen a halogatás, törölni kell a válogatott meccseket
Ők biztosan nem lépnek pályára, ha a játékosaik addig nem játszanak a klubjaikban.

Kiemelt kép: Facebook / Gyöngyösi Kézilabda Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik