Sport koronavírus

Az úszószövetség elnöke szerint nem hibáztak, amikor nem küldték karanténba a válogatottat

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, Wladár Sándor adott interjút a Blikknek, amelyből kiderül,

  • tizenhárom forgatókönyv volt az országos úszóbajnokság megtartására, mivel olimpiai kvalifikáció is egyben, a végsőkig kitartottak,
  • nem reális, hogy augusztusban meg lehessen rendezni a budapesti Európa-bajnokságot,
  • amikor a válogatott hazatért a thaiföldi edzőtáborból, még nem tudták, hogy ott is gócpont alakult ki.

Legutóbbi pont azért is érdekes, mert a MÚSZ elnöke szerint senki sem hibázott, amiért a koronavírussal fertőzött úszók együtt edzettek az egészségesekkel.

Úgy gondolom, senki nem követett el hibát az edzések megtartásával, más sportágakban is hasonlóan jártak el. Ebben a helyzetben mindenki katona, az a feladata, hogy a felülről jövő utasításokat betartsa, márpedig ekkor semmiféle korlátozás nem volt arra vonatkozóan, hogy ezeket az edzéseket ne lehetne megtartani

– idézi Wladárt a napilap.

A magyar úszóválogatott kilenc tagja is pozitív koronavírus-tesztet produkált, de egyikünk sem ment karanténba, amikor hazatért az edzőtáborból.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik