Sport koronavírus

Őrültség zajlik a kézilabdában és a pénz az oka

Amióta az Európa Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy nem tekinti lezártnak a 2019-2020-as évet, és a női Bajnokok Ligája négyes döntőjét szeptember elejére, a férfi Final Fourt augusztus végére csúsztatja el, egyre több játékos és szakértő emeli fel a szavát a döntés ellen.

A fő problémákat elég gyorsan össze lehet szedni:

  • ennyi kihagyás után visszatérni az őrült mókuskerékbe komoly sérülésveszéllyel járna,
  • a két idény összecsúszna, így nem maradna idő normális alapozásra,
  • azok a játékosok, akik klubot váltnak a nyáron, faramuci helyzetbe kerülnek.

Elsősorban az északi játékosok panaszkodtak, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Mikkel Hansen azt mondta, egész szezonban a négyes döntőért harcoltak, de lehet, sokan meg sem kockáztatják majd a részvételt a legfontosabb mérkőzéseken, hiszen már aláírták más klubokhoz.

Rasmus Lauge: A válság ellenére nem kell ostoba döntéseket hozni
A sztárjátékosok nincsenek elragadtatva az új szezonra áthúzódó Final Four ötletétől.

A szintén dán Rasmus Lauge keményebben fogalmazott:

Attól, hogy történelmi időket élünk, és muszáj kezelni a válságot, még nem kell ostoba döntéseket hoznunk

– mondta a Telekom Veszprém légiósa.

Abbingh: Őrültség!

Ennél is messzebb ment a Rosztov-Don világbajnok átlövője, Lois Abbingh, aki mindent megtesz klubjáért, hogy minél messzebb jusson a BL-ben, de csak június 30-ig. A holland balátlövő ugyanis már elkötelezte magát az Odenséhez, azaz július elseje után nem segíthet a rosztoviaknak.

Már az is őrültség, hogy az EHF júniusban negyeddöntőket tervez, ez veszélyes a játékosokra nézve. De ha lesznek is mérkőzések, a negyeddöntőt még a Rosztov-Don színeiben játszom, de ha továbbjutunk, már csak a tévén keresztül láthatnám a szezon legfontosabb mérkőzéseit

– magyarázta szomorúan.

Sagosen szerint komikusan hangzik

Hasonló helyzetben lenne Sander Sagosen is, a világ egyik legjobb irányítója jelenleg a PSG-ben játszik, de július elejétől már a THW Kiellel áll szerződésben. Képzeljük el azt a szituációt, hogy négyes döntőbe segíti a párizsiakat, akiket az ő zseniális játékával ver majd a Kiel Kölnben. Hát nem őrület?!

„Az én szemszögemből ez valóban teljesen reménytelen. Mindenki, aki kézilabdázik, szeretne visszatérni a normál életbe, de számomra ez csak egy válságterv. Cél, hogy megmentsünk mindent, de nekem ez a távolság homályába vész” – nyilatkozta a Tv2.no podcastjében. Hiába tervezne ugyanis vele a PSG, őt július 1-től már a Kielhez köti szerződés.

Számára már a júniusi negyeddöntő is kockázattal jár (nem lenne jó sérülten továbbállnia), de az a forgatókönyv, miszerint augusztusban már a Kiellel vív négyes döntőt, elképesztő.

Nagyon komikusan hangzik és semmi értelme. A sportnak nem így kellene működnie. A legjobb lenne minden lenullázni. Mi, játékosok szeretnénk befejezni a szezont, de csak akkor, ha van értelme

– tette hozzá.

Felborulna pár keret a Final Fourra

Lássunk néhány csapatot, akik a nyáron kulcsembert veszítenek (a visszavonulókat nem számítottuk bele):

 

Férfiak
Telekom Veszprém: Borut Mackovsek (MOL-Pick Szeged), Mirsad Terzic (Wisla Plock), Dragan Gajic (Limoges)
MOL-Pick Szeged: Jorge Maqueda (Telekom Veszprém)
Barcelona: Lasse Andersson (Füchse Berlin)
Vardar: Kalifa Gedbane (Ademar León), Danyiil Siskarjov (Telekom Veszprém), Christian Dissinger, Stas Skube, José Toledo
PSG: Rodrigo Corrales (Telekom Veszprém), Sander Sagosen (Kiel)
Kielce: Blaz Janc (Barcelona), Julen Aguinagalde (Bidasoa Irún), Mateusz Jachlewski, Mariusz Jurkiewicz
Montpellier: Nikola Portner (Chambéry), Mathieu Grebille (PSG), Benjamin Afgour (Dunkerque)
Flensburg: Simon Jeppsson (HC Erlangen), Anders Zachariassen (GOG Håndbold)

 

Nők:
Győri Audi ETO KC: Jana Knedlíková (Rosztov-Don)
Metz: Xenia Smits (Bietigheim), Laura Flippes (Paris 92), Laura Glauser (Győri Audi ETO KC), Grace Zaadi (Rosztov-Don), Marion Maubon (Nantes)
Rosztov-Don: Ana Paula Belo (Chambray), Lois Abbingh (Odense), Viktorija Borscsenko (CSZKA Moszkva), Valeriia Maszlova (Buducnost), Julia Behnke (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Buducnost: Djurdjina Jaukovic (Brest Bretagne), Emily Stang Sando (Bietigheim)
Brest Bretagne: Shenia Minevskaja (Ramnicu Valcea), Marta Mangué (Bourg de Péage), Laurie Carretero (Nantes)

Irreális és megindokolhatatlan

A norvég Tv2 kézis szakkommentátorai szerint is kész agyament ötlet, amit az EHF akar.

„Nem is tudom, hol kezdjem. Teljesen irreális az egész, nem is hiszem, hogy megindokolható. Már az is különleges helyzet, hogy a játékosok hetekig nem edzhetnek együtt, majd hirtelen folytatniuk kell a szezon egyik legfontosabb mérkőzésével” – nyilatkozta a norvégok legendája, Gro Hammerseng-Edin.

Szerinte a buta ötlet kárvallottjai a kézilabdázók lesznek, állítja, ennek következményei lehetnek sok játékos számára.

„Reménytelen az egész, és nem is látok, hogy lenne jó megoldás. Akkor már a legjobb lenne az egészet elhalasztani. De sokan akarnak pénzt keresni, a felelősséget azonban senki sem vállalja fel. A jelenlegi helyzet teljesen sajátos, kétségnek sem szabadna felmerülni, hogy mi élvezzen prioritást” – tette hozzá az egyszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnok irányító.

A korábbi norvég válogatott kézilabdázó, az évtizedek óta televíziós szakkommentátorként dolgozó Bent Svele szerint az EHF tervének és telhetetlenségének csak egy oka van.

P-vel kezdődik, és ÉNZ-zel végződik. A sportvilágának legfontosabb eseményét, az idei olimpiát is elhalasztották 2021-re. Ezek után a kézilabdában júniustól augusztusig folytatnák a szezont. Elképesztő

– tette hozzá.

Mi lesz veled, Eb és vb?

De akkor még mindig nem beszéltünk mindenről: mi lesz a válogatott mérkőzések sorsa? Az olimpiát elhalasztották, értelemszerűen a selejtezőket el kellett tolni.

De az idei, dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye sem alakult még ki, a kvalifikációból három forduló hátra van. A márciusi mérkőzéseket elhalasztották, nagy csoda lenne, ha a május végi két fordulót le tudnák játszani.

A férfiak világbajnoki selejtezőit sem tudták befejezni, a gyakran jól értesült 24Rakomet portál szerint már az is felmerült, hogy a koronavírus-járvány miatt el kell halasztani a 2021. január 14-31-e között tervezett egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságot is.

„Az IHF azon dolgozik, hogy a világbajnokságot az ütemtervvel összhangban tartsa, jelenleg nem kell megváltoztatni a dátumokat” – idézte a portál a nemzetközi szövetséget. Ugyanakkor hozzátette, cseppet sem lenne meglepő, hogy a vébét 2021 márciusában vagy áprilisában rendeznék.

Kiemelt fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik