Sport

Tyúktojás az alsógatyában, két félidő a pokolban

Ha már nem juthat el sporteseményre, mert a járvány miatt semmit sem rendeznek meg, de unja a sporttévék állandó ismétléseit is, némi nasival a tévé elé is lehet kuporodni, és megnézni pár filmklasszikust. A bőséges választékból íme egy tízes lista.

A Yankee-k dicsősége (1942)

Nem tudom, Magyarországon hányan ismerik Lou Gehrig történetét. Minden idők egyik legjobb baseballjátékosa 1923 és 1939 között 17 szezont húzott le a New York Yankeesnél, sorozatban 2130 meccsen lépett pályára, 7-szer választották be az All Star-csapatba (1933–1939), 6-szor lett bajnok, azaz nyert World Seriest (1927, 1928, 1932, 1936–1938).

1939-ben aztán váratlanul megbetegedett, az izmai legyengültek, és amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) diagnosztizáltak nála. 1939. július 6-án visszavonult, szűk két évvel később, 1941. június 2-án, 37 éves korában meghalt. Az ALS-betegséget azóta Lou Gehrig-kórként is emlegetik.

Emlékének 1942-ben Sam Wood rendező állított emléket The Pride of the Yankees című filmjével (magyarul A Yankee-k dicsősége címmel jegyzik), Gehrig szerepét Gary Cooper játszotta.

A filmet ugyan tíz Oscar-díjra is jelölték (többek között a legjobb film, a legjobb női és férfi főszereplő díjára), végül csak a vágást jutalmazta a filmakadémia.

Az eladott mérkőzés (1949)

Hollywood 1940-50-es éveinek egyik csodás időszakát a film noir adta: a fekete-fehér, sötét, baljós, komor drámák és krimik realisztikus ábrázolása sok rendező fantáziáját megmozgatta. Nem maradt ki a sorból Robert Wise sem, akinek nevét jobban ismerhetjük a West Side Story, A muzsika hangja, vagy az aktualitása miatt az utóbbi napokban többet emlegetett vírusfilm, Az Androméda törzs kapcsán.

1949-ben Az eladott mérkőzés (The Set-Up) címmel egy izgalmas filmmel is előrukkolt, a Robert Ryan által alakított kiöregedő bokszoló, Bill „Stoker” Thompson arra készül, hogy legyőzze fiatal riválisát, miközben edzője – az ő tudta nélkül – már eladta a meccset a helyi maffiózónak.

A film érdekessége, hogy a történtek valós időben játszódnak, a 71 perces játékidő a 21.05 és 22.16 között történteket dolgozza fel.

Két félidő a pokolban (1963)

Kihagyhatatlan filmklasszikus Fábri Zoltán 1963-as alkotása, a Két félidő a pokolban. 1944 áprilisában, valahol Ukrajnában, egy magyar munkásszázad összemérheti erejét egy német utászcsapattal. Az egykori futballista, Ónodi II (Sinkovits Imre csodálatos alakítása) ha nehezen is, de elvállalja a feladatot, de a felkészülés közben játékosok szökést kísérelnek meg, és elfogják őket.

Tettükért halál jár, de a meccset le kell játszani.

Menekülés a győzelembe (1981)

Ha valaki megvonja a vállát a magyar film miatt, akkor neki az 1981-ben, a Magyarországon forgatott Menekülés a győzelembe című produkciót ajánljuk.

A sztori hasonló, Karl von Steiner hadnagy (a közelmúltban meghalt Max von Sydow alakítja) futballmérkőzést szervez a náci katonák és a rabok között. Utóbbiak persze szökni akarnak.

John Huston amerikai-brit koprodukcióban forgatott filmjéhez olyan sztárokat nyert meg, mint Sylvester Stallone, Michael Caine, vagy a világbajnok Pelé és Bobby Moore.

Aki kíváncsi, hogyan lesz a régi MTK-pályából a párizsi Colombes-stadion, hogy futballozott Egervári Sándor a náci csapatban, rácsodálkozna a Keleti-pályaudvarra, a Dunakeszi melletti alagi lóversenypályára vagy a Vasúttörténeti Parkra, pillantson bele. Aztán úgyis ott ragad.

Rocky (1976)

Stallone azonban nem a fenti filmben alapozta meg hírnevét, sokkal inkább 1976-ban, amikor John G. Avildsen rendezésében először eljátszotta az olasz-amerikai, Philadelphiában élő bokszolót, Rocky Balboát.

Az esélytelen kisember és a nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok, Apollo Creed csatája letarolta a filmpiacot, tíz Oscar-jelölést kapott, ebből hármat (legjobb film, legjobb rendező, legjobb vágás) meg is nyert.

Dühöngő bika (1980)

Ha már így belejöttünk, egy harmadik bokszfilmet is ajánlunk: Jake LaMotta élete is vászonra kívánkozott, a Bronxi Bika becenévre hallgató, 1947 és 1950 közötti középsúlyú világbajnok történetét Martin Scorsese rendezte, a főszereplőt pedig Robert De Niro játszotta.

Az 1980-as Dühöngő bika (Raging bull) nyolc Oscar-jelölést és két díjat kapott: a legjobb férfi főszereplő Robert De Niro mellett kiérdemelte a legjobb vágásnak járó szobrocskát is.

Tűzszekerek (1981)

1924-ben ismét Párizs kapta a rendezés jogát (1900 után már másodszor), és a 100 méteres síkfutásban történelmi siker született: először nem egyesült államokbeli versenyző, hanem az angol Harold Abrahams nyert. A nagy esélyes, szintén brit Eric Liddell, a leggyorsabb skót kihagyta a távot, mert vasárnap nem akart versenyezi.

Kettejük történetéből minden idők egyik legjobb sportfilmjét (Tűzszekerek – Chariots of Fire) készítette el 1982-ben Hugh Hudson, az alkotás zenéjét Vangelis szerezte, a film végül hét jelölésből négy Oscar-díjat nyert.

Minden héten háború (1999)

Amikor egy edző úgy dönt, bemegy az öltözőbe, és olyan lelkesítő beszédet mond, hogy játékosai felajzott állapotban szétrúgják a falakat, jusson eszébe: Al Pacino már megtette mindezt.

Legyen szó bármilyen harcról! Mindig az győz, aki mindent belead. Az élete árán is!

– mondja D’Amato, a négy éven át bajnok Miami Sharks amerikaifutball-csapat vezetőedzője.

Oliver Stone rendezése és Pacino halhatatlan figurája mellett Cameron Diaz. Dennis Quaid, James Woods és Jamie Foxx is remekel – szerintünk azért az Imdb.com 6,9-es átlagánál ez jobb film.

Jég veled (1993)

Mit keres négy jamaicai egy fürdőkádban? Miért kell egy tyúktojást dédelgetni az alsógatyában? Hogyan kell fejre állva lecsúszni egy bobpályán?

Minden kérdésre választ ad Jon Turteltaub rendező vígjátéka, amelyet a jamaicai bobcsapat kacagtató első lépéseiről, majd a calgary-i olimpiai szerepléséről szól.

Ami a történelmi hátteret illeti: a Devon Harris, Dudley Stokes, Michael White és Nelson Stokes összetételű csapat valóban megpróbálkozott a csodával, de nem tudták magukat kvalifikálni a döntőre.

Eddie, a sas (2016)

Calgary másik hőse a síugrósáncok árnyékában húzódott meg – nem szerénysége okán, egyszerűen nem tudott nagyot ugrani.

1988-ban még fel lehetett fedezni a couberteni eszme apróbb szikráját, a brit Michael Edwards, a világ legszerethetőbb lúzere így jutott el a kanadai játékokra, ahol a 90-es sáncon 50 méterrel kisebbet ugrott győztes finn Matti Nykänennél.

Mégis ő lett a sztár, a közönség imádta, története így nem kerülhette el a megfilmesítést. Dexter Fletcher rendező 2016-ban, Taron Egerton főszereplésével készítette elé az „Eddie, a sas” című vígjátékot, amelynek húzóneve az edzőt alakító Hugh Jackman lett.

Kiemelt fotó: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.