Sport

Drámaibban nem lehet meccset nyerni, mint ahogy a magyar válogatott tette

Korábban a témában:

Folytatta jó szereplését a magyar kosárlabda-válogatott, amely a címvédő Szlovénia elleni szenzációs győzelmet megfejelte egy újabb bravúrral: Ukrajna 62-60-as legyőzésével, idegenben ráadásul. Már ez önmagában óriási hír, de ahogy a siker meglett, az az igazán extra.

4 másodperc volt vissza, amikor a magyar csapat jöhetett bedobással 60-60-as állásnál. Vojvoda Dávid hozta játékba a labdát, Rosco Allen vált el az emberétől, majd bevitte a sűrűbe, úgy tűnt, hogy levédekezi az ukrán védelem.

A labda azonban valahogy nála maradt, feltette, a palánkról pedig a gyűrűbe hullott, az óra pedig közben lepergett.

Videózni kellett, hogy Rosco időben elengedte-e a dobást. Igen, sőt, maradt még 0,9 másodperc az órán, de azalatt már nem tudtak pontot szerezni az ukránok.

„Nyertünk két ponttal, de ehhez szerencse is kellett. Ukrajna jó kosárlabdát játszik, szerintem ott lesz az Európa-bajnokságon. Saját csapatomnál megint normális volt a hozzáállás, ahogy az elmúlt nyolc évben végig. A stábom nem aludt az előző két éjszaka, végig dolgozott, hogy nyerni tudjunk, nekik is nagyon hálás vagyok” – nyilatkozta a szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan a Nemzeti Sportnak, akinek a jövője egyébként még mindig nem eldöntött. Leült januárban a kaposvári kispadra, miközben a szövetség elvárása a kapitányok felé, hogy ne vállaljanak szakmai munkát NB I-es csapatnál. Jelen állás szerint ez volt az utolsó meccse a válogatott élén, de a napokban azt nyilatkozta, dolgoznak a megoldáson.

Magyarország a selejtezőben kettőből két győzelemmel áll és vezeti csoportját. Legközelebb novemberben játszik a csapat, az ellen az Ausztria ellen, amely két vereséggel kezdett, majd egy szlovéniai túra következik. A csoport négy csapatából három is kijut a 2021-es Európa-bajnokságra.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.