Sport

Óriási magyar kosárbravúr: győzelem az Eb-győztes szlovénok ellen

A magyar férfi kosárlabda-válogatott bravúros győzelmet aratott a címvédő szlovénok felett Szombathelyen a 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki nyitányán.

A felmondási idejét töltő szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan együttese annak tudatában kezdte meg a hatmeccses selejtezősorozatot Szombathelyen, hogy a címvédő szlovénoktól öten vannak a keretben a 2017-ben Isztambulban Európa-bajnoki címet szerzett csapatból.

Nem jött át Európába ugyanakkor a két legnagyobb sztár, az NBA-ben szereplő Luka Doncic (Dallas Mavericks) és az előző Eb-n a legjobbnak választott Goran Dragic (Miami Heat).

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, mindhárom eddigi tétmérkőzést a rivális nyerte 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben. Azóta két felkészülési meccset vívott a két gárda, 2012-ben és 2017-ben is a szlovénok bizonyultak jobbnak.

A 2017-es Eb-n 16. helyezett magyarok – akik 18 év után szerepeltek újra tornán – a csütörtöki összecsapáson 6-4-nél megtorpantak, és három szerzett pontra 12-t kaptak. A 16-16-ról indult második negyedben főként a Japánban légióskodó Allen Rosco révén tartotta a lépést a magyar válogatott, majd a hat év után visszatért Szabó Zsolt is betalált.

Csakhogy 24-23-nál újabb rövidzárlat jött, s a szlovénok egy 11-0-s rohammal ismét megléptek, a nagyszünetben 32-36 volt az állás.

A félidő statisztikájából kitűnt, hogy a hazaiak tíz triplakísérletéből csak egy volt sikeres, és a húsz percből csak háromban vezettek. A mezőny legjobbjaként Allen ekkor 11 pontnál tartott.

A térfélcsere után megint hatpontos lemaradást dolgoztak le a magyarok, elsősorban az olasz Reggio Emiliát erősítő Vojvoda Dávidnak, illetve Perl Zoltánnak köszönhetően. A 49-54-ről induló zárószakaszban a csapatkapitány Keller Ákos triplájával egyenlített (56-56) a magyar válogatott, és innentől nyílt csatát láthatott az Arena Savaria közönsége. Fej fej mellett haladtak a csapatok, Vojvoda szórta a kosarakat, az utolsó perc Váradi Benedek hármasa révén 72-71-gyel kezdődött, majd a rendkívül izgalmas hajrában a szombathelyi kedvenc Perl büntetői döntöttek.

A válogatott a 2021-es torna selejtezőjében a szlovénokon kívül Ausztriával és Ukrajnával szerepel azonos csoportba, amelyből az első három jut ki a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő Eb-re. A kvalifikáció második fordulójában, vasárnap a magyarok az ukrajnai Zaporizzsjában lépnek pályára. A további négy találkozóra novemberben, illetve jövő februárban kerül sor.

Eredmény, 1. forduló, F csoport:

Magyarország – Szlovénia 77-75 (16-16, 16-20, 17-18, 28-21)
A magyar pontszerzők: Allen 16, Perl 15, Vojvoda 15, Keller 11, Váradi 8, Ferencz 6, Benke 3, Szabó 2, Horti 1

 

A csoport másik meccsén:
Ausztria – Ukrajna 73-88

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik