Sport

Balázs Attila lemondott egy tornát a Davis Kupa kedvéért

Már a belgák elleni Davis Kupa-selejtező is foglalkoztatja Balázs Attilát, aki péntek éjjel vívja negyeddöntőjét a Rio de Janeiróban. A világranglistán karriercsúccsal a legjobb 100-ba bejutott játékos úgy döntött, a sikeres szereplés érdekében lemond egy tornát.

Úgy döntöttünk, hogy a jövő héten a korábbi tervekkel ellentétben mégsem játszom Chilében, mivel ilyen jól alakul ez a riói verseny. Logikusabb kihagyni a jövő hetet már csak a Davis Kupa miatt is, és inkább kiadom még itt magamból mindazt, ami bennem maradt. Utána néhány nap pihenő, aztán készülünk a debreceni Davis Kupára, amelyet már nagyon várok

– idét az MTK játékosát az MTI.

Balázs Attila két héttel azután lép újra Pedro Martinez ellen, hogy Buenos Airesben vereséget szenvedett a játékostól, de elmondása szerint a riói negyeddöntőben már készen áll.

A Davis Kupán március 6-án és 7-én megrendezendő debreceni selejtezőben a magyarok a belga válogatottat fogadják, a párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi DK-döntőben.

Kiemelt kép: Denis LOVROVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik