Sport

Nem tiltják be a Nike összes csodacipőjét, csak a legfontosabbat

Az elmúlt félévben megdőlt a férfi és a női maratonfutás világrekordja is, ráadásul Eilud Kipchoge egészen elképesztő tettet is végrehajtott: két órán belül futotta le a maratoni távot.

Történelmi pillanat: két órán belül futották le a maratont
A kenyai Eliud Kipchoge Bécsben 1:59:40-es idővel ért célba.

A csodás eredményekben közös, hogy a Nike Vaporfly típusú cipőjét hordták a futók, ezért felmerült annak a kérdése, hogy nem kerül-e igazságtalan előnybe, akit a cég szponzorál. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) tanácsa úgy döntött, hogy egyes változatai a típusnak megfelelnek a szabályoknak, de az, amit Kipchoge is hordott, nem.

A tisztulás érdekében több változást is bevezet a WA:

  • az utcai futóversenyeken használt cipők talpa nem lehet vastagabb négy centiméternél, illetve abba nem szabad egynél több merevítőt beágyazni,
  • április 30-tól csak olyan cipőben lehet majd versenyezni, amely négy hónappal korábban már piacra került, így abban az időszakban a nyilvánosság és a riválisok számára is elérhető volt,

A WA szerint a technológiai újítások veszélyt jelenthetnek a sportra, ezért egy szakértői munkacsoportot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy ebben a témában véleményt formáljon a fejlesztésekkel és kutatásokkal kapcsolatosan, illetve tesztelje a megjelent új cipőket. A Nike közleménye szerint egyébként a sport szellemiségének alárendelve készítették a Vaporflyt, tiszteletben tartva minden vonatkozó szabályt.

Az energia-visszanyerés tekintetében ezek a Nike-cipők, amelyeknek vastag, habosított talprészébe hármas szénlemez-merevítést építettek, négy százalékkal javítják a hatékonyságot.

Kiemelt képen a Vaporfly első kiadása, azóta sok változás történt már a dizájnt illetően. Fotó: Patrik Lundin/Getty Images for Nike

Ajánlott videó

Olvasói sztorik