Belföld

Orbán elment abba a faluba, ahol „No Migration, No Gender, No War” feliratot raktak a falutáblára

Orbán Viktor / Facebook
Orbán Viktor / Facebook

Orbán Viktor csütörtök délután Fehérgyarmaton folytatta országjárását – adta meg a hivatalos tájékoztatást az MTI-nek Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A miniszterelnök útba ejtette Jánd községet is. Az ukrán határ mellett fekvő település azért került a napokban a figyelem középpontjába, mert kitáblázták Orbán beszédeinek visszatérő elemét, a „No migration, no gender, no war” felsorolást a község két végén kihelyezett üdvözlő táblákra. „Ennél frappánsabban és egyértelműbben nehezen lehetne megfogalmazni jelen korunk legfontosabb kihívásait” – kommentálta az akciót az ATV Híradónak a települése polgármestere, Asztalos István. Erre utalva a miniszterelnök most úgy fogalmazott, az európai emberek véleménye ma lényegesen eltér az európai vezetőkétől a háború, a gender és a migráció kérdésében is.

„Ha az európai közvélemény a béke mellett áll ki a júniusi választáson, akkor el lehet kerülni a háború kiterjedését. Így tudjuk megvédeni a gazdaságunkat is, amit a háborús árakkal, a szankciókkal szintén tönkretesz a háború. Magyarország mindenképpen kimarad a háborúból, de jó lenne, ha az egész európai politika is megváltozna, ehhez pedig meg kell nyernünk az EP-választásokat” – fogalmazott Orbán.

A miniszterelnök végül a fehérgyarmatiak figyelmét is felhívta arra, hogy a magyar baloldal háborúpárti, mégpedig azért, „mert tartótisztjeik, akik külföldről fizetik őket, akik megvették őket kilóra, azok háborúpártiak, és a háborún akarnak nyerészkedni”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik