Sport

Drónnal figyelték Aján Tamást

Január hatodikán robbant ki a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség körüli korrupciós botrány, amelynek egyik főszereplője a szervezet elnöke, Aján Tamás. Az ARD német csatorna szerint 5,5 millió dollárral nem tud elszámolni a szövetség, a dokumentumfilm nyomán vizsgálat indult, a magyar sportvezető pedig 90 napra félreállt.

„Vérlázító” – belső harcba keveredtek a magyar doppingellenőrök
Tiszeker Ágnes szerint arról senki nem beszél a Magyar Antidopping Csoport kapcsán, mennyi doppingesetet tártak fel, cserébe most korruptnak állítják be őket.

Aján szerint viszont a televíziósok

Ebben a házban, ahol élek, négy család lakik. Drónt reptettek a ház fölött, hogy a mozgásomat kövessék, a házat és a kertet filmezték, az irodámnak a területén, a parkolóban napokon keresztül egy német újságírónő ült és cigarettázott. A világ legjobb férfi súlyemelőjét, egy grúz sportolót megvádoltak, hogy azért tudott világbajnok lenni, mert nem végeztek el nála doppingvizsgálatokat. Ennek az ellenkezője mind dokumentálva van, megkaptuk az összes hivatalos anyagot, hogy hányszor vizsgálták a világbajnokság előtt. Egy ARD tévétől mi egy kicsit furcsának tartjuk, hogy ilyen eszközökkel dolgozik. Garantálom, hogy minden a legtökéletesebb rendben van, és ezt papírral, levéllel, nyilatkozatokkal tudjuk igazolni

– mondta a súlyemelők elnöke a történtekről a DIGI Sport híradójának.


A 81 éves Aján Tamás elnöki mandátuma jövő májusban jár le, a szövetségnek 2000 óta az elnöke, tervei szerint még minden erejével a sportágért akar dolgozni, míg az utolsó időszaka véget ér.

Kiemelt kép: DIGI Sport / Sport24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik