Sport

Aján Tamást 90 napra félreállították

Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága – számolt be róla az insidethegames.biz. A 81 éves sportdiplomata – aki 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek – ötödik ciklusát tölti, ennek jövő májusi lejárta után nem kíván újraindulni a posztért.

Az insidethegames kitért rá: Aján vita nélkül elfogadta a döntést, áprilisig a szervezet női alelnöke, Ursula Papandrea viszi majd az ügyeket.

Korrupciós és doppingbotrány robbant ki Aján Tamás körül
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökéről súlyos dolgokat írt le az ARD. 5,5 millió dollár sorsáról például semmit sem tudni.

Ezalatt vizsgálat kísérli meg tisztázni az ARD január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat. A német közszolgálati televíziós csatorna arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) – angol rövidítéssel HUNADO-t – bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

„Vérlázító” – belső harcba keveredtek a magyar doppingellenőrök
Tiszeker Ágnes szerint arról senki nem beszél a Magyar Antidopping Csoport kapcsán, mennyi doppingesetet tártak fel, cserébe most korruptnak állítják be őket.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

A vádakat a MACS és Aján Tamás is visszautasította.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik