Sport

„Vérlázító” – belső harcba keveredtek a magyar doppingellenőrök

Tiszeker Ágnes szerint arról senki nem beszél a Magyar Antidopping Csoport kapcsán, mennyi doppingesetet tártak fel, cserébe most korruptnak állítják be őket.

A német közszolgálati televízió, az ARD elég komoly korrupciós és doppingbotrányt robbantott ki Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke körül. A két legsúlyosabb vád az,

  • hogy 5,5 millió dollárral nem tud elszámolni a szervezet,
  • valamint, hogy 2008 és 2017 között 204 érmet nyertek olyan sportolók, akiket csak a versenyeken ellenőriztek, ugyanakkor a felkészülési időszakban nem estek át doppingvizsgálaton.
Korrupciós és doppingbotrány robbant ki Aján Tamás körül
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökéről súlyos dolgokat írt le az ARD. 5,5 millió dollár sorsáról például semmit sem tudni.

Utóbbi kapcsán a Magyar Antidopping Csoport (MACS, HUNADO) is felbukkan a történetben, az ARD értesülései szerint a magyar doppingellenőrök pénzt kértek azért, hogy ne jelentsék a manipulált doppingmintákat. Ezt a MACS vezetője, Tiszeker Ágnes aztán egy részletes közleményben cáfolta és jelezte, akár jogi lépéseket is készek tenni a német tévécsatornával szemben, amely bár megkereste őket, a dokumentumokkal alátámasztott adataikat figyelmen kívül hagyta.

Homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját

– állt a közleményben.

Tiszeker Ágnes megkeresésünkre elmondta, a MACS egy közhasznú nonprofit Kft., így több megbízója is van, a munkáját pedig a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata és felügyelete mellett végzi. A megrendelők közt ott van például a magyar állam a magyar sportolók kapcsán, de a vizes világbajnokság idején a FINA, a budapesti öttusa vb alatt pedig a nemzetközi szövetség bízta meg őket. És az IWF is foglalkoztatja a MACS-ot.

Keretmegállapodásunk van a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel. Nem Aján Tamással, nem tőle kapjuk a felkéréseket

– mondta Tiszeker Ágnes, aki hozzátette, hogy a MACS egy végrehajtó szervezet, amely leveszi a mintákat, azokat elküldi a laborba. A súlyemelők esetében Kölnbe, ehhez az IWF ragaszkodik – a magyar sportolók mintái például Ausztriába kerülnek, mert ott van a legközelebbi labor, ami megbízható és költséghatékonyabb is.

Az ARD adásában elhangzott az is, hogy a 2015-ös houstoni súlyemelő-világbajnokságon a MACS nem volt jelen, helyette az amerikai szervezet (USADA) végezte az ellenőrzéseket és egyből 24 gyanús esetet találtak. Tiszeker Ágnes a közleményben, majd a telefonban is tévedésnek nevezte ezt, az akkori vébén épp az USADA-val közösen dolgoztak a magyar ellenőrök, mint ahogyan két évvel később, Anaheimben is.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A riportban azt állították, hogy a 2008 és 2017 közötti időszakban a súlyemelők 77 százalékánál a MACS ellenőrei végezték a vizsgálatokat. Tiszeker erre azt felelte, hogy voltak olyan évek, amikor több, volt amikor kevesebb vizsgálatot végeztek az IWF felkérésére. Százalékosan nem nézett még utána, de túlzónak érzi ezt a számot, már csak azért is, mert az egész világról, így akár Dél-Amerikáról vagy Afrikáról is szó van.

Ők, mint minden más doppingellenes szervezet, megbízásokat teljesítenek, így semmi furcsa nincs elmondása szerint abban, hogy Moldovába is elutaznak. Nincs földrajzi keretekhez kötve, hogy például a MACS hol ellenőrizhet.

„Nem titok, hogy Észak-Koreában is többször voltunk, mert nem volt más, aki elvállalta volna. Kazahsztán-külsőre, a kirgizekhez vagy az üzbégekhez például egy német ellenőr nem megy el” – mondta.

Tiszeker Ágnes szerint egyébként nem a MACS áll a riport középpontjában, hanem az IWF és annak elnöke, Aján Tamás.

Arról senki nem beszél, hogy tömegével szállítottuk a pozitív mintákat. Akkor jók voltunk, egyébként meg korruptak vagyunk? Belekevertek minket egy belső harcba pusztán azért, mert magyarok vagyunk, és ezért úgy tüntetik ezt fel, mintha a nemzetközi szövetség magyar elnöke kézi vezérléssel irányítaná a magánhadseregét. Ezt vérlázítónak tartom.

Azt hozta fel a MACS védelmében, hogy rengeteg ellenőrzésnek esnek át és számos előírásnak kell megfelelniük, a WADA-tól megkapták a teljes megfelelőségi státuszt. Illetve, hogy az is őket igazolja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Londonban bízta meg őket a mintavétellel, míg a 2019-es súlyemelő világbajnokságon az az International Testing Agency (ITA), amely felügyeli a legnagyobb sportesemények doppingellenőrzését, és felügyelni fogja az eddig ellenőrizetlen WADA-t.

A kiemelt kép illusztráció, egy német doppinglaborban készült. Fotó: Patrik Stollarz/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik