– Bocsánat, te nem Delonte West vagy?
– Az voltam valamikor, de annak az életnek már vége.
A párbeszéd 2016 februárjában hangzott el Houstonban, ahol egy járókelő szúrta ki a korábbi NBA-kosarast egy gyorsétterem közelében. West egymaga sétálgatott az utcán mezítláb, ami februárban nem annyira egészséges, de nem csak emiatt lehetett aggódni érte – az őt kiszúró férfival készült közös képek alapján ugyanis úgy tűnt, mintha rendesen szétcsapta volna magát valamivel.
Delonte West pályafutása, majd az azóta történtek több szempontból is intő példának szolgálhatnak, bemutatva, hogyan dőlhet romba minden akkor is (vagy éppen azért), ha az ember évekig reflektorfényben van a világ legerősebb kosárbajnokságban.
West a nyomorból indulva lett NBA-játékos, és már gyerekként kiderült számára, hogy a kosárlabda jelentheti a kitörést a szegénységből. Világos bőrétől nagyon elütő vörös haja miatt az osztálytársak rendszeresen szekálták, de a sértésekre a maga módján válaszolt, és még elszántabban harcolt a kosárpályán, ott ugyanis senkit nem érdekel a külsőd, ha elég jó vagy.
Amikor nyolcadikosként egy sérülés miatt le kellett mondania legnagyobb szenvedélyéről, teljesen megzuhant, iskolába sem akart menni, édesanyja pedig nem bírt vele, így került az apjához, Marylandből Virginiába költözött.
Ekkor indult el először lefelé lejtőn, vagdosta magát, bekapott mindenféle gyógyszert, amit épp a fiókban talált, de szerencsére az öngyilkossági kísérletei után mindig időben került kórházba. Ahol aztán rendre olyan fiatalokkal volt összezárva, akik hozzá hasonlóan szerettek kárt tenni magukban, ő pedig nem tudott megszabadulni a démonjaitól.
Sosem beszéltem még erről ennyire nyíltan, de egész életemben megpróbáltam megölni magam. Szinte üvöltöttem, hogy valaki figyeljen rám. 17-18 évesen még máshogy látod a történteket, azt mondod, ember, meg akartam halni. Aztán 30-as fejjel meg azt kérdezed magadtól, mi a francot csináltam? Visszagondolva úgy látom, csak egy elkényeztetett semmirekellő voltam
– hangzott megrázó vallomása a 2015-ben, a Washington Postnak adott interjúban.
Szüksége volt egy támaszra ebben a küzdelemben, és végül az egyik kórházi kezelés során a hitben talált menedéket. Egy hónappal később elhagyhatta a kórházat, és visszatért Marylandbe, az Eleanor Rooseveltről elnevezett greenbelti középiskolában folytatta tanulmányait, ahol a sulicsapat legjobb játékosának számított. Korábbi edzője mesélte róla, hogy egy vesztes meccs után West volt az egyetlen, akivel elégedett volt, de ő az egész csapat előtt bocsánatot kért, mert úgy érezte, nem tett annyit hozzá, amennyi benne volt.
A philadelphiai St Joseph’s Egyetemen is húzóember volt, irányítóként majdnem 19 pontos átlagot hozott, így aztán a később vele együtt az NBA-ben landoló Jameer Nelsonnal együtt főszerepe volt abban, hogy a csapat százszázalékos mérleggel, 27-0-val zárta az alapszakaszt, és bekerült az egyetemi bajnokságban a legjobb nyolc közé, sőt, másodpercek választották el a Final Fourtól az Oklahoma State elleni negyeddöntőben.
Bostonban fokozatosan nőtte ki magát egyre hasznosabb játékossá, a 2006-2007-es idény végére már ugyanannyi játékperce volt, mint a csapat első számú irányítójának, Rajon Rondónak, 2008-ban pedig, már a Cleveland kosarasaként, generációja legnagyobb egyéniségét, LeBron Jamest mondhatta a csapattársának.
Új klubjában a rájátszásban kétszer is 21 pontot szórt a Bostonnak, a Cleveland mégis elvesztette a Celtics elleni főcsoportdöntőt, Westet viszont vigasztalhatta a három évre szóló, összesen 12,7 millió dollárt fialó új szerződése.
Úgy tűnt, minden kerek, de az élet már csak olyan, hogy ha az ember elkezdi elhinni, hogy tökéletesen alakulnak a dolgai, gyorsan képen törli a sors. West 2008-ban egy előszezonban játszott meccsen elvesztette a kontrollt, és leüvöltötte a bíró fejét, ekkor állapították meg, hogy bipoláris zavarban szenved. Ehhez jött még, hogy pár héttel a házasságkötése után szétmentek a feleségével, úgyhogy muszáj volt szünetet tartania, hogy rendezze a sorokat.
A rosszabbik énem, az önpusztító, ami egész életemben kísért, megint felütötte a fejét
– magyarázta, amikor a kényszerszünet után visszatért a Clevelandhez. A mentális betegségét nyíltan felvállaló West a 2008-2009-es idényt harmadik legjobb karrierátlagával, 11,7 ponttal zárta, a Cleveland viszont hiába lett 66 győzelmével az alapszakasz legjobbja, nem jutott be a nagydöntőbe.
A 2009-2010-es szezon még el sem kezdődött, amikor West neve és képe már a címlapokon virított: motorjával száguldozott, amikor egy nem megfelelő sávváltás miatt lekapcsolta egy rendőrjárőr. Ez még a kisebbik baj volt, de az ellenőrzés során két töltött pisztolyt és egy gitártokba rejtett shotgunt találtak Westnél, így letartóztatták, a tárgyalására végül 2010 nyarán került sor, amikor a nyolc vádpontból kettőben bűnösnek találtak, de megúszta nyolc hónap házi őrizettel, valamint negyven óra közmunkával.
Az információ a közösségi média korában pillanatok alatt söpört végig Clevelanden, LeBron állítólag 2010 májusában, a Boston elleni keleti főcsoportdöntő negyedik meccse előtt tudta meg.
Mondani sem kell, hogy ez a váratlan fejlemény taccsra tette a Cleveland vezérét, aki a párharc utolsó három meccsén csak 34 százalékkal dobott mezőnyből, ami tőle szokatlanul gyenge mutató. Jamesnél csak egy ember játszott gyengébben, West, a Cleveland pedig 4-2-es összesítéssel kizúgott, holott megint egy lépésre volt a döntőtől.
2010 nyarán aztán James és West is elhagyta a Cavalierst, előbbi Miamiba ment, a botrányhős pedig vissza Bostonba, ahol tízmeccses eltiltással kezdett a tiltott fegyverviselése miatt.
Ha a bírósági ügye és a James-botrány nem lett volna elég, West nem tudta kezelni a pénzt, ami egyszerűen kifolyt a kezéből.
Lerohadt az autóm, amikor beálltam a bankautomatára váró sorba. 25 kocsi áll már mögöttem, a napi limitem pedig kimerítettem. Legatyásodtam és még az autóm is gajra ment. Hol van a terapeutám?
– írta egy ízben a Twitteren a kosaras.
A 2011-es NBA-lockout során előbb egy raktárban, aztán egy bútorüzletben dolgozott, aztán decemberben kapott egy újabb esélyt, a Dallas Mavericks szerződtette, ahol az első idényben 9,6-os átlagot produkált. A másodikban aztán jöttek a gondok, októberben kétszer is eltiltották, a hivatalos indoklás szerint azért, mert viselkedésével kárt okozott a csapatnak. A vége az lett, hogy a Dallas felbontotta a szerződését, West pedig a csarnokra, az American Airlines Arenára néző erkélyén szomorkodhatott az elszalasztott lehetőség miatt.
„Megmozdulni sem bírtam. Durcáskodtam, egyfolytában sírtam, és nem ettem semmit. Úgy éreztem, az emberek előítéletesek voltak velem szemben azért, mert korábban elkövettem egy hibát Clevelandben, és nagyon közel álltam ahhoz, hogy végre sikerüljön elfeledtetni velük a történteket” – magyarázta, hogy miért tört rá ismét a depresszió.
Bár a munkájában nem volt szerencséje, a magánéletben talált egy új társat magának, akivel visszaköltözött 1 millió dollárt érő, medencés, nyolc hálószobás washingtoni villájába. Akadt azonban egy kis bibi, a házban ugyanis elromlott a kályha, és Westnek új bojlerre sem volt elég pénze, így terhes barátnőjének a tűzhelyen melegített a vizet, hogy forró fürdőt tudjon venni. Amikor meg akarta kérni a barátnője, Caressa kezét, gyűrű helyett egy ugrálókötélből levágott darabot tekert az ujjára.
Csak ezt engedhetem meg magamnak. Csóró vagyok, a fűtés nem működik, az agyam sincs rendben, de szeretlek
– mondta a lánykéréskor. Caressától két fia született, és azt mondta, azért nem adta egyiknek sem a Delonte keresztnevet, mert nem akarta, hogy a gyereket azzal piszkálják, hogy a te apád az a kosaras, aki összeszűrte a levet LeBron anyjával.
Családja azt akarta, hogy West árverezze el a kosaras relikviáit, de neki más tervei voltak. „Kidobtam mindent, amit találtam, képeket, trófeákat, mert csak fájdalmat éreztem miattuk. Úgy éreztem, hogy megint száguldok lefelé az önpusztítás lejtőjén”.
Aztán a hullámvasúton ismét elindult fölfelé, sikerült lezárnia magában a clevelandi sztorit, ráadásul 2013 januárjában egy dallasi kosárcsapat hívta, igaz, nem a Mavericks, hanem a Texas Legends, amely az NBA kistesójának számító D-League-ben szerepelt.
Jelentős túlsúllyal és nem éppen a legjobb mentális állapotban érkezett a csapathoz, de beállt a sorba, miközben kereste a lehetőségeket, mert továbbra is azt gondolta, neki az NBA-ben a helye. 2014-ben játszott Kínában és Venezuelában, a Los Angeles Clippersszel szerepelt az NBA nyári ligájában, végül 2015-ben ismét a Texas Legendsnél kötött ki, de nem volt szerencséje, mert egy kézsérülés miatt csak három meccs jutott neki.
A csapatnál ezzel együtt nagyon dicsérték, mert West végre maga mögött hagyta a negatív energiákat, és példaértékű hozzáállással melózott, felkarolta a fiatalokat és akkor is lement a konditerembe, amikor sérült volt. Saját magát okosabb játékosnak tartotta, mint amilyen NBA-profiként volt, ám az annyira vágyott szerződéshez az kellett volna, hogy ki tudja törölni az emberek agyából a múltját, a James-ügyet, a motoros-fegyveres balhét, no meg a mentális problémákat.
Bipoláris vagyok, akárcsak az emberek nagy része. A bipolárisra azt mondják, ha valami rossz történik, akkor szomorú, ha öröm éri, akkor boldog. De szerintem a legtöbb ember ugyanígy működik. Persze vannak fokozatok. Mennyi ideig maradsz szomorú? Hogyan befolyásolja a viselkedésed? Hogyan tudod kezelni az érzelmeket?
– fejtegette West, aki sosem vette igazán komolyan betegségét, csak egy rövid ideig járt kezelésre, de azt mondta, vad és kiszámíthatatlan dolgokat hozott ki belőle, így inkább leállt vele. Saját bevallása szerint évekbe telt, mire megbocsátott magának a clevelandi botlása miatt, de családos emberként kiegyensúlyozottabbá vált, megváltozott számára a fontossági sorrend, és ez jó hatással volt rá.
A Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban összehozta egy tanácsadóval, aki segített stabilizálni a pénzügyi helyzetét és limitálni a költekezését, és úgy tűnt, West élete talán sínre került.
Ehhez képest egy évvel később már mezítláb botorkált az utcán, majd 2016 nyarán olyan képek kerültek elő, amelyeken Maryland külvárosában kéregetett, de akkor azzal védekezett, hogy csupán egy lebénult embernek segített a pénzgyűjtésben, nincs szó arról, hogy hajléktalan lenne.
A helyzet azóta sem javult, sőt: West neve ismét bejárta az amerikai sajtót, miután felkerült az internetre videó, amelyen az utcán alaposan helybenhagynak valakit, aki kísértetiesen hasonlít a korábbi NBA-sztárra.
Apparently Delonte West was seen getting beat up in the street this Morning. I went to school with him and it’s crazy to see just how his life has gone downhill since the NBA. pic.twitter.com/chm6Sbu9h6
— Measha⚡️ (@N90sKindOfWorld) January 20, 2020
A Westtel azonosított illetőt később kérdőre vonták a rendőrök, azt mondta, egy férfi fegyvert fogott rá, abból indult az egész balhé. A megbilincselt West többször is káromkodva válaszolt a rendőröknek, aztán pedig összefüggéstelenül beszélt.
A két videó újra ráirányította a figyelmet West összeomlására, korábbi egyetemi csapattársa, Jameer Nelson nem is hagyta szó nélkül.
Rosszul vagyok a felvétel láttán. Annyit tehetünk, hogy imádkozunk érte, és reméljük, megtalálja a megfelelő segítséget. Sokan küzdenek mentális betegségekkel, és gyakran csak akkor fedezik fel, amikor már késő. Nem pontosan tudom, hogy Delonte mivel küzd, de azzal ő is tisztában van, hogy az ő oldalán állok, és szeretnék segíteni neki túljutni ezen a helyzeten. Párszor beszéltünk az elmúlt hónapban, szerettem volna, ha tudja, hogy barátként számíthat rám
Nelson azt is megjegyezte, egy mentális betegséggel küzdő embernek egy hiteles szakemberre is szüksége van, a családja vagy a barátok támogatása önmagában nem elég.
Korábbi egyetemi edzője, Phil Martelli Nelson szavaira reagálva azt mondta, a kosárlabda-társadalomnak közösen kell összefognia, hogy West megkapja a szükséges segítséget. „Ez annyira fájdalmas” – írta Martelli, akihez az NFL-ben szereplő Dallas Cowboys elkapója, Dez Bryant is csatlakozott, aki szintén azon agyal, hogy segíthetne Westen.
A kérdés most már az, nem késő-e a mostani összefogás és van-e még visszaút innen az önpusztító West számára.
A kiemelt képen Delonte West és LeBron James. Fotó : Mike Ehrmann / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
