Sport

Kik ezek a kézisek, akikért rajong most Magyarország?

Bár a középdöntő négy mérkőzése még hátra van, a magyar férfi kézilabda-válogatott a veretlenül lehozott Eb-csoportkörrel már meghódította a magyar szurkolókat. Pedig ez egy nagyon fiatal, rutintalan csapat, épp ezért bemutatjuk, mit kell tudni Szita Zoltánról, Bóka Bendegúzról és a többiekről, akik eddig talán nem voltak annyira szem előtt, mint Mikler Roland vagy Balogh Zsolt.

Ezeket a játékosokat most megismeri Európa, ez sem egy utolsó szempont. Ez fontos állomás minden fiú pályafutásában, életében, és sokat hozzátesz az önbizalmukhoz

nyilatkozta a magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Gulyás István, miután csapata veretlenül, csoportelsőként jutott a középdöntőbe az Európa-bajnokságon.

Az utolsó csoportmeccsen hat góllal legyőzött izlandiak legendája, Gudjon Valur Sigurdsson szintén elismerően szólt a magyar válogatottról, kiemelve, hogy a nagy többség valószínűleg nem ismert túl sok nevet a csapatból. „Most, miután láttuk őket és játszottunk ellenünk, azt kell mondjam, minden tiszteletem az övék” – udvarolt a magyaroknak Sigurdsson.

A kapus Mikler Rolandot és a jobbátlövő Balogh Zsoltot valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, mi viszont gondoltunk azokra is, akik nem követik nap mint nap a sportág történéseit, és összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az Eb-keret legfoglalkoztatottabb játékosairól.

Chema Rodríguez: Emlékezzetek erre a pillanatra!
A magyar kéziválogatott edzője kisebb motivációs beszédet tartott a szenzációs győzelem után.

A csoportkörben Hornyák Péter játszotta a legtöbbet, a tatabányai jobbszélső a mostani keretben már-már rutinosnak számít a maga 24 évével. Némiképp szokatlan módon egészen fiatalon légiósnak állt, 18 évesen a Balatonfüredet hagyta ott a német másodosztályú TUSEM Essen kedvéért.

Teljesen más a játékstílus és az edzésmunka, mint itthon, amihez alkalmazkodnom kellett. Csak egyetlen példa: otthon sokkal több futóedzés szerepelt a programban. Itt viszont a kondiedzéseken, a súlyzós gyakorlatokon van a hangsúly. Nem mértem magam, így nem tudom, mennyi izom jött fel rám, de érzem, hogy erősebb lettem

nyilatkozta az Essen játékosaként, ahol bevallása szerint a német nyelvvel volt a legtöbb gondja. 2015-ben hazajött, a Csurgó játékosa lett, majd 2017-ben visszatért Balatonfüredre, onnan pedig tavaly nyáron igazolt Tatabányára. Klubjával harmadik helyen áll az NB I-ben, 29 góljával a klub hatodik legeredményesebb játékosa. A Tatabánya a nemzetközi porondon az EHF-kupában szerepel, és bejutott a legjobb 16 közé, ahol a francia PAUC, a német Füchse Berlin és Ligetvári Patrik klubja, a spanyol La Rioja lesz az ellenfele.

Hornyák 2016-ban a csapat legfiatalabbjaként volt kerettag a lengyelországi Eb-n, amelyen a Talant Dujshebaev által irányított válogatott a 12. helyen zárt.

A mostani Eb-n az eddigi 180 percből 170-et töltött a pályán, nyolc lövésből öt gólt szerzett, ez 63 százalékos hatékonyság, és volt egy gólpassza is.

Hornyák után a mezőnyjátékosok közül Bánhidi Bence játszotta a legtöbbet, ő az oroszok, a dánok és az izlandiak ellen majdnem két és fél órát gürizett a pályán. Bánhidi gyerekként a focival kezdte, aztán 14 évesen váltott a kézilabdára, eleinte átlövőként játszott, csak később került mostani helyére, a beállós posztjára.

Szülővárosában, Győrben indult a pályafutása, majd Balatonfüredre igazolt, 2016 óta pedig a Szeged játékosa a 204 centis óriás. A Szegeddel nyert bajnokságot és Magyar Kupát is, a válogatottban pedig az őt spanyolul csak Ninónak, gyereknek hívó Dujshebaevnél mutatkozott be 2014-ben a portugálok elleni Eb-selejtezőn.

Megkérdezte tőlem, hogy hívják a barátnőmet. Mondtam, hogy Nórinak. De ő csak a fejét rázta és kijavított: nem, úgy hívják, hogy konditerem

mesélte egy 2014-es interjúban Bánhidi, aki hálás lehetett Dujshebaevnek, hogy felhívta a figyelmét arra, miben kell még fejlődnie.

Hornyákhoz hasonlóan a 2016-os Eb volt az első világversenye a válogatottal, azóta pedig kirobbanthatatlan és nagyon fontos tagja a csapatnak. Az NB I-ben a Szegeddel az élről várja a folytatást, igaz, az ugyanannyi ponttal rendelkező Veszprém eggyel kevesebb meccset játszott, 22 góljával 12. csapata házi góllövőlistáján.

Az Eb-n 19 lövéséből 12 végződött góllal (63 százalékos lövési hatékonyság), volt három gólpassza, és öt hétméterest harcolt ki, igaz, ötször épp az ő szabálytalansága miatt dobhatott büntetőt az ellenfél. A 2019-ben Szeged legjobb sportolójának választott Bánhidi nem csak támadásban, védekezésben is alappillér, öt blokkolása révén az egész Eb-mezőny hetedik legjobb védőjének számít.

A magyar csapat egyetlen balszélsőt vitt magával az Eb-re, így Bóka Bendegúznak nem kellett attól tartania, hogy ha nem megy neki a játék, akkor gyorsan lekapja őt a pályáról a kapitány. Bóka azonban nem is adott okot a cserére, mert eddig nem tud hibázni, kilenc lövésből kilenc gólt szerzett, négyet a szélről, ötöt lerohanásból.

Életmentő Bóka-gólok

Talán itt kezdtünk el újra hinni a Magyar kézilabda-válogatott újabb csodájában. Bóka Bendegúz két bravúrgólja az első félidő hajrájában Izland ellen.

Közzétette: Sport TV – 2020. január 15., szerda

Azok közül, akik legalább kilenc alkalommal próbálkoztak, nincs senki az Eb-n, aki hibátlanul lőtt volna, 90 százalék fölé is csak hárman jutottak, az északmacedón Nemanja Grbovic (13/14, 93 százalék), az osztrák Fabian Posch (11/12, 93 százalék), valamint a svéd Daniel Pettersson (10/11, 91 százalék).

Remeklése alapján az is felfigyelt Bókára, aki eddig nem követte a pályafutását, legalábbis erről árulkodik az a tény, hogy az izlandiak elleni meccs után ott volt a neve a Google legnépszerűbb magyarországi keresései között.

Bóka pályafutása Balatonfüreden indult, majd  2016 nyarán egy plusz két éves megállapodást írt alá a Szegeddel, amiből a két évet nem léptették életbe a klub vezetői. „Biztos jó emlékkel gondolok majd vissza, hogy itt játszhattam. Sajnálom, hogy idény közben jött az a sérülés, ami miatt sokat kellett kihagynom, így nem tudtam bizonyítani, hogy helyem van a csapatban” – nyilatkozta a távozása után.

Visszatért Füredre, ahol az idei szezonban 37 góljával a hatodik helyen álló klubja ötödik leggólerősebb játékosa. Az Eb-n a kilenc gól mellett egy gólpassz, egy kiharcolt hetes és három labdaszerzés került a neve mellé az eddigi 145 perc alatt.

13 góljával a válogatott második leggólerősebb játékosa az Eb-n Szita Zoltán, aki a dánok ellen 128 km/órás bombával szerzett pontot érő gólt, és ennek a nagyon fiatal csapatnak az ars poeticáját is felvázolta, amikor azt mondta:

Ha nem megy be, akkor nem megy be, de inkább azért cseréljenek le, mert bátrak vagyunk, de nem megy, minthogy félünk és nem próbálkozunk.

A 21 éves Szita a neki jutó 2 óra 17 perc alatt a 13 gól mellett egy blokkolt lövés és egy labdaszerzést tud felmutatni a tornán.

Veszprémi születésűként a város csapatában kezdett kézilabdázni, majd 2017 nyarán a Balatonfüredhez került kölcsönbe, ahol olyan jól ment neki, hogy őt választották az év ifjúsági játékosának. 2017 nyarán tagja volt junior vb-n ötödik helyen záró magyar csapatnak, amely a negyeddöntőben hosszabbítás után kapott ki egy góllal a spanyoloktól, és abban a csapatban a mostani Eb-keretből Szita mellett Ligetvári és Győri Mátyás is szerepet kapott.

„Ezt a sportot némi zsiványság nélkül nem is érdemes űzni. A technikai tudáson túl ez az, amit igazán elleshetünk a nagyoktól, velük együtt edzve. A kézilabda nem végletekig kimatekolt sport, ahol pont a nyolcadik passz után kell ellőni a labdát a figura végén. Mindenkitől azt látom, azt tanulom, hogy persze, szívjam magamba a legtöbb tudást, de közben a lehető leglazábban, a játékot élvezve játsszam a kézilabdát. Ezen vagyok” – jellemezte saját stílusát Szita, aki a nyáron klubot váltott, ki akart szakadni a jól megszokott közegből, így a lengyel Wisla Plockhoz került. Azt mondja, lengyel klubjában gyorsult és fizikailag is erősebb lett, de a személyiségfejlődése szempontjából is jó döntést hozott.

A BL-nyolcaddöntőért játszó Plockban a csoportkör alatt 26 gólt szerzett, a bajnokságban pedig 51 gólt dobott 16 meccsen, ezzel a harmadik legeredményesebb játékos a házi góllövőlistán. Csapata 17 forduló után négypontos előnnyel vezeti a lengyel bajnokságot a szintén BL-szereplő Kielce előtt.

Az Eb előtt még arról beszélt, örül annak, hogy elkezdődött a fiatalítás, a dánok elleni siker után pedig nem a saját vállát veregette, hanem a szakmai stábot emelte ki, amely láthatóan megtalálta a közös hangot a játékosokkal, mert magyar csapat régen játszott ennyire összeszedetten és felszabadultan, mint ez a válogatott.

Ha hetesre kerül sor, a magyarok már örülhetnek
Balogh Zsolt dobta a legtöbb gólt büntetőből, kapusaink is remekeltek.

Lékai Máté és Juhász Ádám távollétében Győri Mátyásra hárult az a teher, hogy irányítóként koordinálnia kell a csapatot támadásban, amit a Tatabánya 22 éves játékosa a csoportkörben kiválóan megoldott. Bár a 44 százalékos lövési hatékonyságon bőven lehet javítani (7 gól 16 lövésből), négy gólpassza a legtöbb a csapatban, és volt egy kiharcolt hétméterese is.

Győri 19 évesen robbant be, amikor a Balatonfüredben szerzett 158 góljával a 2016-2017-es idény legeredményesebb kézise lett az NB I-ben. A 2017-ben a junior vb-n ötödikként záró magyar csapat leggólerősebb játékosa volt, őt választották a legjobbnak az irányítók között és bekerült a torna válogatottjába is.

A 2017-2018-as idényt már a Veszprémnél kezdte, novemberben, a dán Aalborg elleni meccsen bemutatkozhatott a BL-ben, decemberben pedig a felnőtt válogatott akkori kapitánya, Ljubomir Vranjes meghívta az Eb-re készülő keretbe.

A Csurgó elleni bajnokin azonban Győri keresztszalag-szakadást és porcsérülést szenvedett, így Eb helyett műtét és az ember testét-lelkét alaposan próbára tevő rehabilitáció várt rá.

Fájdalmaira némi gyógyír lehetett, hogy őt választották 2017 legjobb utánpótláskorú kézilabdázójának, aztán felépülése után a több játéklehetőség érdekében a Tatabányához került kölcsönbe. A kézilabdázók esetében tartja magát az a leosztás, hogy kétféle játékos létezik, akinek már elszakadt a térdszalagja, és akinek majd el fog, Juhász ilyen szempontból a különösen pechesek táborát gyarapítja, mert 2018 júliusában rásérült a műtött térdére, így ismét kés alá kellett feküdnie.

Ő maga azt mondta, felfelé ívelő karrierjében gyorsan kapott két pofont, és bár tavaly tavasszal már egy-egy hetes erejéig visszatért, csak ősszel vetette bele magát igazán a sűrűjébe.

„Ez a sérülés olyan komoly traumát jelentett, hogy nem hiszem, valaha eljön az idő, hogy én ezt teljesen elfelejtem. (…) Hatalmas mínuszt jelent nekem a kiesett idő. Sok mindenben lassultam, kiestem a játékból, bennem van a mentális félsz. Rengetegszer érzem, hogy rossz helyen vagyok a pályán, és nem merek még annyira két ember közé betörni vagy bevetődni, mint korábban. Ez az év arról szól majd, hogy visszaszerezzem, amiket elvesztettem: felgyorsuljak és ugyanúgy lássak a pályán, mint régen” – magyarázta tavaly ősszel.

Az idei bajnokságban 41 gólnál jár (a lövései kétharmadából gól lett), amivel a Tatabánya negyedik leggólerősebb játékosa, és azzal, hogy 11 gólban vállalt szerepet (7 gól, 4 gólpassz) az Eb-n is negyedik a magyar rangsorban Balogh, Bánhidi és Szita mögött.

Nagy Bence hat gólt szerzett az Eb első három meccsén, ebből négyet az olimpiai és világbajnok dánoknak dobott, és egy ízben a saját hatosáról ívelt tökéletesen egy kipattanó labda megszerzése után a kapus nélkül támadó ellenfél kapujába.

00:45-nél látni a zseniális megmozdulást:

Nagy Bence eksztázisban

Nagy Bence, a Magyar kézilabda-válogatott irányító-átlövője szebbnél szeb gólokkal szórakoztatott bennünket Dánia ellen.Olyan jó újra átélni, ugye?!

Közzétette: Sport TV – 2020. január 14., kedd

„Bence egy nagyon vagány játékos, ezt tökéletesen visszaadja a dánok elleni egész pályás gólja, az nem mindennapi, hogy valaki élete első világversenyén bevállaljon egy ilyen megoldást. Igazi győztes típus, aki sem a pályán, sem azon kívül nem fogja vissza magát, mert nagyon erős az igazságérzete. Régóta szerettük volna megszerezni, és az elmúlt félévben Horváth Attila edző és a szakmai stáb irányításával óriási fejlődésen ment keresztül. Jó fizikumú játékos, aki mindig rendesen beleáll a melóba az edzéseken is, és mindegy neki, hogy a Mikkel Hansennel felálló dán válogatott vagy egy NB I-es klub az ellenfél, mindig maximálisan odateszi magát. Hatalmas lövőereje van, és már nem lombozza le, ha az első kísérlete nem jön be” – jellemezte az átlövőt a 24.hu-nak Király Sándor, az FTC férfi kézilabda-szakosztályának igazgatója.Azt is elmondta,

Nagynak egy dologban kell még fejlődnie, a topcsapatok ellen figyelnie kell arra, hogy ne előkészítés nélkül, hanem a védőfalra lendületből érkezve lőjön.

A 24 éves Nagy pályafutása a PLER-ben indult, majd Gyöngyös következett, ahol tett arról, hogy megismerjék a nevét, mert 186 góljával az NB I gólkirálya lett a 2015-2016-os idényben.

A Budakalász lecsapott rá, de az első évében sérülés hátráltatta, a másodikban viszont ismét jól termelt, 170 góllal a második lett a góllövőlistán. Ezután következett a tatabányai kitérő, amely ugyan nem sikerült úgy, ahogy eltervezte, de így sem bánta meg a döntését, mert úgy érezte, sokat tanult, és fejlődött védekezésben. A Fradiban talán élete legjobb formájában játszik, 73 góljával a harmadik az NB I-es góllövőlistán.

Az Eb-n eddig 38 percet kapott, és a válogatottban nemcsak átlövőként, hanem irányítóként is bevetették, de Király Sándor szerint ez a poszt sem áll neki rosszul, mivel nagyon intelligens játékos.

A magyar csapat sikerének egyik titka a védekezés, amelyet Nagy László instrukciói alapján nagyon jól sikerült összerakni, és amelynek a kulcsfigurája a tatabányai Sipos Adrián. A statisztikát böngészve azt hihetnénk, hogy nem sok vizet zavar, támadásban három lövésből egy gólt tud felmutatni, védekezésben pedig két kiállítást, három sárga lapot, valamint egy ellene befújt hetest, de azért a neve mellett szereplő 99 perc elég sokatmondó adat.

A szombathelyi Sipos futballozott a Haladásban és a Sárváron is, előbbiben idősebb Koman Vladimir volt az edzője, Sárváron pedig csapattársának mondhatta a 2016-os Eb-n az osztrákoknak emlékezetes gólt emelő Stieber Zoltánt. A futball után tett egy kitérőt a szombathelyi Dobó SE-ben, ahol a kalapácsvetéssel próbálkozott, de nem lépett az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyomdokaiba, inkább átpártolt a kézilabdához.

Az NB II-es szombathelyi klubtól 18 évesen vitte el a Veszprém ifjúsági csapata, majd Romániába igazolt, ahol a Bákóval – ahova egyébként innen származó édesanyja révén kötődik – kétszer is bajnoki ezüstérmes lett. A pályafutása következő állomása Székelyudvarhely lett, ahol megnyerte a negyedik számú európai sorozatot, a Challenge-kupát, majd 2016-ban visszatért Magyarországra, és azóta a Tatabányát erősíti.

A válogatottban 2018-ban mutatkozott be Vranjesnél, ott volt a tavalyi vb-n, amelyen tizedik lett a magyar csapat, és a mostani Eb-n 29 évével ő az egyik rangidős.

A 23 éves Ligetvári Patrik Spanyolországból tért haza a válogatotthoz, a La Rioja már a második spanyol klubja a León után. A Veszprém az előző idényben passzolta le Ligetvárit a Leónnak, ahol 47 góllal zárt, majd nyáron az EHF-kupában induló, a csoportkörben a Tatabányával összekerülő La Riojához igazolt.

„Azért választottuk a La Rioját, mert itt tudom a legjobban megtanulni azt a rendszert, amit a Veszprém is alkalmaz. Támadásban fejlődtem a legtöbbet, mivel itt kint támadásban és védekezésben is játszom egyaránt. Sokat gyorsultam és jobban megismertem a spanyol játékrendszert” – indokolta a klubváltását.

A bajnokság felénél a La Rioja a harmadik helyen áll a León és a Bidasoa Irun mögött, Ligetvári 12 meccsen jutott szóhoz, és 33 gólt ért el, ezzel a nyolcadik a házi góllövőlistán.

A balátlövő 2014-ben tagja volt az Eb-ezüstérmes U18-as válogatottnak, amelyben a mostani Eb-keretből Győri és Bartók Donát is szerepelt, és a 2017-es vb-ötödik junior csapatban is ott volt. A felnőttek között a 2017-es világbajnokság volt az első világversenye, amelyen hetedik lett a magyar válogatott.

A mostani Eb-n nyolcvanöt játékperc, három gól, egy gólpassz, egy neki befújt hétméteres, három blokkolt lövés és kettő kiállítás került Ligetvári statisztikájába.

A 20 éves Máthé Dominik úgy utazhatott el az Eb-re, hogy eldőlt, a következő szezonban a norvég Elverumban folytatja, amely hazájában nyolc éve egyeduralkodó, míg a Bajnokok Ligájában sorozatban a hatodik szezonjában szerepel.

BL-csapathoz írt alá az Eb-re készülő magyar kézis
A 20 éves átlövő 2022-ig kötelezte el magát új klubjához.

Máthé az előző idényben villant meg, amikor a Balatonfürednél csereátlövőből vezéregyéniség lett, 115 góljával az NB I-es góllövőlista hatodik helyén végzett. Gólerős játéka a válogatottba is meghívót ért, a tavalyi németországi vébén egy csapásra megismerte a nevét az ország, amikor a svédek ellen kilenc lövésből hat gólt szerezve a válogatott második legeredményesebb játékosa tudott lenni Lékai mögött.

„Egykor kosárlabdázó édesapjától kiváló gömbérzéket örökölt, ráadásul ő is gyorsan megnyúlt, magas fiú lett, amilyennek egy átlövőnek lennie kell. Már a kezdetek kezdetén nagyra értékeltem a célratörő játékstílusát, ezért is lett az egyik vezéregyénisége – a Veszprémet, Szegedet, Tatabányát és a PLER együttesét megelőzve – utánpótlás-bajnokságot nyert nyíregyházi csapatunknak. (…) Mindenki láthatta, hogy ha megindult a kapu felé, adtak neki rendesen, talán meg is akarták félemlíteni, de a svédek nem tudták, hogy ez a fiú élvezi, ha ütik-vágják, amit kitervelt, azt hideg fejjel meg is valósítja. Bátran jelenthetem ki, hogy még sokkal több van ebben a legényben, az idő is neki dolgozik” – mondta a svédek elleni remeklés után az SzPress Sporthírszolgálatnak Máthé nevelőedzője Ungvári Sándor.

A svédek nem tudhatták, de a 19 éves magyar kézis élvezi, ha ütik-vágják
Máthé Dominik nevét egy csapásra megismerte Magyarország.

Máthé a mostani idényben sem tétlenkedik, 54 góljával a horvát Petar Topiccsal együtt a Füred legjobb góllövője. Ehhez képest az Eb-n eddig kissé visszafogottabb teljesítményt nyújt, majdnem 81 perc alatt tíz lövéséből csak kettő végződött góllal, ezen felül volt még három asszisztja, egy kiharcolt hetese és egy labdaszerzése. Igaz, most jön még négy meccs a középdöntőben, ráadásul a svédekkel ismét találkozunk, úgyhogy eljöhet az ő ideje.

A Rosta név jól cseng a kézilabdapályák környékén, hiszen a 20 éves Miklós édesapja, idősebb Miklós, valamint nagybátyja, István is szerepelt a válogatottban. A kis Rosta négyszer lett bajnoki bronzérmes a Tatabányával, amelyben húzóemberré nőtte ki magát, így a mostani szezont már Szegeden kezdte.

A szegedi kézilabda leigazolja a magyar óriást
Ki mondta, hogy a bajnok csak külföldit tud igazolni?!

Van már BL-gólja is, de a nemzetközi kupában sokkal több feladat jut egyelőre poszttársának, Bánhidinek, aki 46 gólt szerzett az őszi BL-meccseken. Az NB I-ben viszont jobban megoszlanak a terhek, Rosta 23, Bánhidi 22 gólt dobott a hazai ellenfeleknek. Az Eb-n Rostának az eddigi, majdnem 25 percében leginkább a védekezésben jutott szerep, támadásban egy rontott lövés és egy neki köszönhető hetest véstek be a jegyzőkönyvbe, hátul pedig egy blokkal segített Miklernek.

Akik eddig alig vagy nem játszottak:

Az Eb előtt német klubját, a német Lemgót elhagyó Bartók Donát eddig 2 és fél percet töltött pályán a tornán. A 23 éves kézisnek, édesapja, Csaba is szerepelt a válogatottban, Donát pedig itthon a Tatabányában és Vácott játszott, és már a 2018-as Eb-n is kerettag volt.

 

A spanyol Cuencában légióskodó, 25 éves Fekete Bálint 7 percet kapott eddig az Eb-n. Klubja ötödik helyen áll a tabellán, ő pedig nagyjából kétgólos átlagot hozott mostanáig (32 gól 15 meccsen).

 

Mikler cseréje, Székely Márton eddig egy hetes erejéig volt a pályán, de jól sikerült a beugrása, mert kivédte az izlandi büntetőt. A 30 éves Székely a PLER, a a Balatonfüred, a Csurgó és a Tatabánya után került a Veszprémhez, de Sterbik Árpád és a szerb Vladimir Cupara egyelőre megelőzi a rangsorban.

 

Az irányító Ubornyák Dávid eddig mindhárom meccsre nevezve volt, de egyiken sem játszott. Az NB I 5. helyén álló Gyöngyös 21 éves játékosa 25 gólt szerzett az élvonalban az idényben, és jósnak sem utolsó, mert már októberben megmondta, hogy jók leszünk az Eb-n.

 

A Budakalász 24 éves jobbszélsője, Tóth Ádámnak szintén nem volt még bevetése. Az NB I-ben már bizonyított, tavaly 115 góljával hetedikként zárt a góllövőlistán. A klub másodedzője, Józsa Máté azt mondta róla a 24.hu-nak, hogy komplex, intelligens játékos, aki gyorsan tanul, és a pályán nagyon komoly sebességgel közlekedik, de fizikailag és a helyzetkihasználás terén még van benne fejlődési potenciál.

Kiemelt kép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren

Ajánlott videó

Olvasói sztorik