Inkább nyerek egy csomó mérkőzést, minthogy mindenki barátja legyek
– ezt nyilatkozta Christian Laettner, a kosárlabda-történelem egyik legellentmondásosabb figurája.
Kevés olyan sikeres játékos van az amerikai egyetemi bajnokság történetében, mint ő, akinek ráadásul egy kosarát csak úgy emlegetik mind a mai napig, hogy A dobás (The Shot). Tagja volt annak a Dream Teamnek, amely 1992-ben olimpiai bajnoki címet nyert, és amelyben tényleg a sportág legnagyobbjai kaptak helyet Michael Jordantől kezdve Magic Johnsonon és Larry Birdön át Karl Malone-ig.
Mégis, Laettner az a kosárlabdázó, aki a tökéletes indulás után sosem futott be igazán nagy karriert, akit még a saját csapattársai is utáltak, és igazi seggfejként könyvelték el.
A dobás
Laettner a Duke-ra, egész Amerika egyik legjobb kosárlabdaprogramjával rendelkező egyetemére járt, és egyáltalán nem meglepő, hogy kiválasztották. Az egy dolog, hogy középiskolai csapatában 2000 dobott pont felett zárt és nyert két állami bajnoki címet, ám jól jelzi munkamorálját, hogy ugyan kapott ösztöndíjat a gimnáziumában, mellette különmunkát is vállalt az iskolában, hogy családja fizetni tudja a tandíját.
Nagy küzdő volt, amiben nagy szerepe volt annak, hogy négy évvel idősebb bátyja állandóan szívatta és sokszor össze is verekedtek, az idősebb testvér pedig rendre helyben hagyta öccsét, majd azzal fenyegette, ha beárulja a szülőknél, akkor még rosszabbul fog járni. Emiatt Laettner kifejezetten kellemetlen játékos lett, aki amellett, hogy szórta a pontokat és szedegette a lepattanókat, folyton keménykedett és állandóan lekönyökölte az ellenfeleit. Na persze ekkor már egy hegyomlás volt a maga 211 centiméteres magasságával.
Mindenki utálta, még mi, a csapattársai is. Nagyképű volt, körbelengte ez a »jobb vagyok nálad« hangulat. A legnehezebb csapattárs volt, akivel valaha játszottam. Állandóan provokálni akart valamivel – nincs rá jobb szó, terrorizált mindenkit
– emlékezett vissza a régi időkre Grant Hill az Eurosportnak.
Mégis, Christian Laettner a Duke sztárjátékosa volt, aki sokszor a hátán cipelte a csapatát. És ő volt az, aki a kritikus pillanatokban el tudott dönteni mérkőzéseket – talán emiatt is tűrte el mindenki a viselkedését.
1992-ben, a keleti konferencia döntőjében játszott egymással a Duke és a Kentucky, máig ezt tartják sokan minden idők legjobb egyetemi mérkőzésének. Közel 18 ezer néző gyűlt össze a philadelphiai Spectrumban, a tét a bajnokság négyes döntőjébe való bejutás volt, a rendes játékidő végén 93-93 volt az állás, majd a ráadásban a Kentucky került közelebb a győzelemhez, 2,1 másodperccel a vége előtt 103-102-re vezetett.
Alapvonali bedobással jött a Duke, Grant Hill előredobta a labdát Laettnerhez, aki háttal a palánknak kapta meg a passzt, azonban egy félfordulatból még el tudta engedni a dobást és megnyerte a Duke-nak a mérkőzést. Laettner 31 pontot szerzett a mérkőzésen, mind a tíz mezőnydobása és mind a tíz büntetője pontos volt.
Mindenkinél van az a film vagy dal az életében, ami bizsergést vált ki a nyakában, vagy libabőrt okoz neki a karján és 10 másodpercig olyan boldogságot érez, amitől leginkább elsírná magát. A pályán, akkor ennek a százszorosát éreztem. Most, hogy beszélek róla is még érzem ezt
– mondta Laettner egy 2017-es interjúban.
Egy ilyen győzelem után a Duke-ot már nem lehetett megakadályozni abban, hogy sorozatban második egyetemi bajnoki címét is megnyerje, Christian Laettner pedig legendaként hagyta ott négy év után a csapatot, amely a mezszámát is visszavonultatta. Ottani karrierje miatt bekerült az egyetemi Hall of Fame-be is.
Dream Team
Akkoriban az volt a szokás, hogy egy játékosnak mindenképpen az egyetemi bajnokságból kellett bekerülnie az amerikai válogatottba, a szövetségi kapitányt, Chuck Dalyt pedig alighanem meggyőzte Mike Krzyzewski, a Duke vezetőedzője, aki a válogatottnál asszisztensként dolgozott, hogy Laettner a tökéletes választás. Mindenki Shaquille O’Nealt gondolta tuti befutónak, így okozott némi meglepetést a döntés, de igazából abba a csapatba mindegy, kit vittek magukkal.
Ennél a csapatnál egyszerűen nem lehet erősebbet mondani, talán így utólag visszagondolva tényleg Shaq lett volna az etalon – persze így is az. Nem is volt ellenfelük az 1992-as barcelonai olimpián, a legszorosabb mérkőzésük a döntő volt, amikor 32 ponttal verték a horvátokat.
A sikerek elpárologtak
Nem volt kérdés, hogy magasan fogják kiválasztani az NBA-drafton, a Minnesota Timberwolves vitte el a játékosbörze harmadik helyén. És nem is kezdett rosszul, azonban így utólag vizsgálva a karrierjét, hiába játszott 1992-től 2005-ig a világ legerősebb bajnokságában, már sosem volt még csak közel sem olyan sikeres sem egyénileg, sem csapatszinten, mint korábban.
Laettnerről készült egy dokumentumfilm az ESPN 30 for 30 sorozatában – sokatmondó, hogy a címe: Utálom Christian Laettnert –, amiben elhangzik, hogy kettejük között igazi apa-fia kapcsolat alakult ki. Krzyzewskinek három lánya van, sokan úgy tartják, hogy a szakember emiatt is tekintett a fiaként a játékosra.
Ilyen szoros kapcsolata senkivel sem alakult ki az NBA-ben, igaz, hat különböző csapatnál összesen 13 edzővel dolgozott profiként. És bár közel 13 pontot és majdnem 7 lepattanót átlagolt pályafutása során, plusz a rájátszásba is eljutott hat szezonban is a csapataival, már semmi érdemlegeset nem nyert, karrierje csúcsa az volt, hogy ott lehetett az 1997-es All Star-gálán.
Úgyhogy Laettnerre leginkább az egyetemi pályafutása és a Dream Teamben való szereplése miatt emlékszik mindenki. Na meg amiatt, hogy milyen kép alakult ki róla, amit az amerikai sportújságíró, Gene Wojciechowski egy mondatban így foglalt össze:
A valaha volt tíz legjobb egyetemi játékos egyike, és minden idők legnagyobb seggfeje.
Kiemelt kép: Jonathan Daniel/Getty Images
