Sport

Michelisz: Nehéz leírni az érzéseket, amik rajtam uralkodnak most

Michelisz Norbert nem csak a karrierje, hanem a magyar autósport egyik, ha nem a legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a túrraautó-világkupa 2019-es bajnoka lett. Három futamot rendeztek vasárnap a szezonzáró Malajziai Nagydíjon, a Hyundai 34 éves magyar pilótája az elsőt megnyerte, a másodikon a nyolcadik, a szezonzárón pedig az ötödik helyen ért célba.

Michelisz ebben a szezonban 30 futamból ötöt nyert meg, és végül 370 ponttal, 21 pontos előnnyel lett világkupa-győztes.

Az Indexnek azt nyilatkozta, hogy egy hullámvasutazás volt az idény utolsó napja, az első futamon minden tökéletes volt, az utolsó előtt pedig nem sokat tett volna arra, hogy egyáltalán rajthoz tud állni, technikai problémája volt ugyanis. Ezt aztán a szerelők megoldották, hyundaios csapatfőnöke a levezetőkörén nem győzött elnézést kérni a kialakult helyzet miatt.

Egészen hihetetlen, hogy megcsináltuk, pedig ez a malajziai záró hétvége nagyon trükkös volt a három futammal, a váltakozó időjárási körülményekkel, és mindennel, ami a pályán történt. Ez a siker a csapaté, a családomé, a barátaimé, és az összes magyar szurkolóé, aki az elmúlt több mint tíz évben mögöttem állt

– monda a WTCR bajnoka az MTI-nek.

Az Index cikke szerint a sajtótájékoztatón már láthatóan kimerült volt, így csak röviden értékelt, és már az elején elárulta, igazából nem is tud mit mondani.

Nehezen indult az idényünk, de második fele kárpótolt minket, nyertünk több futamot és megnyertem a bajnokságot is, amiben már pár éve nagyon bíztam. Nehéz leírni az érzéseket, amik rajtam uralkodnak most.

Ez a magyar autósport legnagyobb sikere

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke arról beszélt az MTI-nek, hogy Michelisz ezzel a sikerrel a magyar autósport elismertségét is jelentős mértékben növelte.

Hosszú út vezetett idáig, ez a győzelem tíz év kitartó és alázatos munkájának az eredménye. Mindannyian meghajolunk az eredménye előtt, amely a hazai autósport legnagyobb sikere

– mondta az MTASZ elnöke az MTI-nek.

Michelisz útja a WTCR trónjára:

Borítókép: Facebook/FIA WTCR / Oscaro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik