Élő Sport

Drámai összeomlás után bukta a továbbjutást a női kéziválogatott a vébén

Két elveszített rangadó és két kötelező győzelem után a magyar női kézilabda-válogatott úgy várhatta a Románia elleni utolsó vb-csoportmeccset, hogy a három kimenetelből kettő is a továbbjutását jelenthette volna. Mégsem sikerült megcsinálni a feladatot, 28-27-re kikaptunk, ezzel nem jutottunk a középdöntőbe, és sanszos, hogy az olimpia elúszott.

Pedig az előjelek akár nekünk is kedvezhettek volna, a románok zaklatott állapotban készülhettek a vébére, mivel az intravénás lézerkezeléssel lebukó brassói csapat négy játékosa is kikerült a keretből.

Teljesen összeomolhat a doppingvádak miatt a brassói kézilabda
A román szövetség felfüggesztette kézisek játékjogát, az EHF kizárta a klubot az európai kupából.

A spanyolok elleni 15 gólos vereség után Kazahsztánt és Szenegált a vártnál nehezebben győzték le a románok, majd Montenegró ellen nagyon felszívták magukat, ám végül egy góllal alulmaradtak.

A jó kezdés eddig hiánycikk volt a magyar csapatnál ezen a vébén, de most nem panaszkodhattunk, Bíró fontos védéseire építve ötletesen és lendületesen támadtunk, így a hatodik percben már 4-0 volt az állás, időt is kért a román szövetségi kapitány.

Az ellenfél a 8. percben volt először eredményes, de továbbra is jól játszottunk támadásban, Háfra bátran vállalkozott, és Kovacsicsnak is voltak olyan villanásai, amit már nagyon vártunk tőle. Aztán egy kis megtorpanás következett, így 8-5-re felzárkóztak a románok, de aztán a 22. percben már hat góllal jártunk előrébb (12-6).

Az első félidő végén a beállós Szabó szerzett egyhuzamban három gólt, és az első 30 perc után azt rögzíthettük, hogy a hatgólos magyar előny hűen tükrözte a meccs képét.

A románok jobban kezdték a második felvonást, folyamatosan kapus nélkül, 7 a 6 ellen támadhattak, mi pedig feladtuk a széleket a lövőkre koncentrálva, de a szélről hatékony tudott lenni az ellenfél.

A 40. percben már csak két góllal vezettünk, az utolsó negyedóra kezdetén pedig a nagyot játszó Kovacsics villanása után 20-17 volt az állás. Seraficeanu a szélről, Neagu pedig hetesekből hozta még közelebb a románokat, mi pedig azzal próbáltuk nyugtatni magunkat, hogy a döntetlen is még nekünk jó.

Idegesnek tűnt a magyar csapat, ziccerek maradtak ki, ráadásul egy vitatott ítélet után kétperces büntetéssel sújtották a magyar kispadot, pedig Rasmussen kapitány állítólag csak csalódottan felkiáltott, saját bevallása szerint nem is szólt a német bírópároshoz.

Kim Rasmussen: Ez az én hibám
Magára vállalta a felelőségget a Románia elleni vereség után a kéziválogatott szövetségi kapitánya.

Egy perccel a vége előtt Iuaganu szélről szerzett góljával utolértek minket a románok, Rasmussen időt kért, de Kovács Annától elvették a bíró a labdát. Kaptak még egy esélyt a románok, és bár Bíró védett, a bírók hetest ítéltek, Neagu pedig kilencedszer is eredményes volt büntetőből, és ezzel a meccs folyamán mindössze egyszer vezető románok 28-27-re győztek. A magyar csapat a 13. helyért még játszhat, ez még szépségtapasznak sem elég, hiszen a kimondott cél az volt, hogy ott legyünk a legjobb hétben, és maradjon esélyünk az olimpiára.

Minden esély még nem úszott el Tokióra, a válogatottnak mostantól azért kell szurkolnia, hogy a tavalyi Európa-bajnokság 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy csapat kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon, mert ebben az esetben a tornán hetedik helyezett magyarok is részt vehetnek a márciusi selejtezőn.

Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat szerez részvételi jogot a selejtezőtornára, amely nem vívja ki az olimpián vagy a selejtezőn való szereplés jogát a mostani vb-n.

Női kézilabda-világbajnokság, C csoport, 5. forduló:

Magyarország – Románia 27-28 (16-10)
Jacusíró
v.: Kuttler, Merz (németek)
Magyarország: Bíró – Schatzl 2, Háfra 4, Tóvizi 1, Tomori 3, Kovacsics 6, Lukács 2. Cserék: Klujber 1, Vámos 1, Szabó L. 6, Kovács A. 1, Tóth G., Kiss É., Faluvégi. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
lövések/gólok: 44/27, illetve 47/28
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 9/9
kiállítások: 10, illetve 12 perc

További eredmények a csoportban:
Spanyolország – Montenegró 27-26 (14-14)
Szenegál – Kazahsztán 30-20 (15-7)

 

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 10 pont, 2. Montenegró 8, 3. Románia 6, 4. Magyarország 4, 5. Szenegál 2, 6. Kazahsztán 0

 

A csoport:
Hollandia – Norvégia 30-28 (14-18)
Angola – Kuba 40-30 (20-16)
Szerbia – Szlovénia 29-27 (12-11)

 

A végeredmény: 1. Hollandia 8 pont, 2. Norvégia 8, 3. Szerbia 6, 4. Angola 4, 5. Szlovénia 4, 6. Kuba 0

 

B csoport:
Dánia – Franciaország 20-18 (9-7)
Németország – Koreai Köztársaság 27-27 (15-14)
Brazília – Ausztrália 31-9 (15-5)

 

A végeredmény: 1. Koreai Köztársaság 8 pont, 2. Németország 7, 3. Dánia 7, 4. Franciaország 5, 5. Brazília 3, 6. Ausztrália 0

D csoport:
Oroszország – Svédország 30-22 (16-12)
Argentína – Kongói DK 25-16 (9-13)
Japán – Kína 35-18 (17-8)

 

A végeredmény: 1. Oroszország 10 pont, 2. Svédország 8, 3. Japán 6, 4. Argentína 4, 5. Kongói DK 2, 6. Kína 0

A középdöntőbe a csoportok első három helyezettje kerül. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.

Kiemelt kép: Kovács Anikó

Legutóbb mi örülhettünk

A tavalyi Eb középdöntőjében játszottunk utoljára a románokkal, akkor 17-17-es félidő után 31-29-re nyertünk. Aláírnánk ma is!

Az utolsó esély

Az már eldőlt, hogy ha megyünk a középdöntőbe, akkor sem viszünk magunkkal pontot, de ott még lesz három meccs, ahol gyűjthetünk pontokat. A lényeg, hogy nem kaphatunk ki a románok ellen!

Olvasói sztorik