Sport

Körülbelül egymillió úszni megtanított gyerekből lesz egy Milák Kristóf

Milák Kristóf szeretne jó időket úszni a decemberi rövidpályás országos bajnokságon, a jövő évi, tokiói olimpiáról pedig nem akar csak egy éremmel hazatérni.

A Bp. Honvéd világ- és Európa-bajnoka erről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bemutatták a főszereplésével készült reklámfilmet, a Szerencsejáték Zrt. Tippmix-kampányának egyik fő elemét.

A kampány szlogenje az, hogy „Több mint szerencse. A győzelem fejben dől el”, és ahogy Milák Kristóf elmondta, a film forgatása nem egyszerű, hanem, igencsak fárasztó munka volt, de a végeredmény szerinte nagyszerű lett. A 19 éves sportoló nemrég tért vissza a tokiói edzőtáborból, amely értékelése szerint jól sikerült.

Minden nap jól telt, szakmailag és emberileg is jól éreztem magam. A glasgow-i rövidpályás Eb-re nem megyek, de a kaposvári rövidpályás ob-n ott leszek, az lesz a fő versenyem. Egyelőre próbálok itthon akklimatizálódni, aztán a jövő héten könnyítünk az edzésmunkán, az ob-n pedig már látom magam előtt a jó időket

– fogalmazott.

Wladár Sándor, a szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a magyar úszósport egyik legsikeresebb éve volt 2019. Felidézte, hogy Milák 200 méter pillangón aratott győzelme és világrekordja több mint egymillió megtekintést produkált a közösségi oldalon.

„Bár csak mintegy 1:50 percről van szó, ez a mostani kampányfilm egy kicsit bemutatja, hogy milyen munka, összefogás van egy ilyen eredmény mögött. Körülbelül egymillió úszni megtanított gyerekből lesz egy Milák Kristóf” – jelentette ki a szövetség vezetője.

Az olimpiai felkészülésről szólva elmondta, hogy az kicsit változott az elmúlt évekhez képest, a kvangdzsui világbajnokok – Milák, Hosszú, Kapás Boglárka és Rasovszky Kristóf – kiemelt támogatást kapnak. Szerinte jól haladnak az előkészületek, a nyári vb lökést adott a bajnokoknak és azoknak, akik mögöttük vannak.

Milák Kristóf kérdésre válaszolva azt mondta: szeretne nem csak egy éremmel hazajönni a 2020-as ötkarikás játékokról, és elképzelhető, hogy fő számai mellett nem 400 méter gyorson, hanem egy rövidebb távon, 200-on indul majd.

Kiemelt fotó: The Yomiuri Shimbun

Ajánlott videó

Olvasói sztorik