Sport lineup

Őrületbe kergette a Patriots az ellenfél irányítóját

A New England Patriots 33-0-ra győzött a New York Jets otthonában az NFL-alapszakasz hetedik játékhetének zárómeccsén.

A címvédő győzelmében ezúttal is kulcsszerepet játszott a védelem: amellett, hogy a csoportrivális Jets egyetlen pontot sem tudott szerezni, a Patriots védői összesen öt labdaeladásba hajszolták bele a rivális támadóit.

Sam Darnold, a New York-iak irányítója mindössze 86 passzolt yardig jutott, és az öt labdavesztés pályafutása mélypontját jelenti.

Darnold 3,6-os passer ratinggel zárt, ez közel van minden idők legrosszabb jetses mutatójához, amit J.J. Jones ért el 1975-ben (2,7).

„Szellemeket látok” – mondta egy ízben a pályán szélén a bemikrofonozott Darnold, aki később azzal magyarázta ezt a megjegyzését, hogy jobban kell látnia a pályán. A Partiots linebackere, Kyle Van Noy szerint ez a mondat ugyanakkor egy elismerés azzal kapcsolatban, milyen jól játszott a címvédő, amely őrületbe kergette az ellenfél irányítóját.

A Patriots története során harmadszor, 2015 óta először kezdte 7-0-s győzelmi mérleggel a szezont, és sorozatban nyolcadszor győzte le a Jetset. A New England mellett már csak a San Francisco 49ers (6-0) hibátlan.

Dagonyázásban is verhetetlen a legjobb formában lévő NFL-csapat
A Green Bay irányítója, Aaron Rodgers óriásit játszott: öt TD-passzt osztott ki, egyszer pedig ő futott be a labdával.

eredmények:

New York Jets – New England Patriots 0-33

 

vasárnap játszották:
Seattle Seahawks – Baltimore Ravens 16-30
Tennessee Titans – Los Angeles Chargers 23-20
Chicago Bears – New Orleans Saints 25-36
Dallas Cowboys – Philadelphia Eagles 37-10
Indianapolis Colts – Houtson Texans 30-23
Atlanta Falcons – Los Angeles Rams 10-37
Buffalo Bills – Miami Dolphins 31-21
Cincinnati Bengals – Jacksonville Jaguars 17-27
Detroit Lions – Minnesota Vikings 30-42
Green Bay Packers – Oakland Raiders 42-24
New York Giants – Arizona Cardinals 21-27
Washington Redskins – San Francisco 49ers 0-9

 

csütörtökön játszották:
Denver Broncos – Kansas City Chiefs 6-30

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik