Sport

Orbán ügyvédje váltja Erdeit a bokszszövetség élén

A korábbi amatőr és profi világbajnok ökölvívó, jelenleg a magyar szövetséget vezető Erdei Zsolt renoméjának finoman szólva sem tett jót, hogy kiderült, a tavalyi, hazai rendezésű ifjúsági világbajnokság után 300 milliós adósság keletkezett.

Erdei Zsolt: Látjuk, hogy valami nem működik
Annak ellenére is ő maradt az elnök, hogy egy ifjúsági világbajnoksággal szinte csődbe vitte az ökölvívó szövetséget. Mi a helyzet nyolc hónappal később, milyen terveket sző a korábbi világbajnok? Interjú.

Erdei a nekünk adott interjúban elárulta, a kormány segített nekik, a szövetség tőkeinjekciót kapott, viszont a nyakára ültették pénzügyi biztosként a fideszes országgyűlési képviselőt, Bajkai Istvánt. A Népszava most azt írja, sikerült anyagilag konszolidálni a szövetséget, és a szeptember végén esedékes közgyűlésen Erdei távozik majd, a helyét pedig Bajkai foglalja el.

Bajkai a Fidesz alapító tagjai közé tartozik, 1990 és 1994 között önkormányzati képviselő volt Terézvárosban,

Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát pedig jelzi, hogy bizonyos jogi ügyekben ő képviseli a miniszterelnököt, és az Orbán család több tagjának is ad jogi tanácsokat.

A Népszava azt írja, Erdei az elnöki posztról történő lemondása után is maradhat a szövetség alkalmazásában, és várhatóan a szakmai munkában szánnak neki szerepet.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik