Sport

Erdei Zsolt: Voltak, akik kihasználtak

A Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, a korábbi profi és amatőr világ-, és Európa-bajnok bunyós a Story magazin számára engedett betekintést az életébe. A családi élet, a három különböző korú gyermeke logisztikája és nevelése nehézségei mellett mesélt az elnöki székben szerzett tapasztalatairól is.

Százmilliókat szórtak el a bokszban, az ismerősök jól jártak, a szövetség csődben
Egy történet, amely megmutatja, hogyan élnek vissza az Orbán Viktor sportszeretetének köszönhető gazdagsággal.

Erdei Zsolt úgy a szövetség gazdálkodását több százmilliós veszteségbe sodró 2018-as ifjúsági világbajnokság kapcsán úgy fogalmazott,

nem voltak könnyűek az elmúlt hónapok, de szerencsére sikerült lezárni a világbajnokság gazdálkodásával kapcsolatos ügyeket. Most már jól látom, hogy voltak, akik kihasználtak, és most is akadnak olyanok, akik nem engem támogatnak. Azon leszek, hogy őket is meggyőzzem jövőbe mutató terveimről.

Az elnök elárulta,

  • a vb-t veszteséggel zárták, de tanultak belőle,
  • túl kicsi volt a csapat, amely felvállalta a szervezést, és ezen belül is túl nagy a széthúzás,
  • a rendcsináláshoz a kormánytól újabb sok százmilliós segítséget kapott a szövetség, amiért külön hálás

Erdei beszámolt arról, hogy járja az országot, hogy személyesen toborozzon ennek a csodás sportágnak fiatalokat, akár a legkisebb településekről is. A tervei szerint 2024-ben már lesz olyan magyar ökölvívó, aki dobogóra állhat az olimpián.

Erdei Zsolt: Látjuk, hogy valami nem működik
Annak ellenére is ő maradt az elnök, hogy egy ifjúsági világbajnoksággal szinte csődbe vitte az ökölvívó szövetséget. Mi a helyzet nyolc hónappal később, milyen terveket sző a korábbi világbajnok? Interjú.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik