Belföld

Bokszbotrány: megszüntették a nyomozást

Senki nem felelős azért a több száz millió forintos hiányért, amit bokszszövetség tudott felmutatni a tavaly nyári ifjúsági világbajnokság után. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Duna Arénában rendezett világversenyt követően az állami támogatások ellenére is 210 milliónyi kifizetetlen számla maradt.

Mivel a vb-vel összefüggésben olyan kifizetések történtek, amivel ismerősök jártak jól, ezért még a szövetség saját ellenőrző testülete is arra a következtetésre jutott, hogy csalás és hűtlen kezelés büntette valósulhatott meg az esemény szervezésekor.

A vizsgálat során kiderült többek közt, hogy sok ország szövetsége  – a szervezők  kérése ellenére – készpénzben fizette a nevezési díjat. Ám az átvételkor a szervezők nem írtak pénztárbevételi bizonylatot, a befizetőkkel nem írattak alá dokumentumot az átvételről, minek nyomán a bankok egyszerűen nem vették át a szövetségtől az ismeretlen eredetű valutát, így 150 millió forintnyi valuta állt a pénztárban.

A Magyar Ökölvívó Szövetség ezt banktechnikai okokkal magyarázta. Ennél is visszásabbnak tűnt az esemény pénzügyi mérlege: 578 millió bevételre jutott 926 millió forint kiadás. Mivel a 348 millió forintos mínusznak csak egy részét tudták pénzügyi átcsoportosításokkal kifizetni, így maradt hozzávetőleg 210 millió forint kiegyenlítetlen szállítói tartozás.

A vizsgálatok után az elnökség arra kérte Erdei Zsolt elnököt, hogy juttassa el a vizsgálat eredményét az ügyészségnek, hogy a hatóság dönthessen arról, történt-e bűncselekmény a vb szervezésekor, ő ezt meg is tette.

Mostanra kiderült, hogy senkit sem vonnak felelősségre a történtekért. A Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő ügyésze, Gasz Péter megkeresésünkre ugyanis azt közölte, hogy a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – a feljelentést kiegészítést követően – bűncselekmény gyanújának hiánya miatt elutasította a feljelentést.

Százmilliókat szórtak el a bokszban, az ismerősök jól jártak, a szövetség csődben
Egy történet, amely megmutatja, hogyan élnek vissza az Orbán Viktor sportszeretetének köszönhető gazdagsággal.
Erdei Zsolt: Azt kell mondjam, mosom kezeimet
Az ökölvívó-szövetség elnöke úgy véli, megérte 348 millió forintos hiánnyal ifjúsági vb-t rendezni a Duna Arénában. Ugyanakkor a helyszínválasztásért nem tud felelősséget vállalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik