Sport

Nagyon kell a jó bokszeredmény az olimpián, Erdei a profikra is számít

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség úgy alakította ki a 2020-as tokiói olimpia felkészülési rendszerét, hogy a versenyzők előtt álló kvalifikációs eseményekre biztosan az egyes súlycsoportok legjobbjai utazhassanak

függetlenül attól, hogy az amatőrök, vagy a profik.

A szövetség közleményben Erdei Zsolt elnök kifejtette: céljuk, hogy Tokióban minél több súlycsoportban induljon magyar ökölvívó és minél eredményesebben szerepeljenek, írja az MTI.

Ezért úgy döntöttünk, hogy a hazai válogatóversenyek kapuit kitárjuk az ország legjobb profi versenyzői előtt is.

A sportolóként olimpiai bronzérmes, amatőr és profi világbajnok szerint az ökölvívás magyar hagyományaihoz méltó szereplés csak akkor érhető el, hogyha a sportág minden képviselője egy irányba tart, egy célért küzd. Éppen ezért alakították ki úgy az elnökség által jóváhagyott felkészülési tervet, hogy az ne tegyen különbséget amatőr és profi versenyzők között.

A szövetség felajánlja a keretbe jutás lehetőségét azoknak a hivatásos bokszolóknak, akik jobbnak bizonyulnak a súlycsoportjukban amatőr vetélytársaiknál.

Már a 2016-os riói olimpián is indulhattak a profik, ám ezt a döntést sikerült olyan későn meghozni, hogy mindössze hárman vettek részt az ötkarikás ökölvívótornán. 2020-ra már több profi indulót várnak.

A válogatott szakmai stábjában ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány munkáját a kazah Bolat Nijazimbetov segíti a jövőben vezetőedzőként, aki versenyzőként Ázsia-bajnok és olimpiai bronzérmes volt, húszéves edzői pályafutása során pedig hazája korosztályos válogatottjain túl Törökország, Irak és Dél-Korea legjobb felnőtt versenyzőinek felkészítésében is részt vett.

Nyitókép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik