Sport

A frászt hozták a vízből kiugráló halak a magyar kajakvilágbajnokra

A Kiss Balázs, Dóri Bence páros rögtön a döntőbe került C-2 1000 méteren a Tokióban zajló olimpiai kajak-kenu tesztverseny csütörtöki nyitónapján.

A Tengeri Liget Csatornán (Sea Forest Waterway) zajló viadalon a magyar szövetség beszámolója szerint a szervezők egyelőre nem állnak a helyzet magaslatán, az eseménynek nem működik olyan hivatalos honlapja, amelyről követhető lenne a versenyprogram.

A szokatlan és állandóan változó időrend miatt így a csapat tagjai egymást kérdezgetik arról, hogy mikor kezdődnek a futamok. Hüttner Csaba szövetségi kapitánynak és Boros Gergely csapatvezetőnek emellett napok óta az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a szálláshelytől nem megy versenyzői busz a pályára, így a magyarok taxikba zsúfolódva kénytelenek megtenni a 10-15 perces utat.

A hotel amúgy minden igényt kielégít, ami azért fontos, mert a csapat a tervek szerint az olimpia alatt is ott lakik majd.

Az előolimpia időrendje alaposan eltér a többi világversenyen megszokottól: világ- és Európa-bajnokságokon elő- és középfutamokat rendeznek, majd jönnek a döntők, az olimpiai lebonyolítás azonban egészen más. Tokióban az előfutamok első és második helyezettje egyenes ágon csak a középfutamokba juthat be, míg a többiek reményfutamba kerülnek, ahonnan szintén be lehet kerülni a középfutamokba.

Ennek megfelelően Gazsó Dorkának nehéz napja volt csütörtökön, mivel K-1 200 méteren, valamint Medveczky Erikával párosban K-2 500 méteren is egy elő-, és egy reményfutam után jutott be a pénteki középfutamba.

Rengeteg hal van, és nagy rajokban mennek a pályán, kicsit olyan, mint egy dunai örvény. Néha pedig felpattan a vízből egy 30-40 centis példány, és ugrik egy fél méterest. Tavaly a Holt-Tiszán éppen csak túléltem egy hatalmas sneci-támadást, úgyhogy nem örülnék, ha egyszer csak beugrana a hajóba egy ilyen, de sajnos reális esély van rá

– mesélte a nyolcszoros világbajnok Medveczky hozzátéve, hogy a szerdai edzésen egy hal annyira meglökte a hajójukat, hogy azt hitte, a párja kormányzott félre.

A csütörtöki előfutamok során K-1 200 méteren Lucz Anna először harmadik lett, majd a reményfutam megnyerésével lépett tovább, csakúgy mint Devecseriné Takács Kincső C-1 200 méteren. Balla Virág a női kenusoknál pedig két negyedik hellyel került a középfutamba.

A férfiaknál a K-1 1000 méter friss világbajnoka, Kopasz Bálint simán nyert az erős szembeszélben.

Nem igazán találtam még meg a megfelelő beállításokat, de ettől függetlenül jól mentem. Ez egy tesztverseny, amiről úgy tudok igazán hasznos tapasztalatokat szerezni, ha élesben megyek, megfelelő tempóval és csapásszámmal

– mondta 22 éves versenyző, aki szűk három hete győzött a szegedi vb-n ebben a számban.

A nap talán legkellemesebb meglepetését C-2 1000 méteren a Kiss Balázs, Dóri Bence egység szerezte. Dóri egy sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a szegedi világbajnokságot, és még mindig nem teljesen egészséges, ennek ellenére második helyen értek célba az előfutamban, ami kenu párosban rögtön döntőt ért.

“Nagy a meleg, magas a páratartalom, ugyanakkor a belső tereket és a járműveket elég hidegre hűtik a helyiek, így könnyű összeszedni egy náthát. Ez azonban szerencsére nem hátráltat abban, hogy naponta meghajtsak egy 1000 méteres pályát. Bár mi is hetekkel a csúcsformánk után vagyunk, ennek ellenére jól ment alattunk a hajó” – jegyezte meg Dóri Bence.

Pénteken magyar idő szerint hajnali 2 órától a csütörtökön továbbjutó versenyzők középfutamaival és döntőivel folytatódik a tokiói kajak-kenu előolimpia.

A kiemelt képen Medveczky Erika (hátul) látható Hagymási Rékával a szegedi vébén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik