Sport

Kajak-vb: Bodonyi Dóra maradt az 5000 méter királynője

Bodonyi Dóra elképesztő versenyzéssel sorozatban harmadszor is világbajnok lett a kajakosok 5000 méteres távján: a magyar versenyző Racice és Montemor-o-Velho után a szegedi világbajnokságon sem talált legyőzőre.

A rajt után egy 8-10 fős élboly formálódott, majd ez a táv felére 5-6 fősre szűkült. A finisre aztán Bodonyi már csak a német Tabea Medert és a fehérorosz Marina Litvincsuk társaságában fordult rá.

Bár ellenfelei próbálták támadni, a szolnoki versenyző tartotta pozícióját, és a két rivális díszkíséretében elsőként haladt át a célvonalon.

A rajt után kicsit lemaradtam, még bennem volt, hogy két órával ezelőtt olimpiai számban nyertünk, és nem tudtam teljesen koncentrálni. Külön nem készülök az ötezerre, de így is működik. A négyesünk két hét alatt kis családdá kovácsolódott össze, tudom, hogy az abban a számban elért siker szakmailag értékesebb, de ez a győzelem is kedves nekem, mert ezt egyedül értem el

– nyilatkozta a 25 éves magyar.

A férfi kajakosoknál Noé Bálint képviselte a magyar színeket, ő kilencedik lett.

A férfi kenusoknál a szentendreiek vb-újonca, a 19 éves Adolf Balázs nagyon bátran versenyzett, a gyengébb rajt után felzárkózott az élbolyra, és hamarosan különcsatába kezdett a számot 2013 óta uraló német Sebastian Brendellel. Váltva vezettek, aztán a hajrához érve a címvédő ellépett a rutintalanabb magyartól, aki azonban második helyével is óriási sikert ünnepelhetett. Brendel sorozatban hatodszor győzött.

Adolf Balázs és Sebastian Brendel a célba érkezés után (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

„Magamat is megleptem ezzel a ezüstéremmel. Azt mondták, a rajton dől el minden, ettől meg is ijedtem, főként, hogy rosszul sikerült. Utána azonban ki tudtam menni tiszta vízre, és egyszer csak ott találtam magam az elején. Brendellel jól összedolgoztunk, ez különleges volt számomra, hiszen ezt megelőzően akkor is meg voltam illetődve, amikor edzésen elment mellettem a vízen. Fontos lépés ez a pályafutásomban, mert már nem vagyok maratoni versenyző, de még ezres sem” – mondta Adolf Balázs.

A nők hasonló számában Lakatos Zsanett a negyedik helyen végzett. Ezek a számok nem szerepelnek az olimpiai programban.

A magyar csapat így öt arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal – plusz a paraversenyekben egy további első hellyel -, valamint 12 olimpiai kvótával zárja a kvalifikációs vb-t. Az érmek közül két arany, valamint egy-egy ezüst és bronz született ötkarikás számban, és ez utóbbiakat tekintve Magyarország volt a legeredményesebb a vb-n.

Kiemelt fotó: Facebook.com/MKKSZ

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik