Sport

Vizes vb: míg mi aludtunk, folytatódott a Milák-parádé

Újdonsült világbajnokunk második legjobb idővel jutott be a dél-koreai világbajnokság 100 pillangó elődöntőjébe. Hosszú ugyanígy tett 200 háton. Pénteki eredmények.

A kvangdzsui úszó-világbajnokság pénteki előfutamaiból öt magyar versenyző is elődöntőbe jutott, ugyanakkor a 4×200 méteres férfi gyorsváltónak, illetve 800 méter gyorson Késely Ajnának és Kapás Boglárkának sem sikerült a fináléba verekednie magát.

Phelps Milákról: Az utolsó száz métere hihetetlen volt
Kicsit sajnálja, hogy már nem övé a 200 pillangó világcsúcsa, de örül annak, ahogyan Milák Kristóf megelőzte.

A magyar szemszögből igencsak sűrű délelőtti program a férfi 100 méter pillangóval, a szám két évvel ezelőtti ezüstérmesével, Milák Kristóffal és a riói olimpián második Cseh Lászlóval kezdődött. A 19 éves Milák, aki két nappal korábban 200 méter pillangón Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve diadalmaskodott, 51.42 másodperces idővel a második, míg a kilencedik vb-jén szereplő 33 éves Cseh 51.88-cal a hetedik idővel jutott az elődöntőbe.

Két napja nem keltem fel ilyen korán, elég fáradt vagyok, de ahhoz képest ez egy jó idő. A tavalyihoz képest ez már javulás, de a két évvel ezelőttihez viszonyítva nem. Délután mindenképpen ötvennel kezdődő időt szeretnék

– nyilatkozta Milák, aki szerint ha az országos csúcsához (50.62 mp) közeli időt tud úszni, akkor reális lehet az ezüstérem, ugyanakkor véleménye szerint az amerikai Caeleb Dressel meg fogja dönteni honfitársa, Michael Phelps 2009-es világrekordját (49.82 mp).

Cseh László a futam után azt mondta, továbbra is hiányzik valami az úszásából, korábban kevesebb energia befektetésével volt képes ilyen teljesítményre.

Hosszú Katinka sem akar lemaradni

Ezt követően Hosszú Katinka ugrott vízbe 200 méter háton, a szám olimpiai- és világbajnoki ezüstérmese 2:08.34-gyel simán nyerte futamát, amivel összetettben a második helyen jutott tovább, majd a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes Burián Katalin 2:09.70-nel a hetedik idővel biztosította helyét az elődöntőben.

Ehhez képest sokkal jobb idő kell majd, de most rendben volt az úszás. Délután ez sokkal jobb lesz, ott egy életem, egy halálom. Egy ilyen év után, az izomszakadásomat követően azt mondták, mondjam le a világbajnokságot, ajándék lesz, ha bejutok a döntőbe, míg ha tudom is, hogy a legjobb formában harcban lehetnék a dobogóért

– nyilatkozta Burián.

A legnépesebb mezőny hagyományosan férfi 50 méter gyorson jött össze, 14 előfutamot rendeztek ebben a számban: Lobanovszkij Makszim 22.11 másodperccel a 13. helyen jutott az elődöntőbe, míg az előző este 100 méteren országos csúccsal hatodik Németh Nándor 22.51 másodperccel a 30. helyen zárt. Előbbi elmondta, messze a legjobb délelőtti idejét úszta, egyértelműen szeretne döntőbe kerülni. Németh hangsúlyozta, neki nagyon rövid ez a táv, hiszen ő általában akkor kezd feljönni százon, amikor a táv háromnegyedénél a többiek elfáradnak, itt viszont nincs ilyen. Hozzátette, soha nem úszott még délelőtt ilyen jó ötvenet, és nagy szüksége van erre a számra is ahhoz, hogy százon tovább fejlődjön.

Nekik ezúttal nem sikerült

Bordás Beatrix 50 méter pillangón 26.98 másodperccel a 29. lett, majd következtek a férfi 4×200 méteres gyorsváltók küzdelmei: itt a Kozma Dominik, Bernek Péter, Kalmár Ákos, Németh Nándor összeállítású kvartett 7:13.64 perccel a 15. helyen végzett, így nem szerzett olimpiai kvótát.

Kapás Boglárka könnyeivel küszködve nyilatkozott, miután vb-aranyat nyert
A világbajnok úszónő nehezen találta a szavakat saját teljesítményére, de azt elárulta, mi volt a győzelem nyitja.

Az utolsó délelőtti számban, női 800 méter gyorson az egy nappal korábban 200 méter pillangón aranyérmes, ebben a számban a riói olimpián harmadik Kapás Boglárka 8:50.13-mal a 27. lett, míg a 400-on a dobogóról országos csúccsal, két századdal lemaradó, 1500 méteren hatodik Késely Ajna 8:32.34-gyel a 10. helyen zárt.

Eredetileg úgy gondoltuk, hogy hátha fel leszek dobva, és összejön egy döntő, de száz méter után be kellett látnom, hogy ez nem igazán volt jó ötlet. Hatszáznál már hányinger kerülgetett, de mondtam magamnak, mégsem állhatok meg, még ha ez is tűnt a legjobb ötletnek, és csak végigúsztam, de nagyon fájt, nagyon nem esett jól, szóval lehet, hogy egy kettő pille másnapján talán mégsem kellett volna belevágnom

– mondta a világbajnok Kapás.

„Igazából ugyanaz történt, ami Budapesten, négyszázon és ezerötszázon sikerült a döntő, de az ezerötön már a második úszás rosszabb lett, a nyolcszáz pedig nem jött össze. Valószínűleg a két négyszáz annyit kivett belőlem, hogy így a végére már nem maradt elég erő. Gyuri bá’ kérdezte, mondjuk-e vissza ezt, de mondtam neki, nem, mert az volt a fejemben, hogy ma vagy holnap még le akarom úszni itt az utolsó métereimet. Sokan mondták, ne presszionáljam magam a döntő miatt, de én azért megpróbáltam, mert úgy tanultam, hogy küzdjek az utolsó leheletemig” – nyilatkozta Késely.

(Kiemelt képen Milák Kristóf, fotó: Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik