Sport

Óriási eredmény, Németh Nándor országos csúccsal hatodik a száz gyors döntőjében

Németh Nándor országos csúccsal a hatodik helyen végzett 100 méter gyorson a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján, írja az MTI.

A BVSC 19 éves versenyzője az előfutamból a hatodik helyen jutott tovább, 48.36 másodperces ideje mindössze 19 századdal maradt el saját országos csúcsától. Ezen az elődöntőben hét századot tudott faragni, így a hetedik legjobb idővel várta a finálét.

Az 1-es pályáról induló magyar ötven méter után a hetedik helyen fordult, majd 48.10-zel a hatodik helyen csapott célba.

18 év után szerepelt ismét magyar a 100 gyors döntőjében, 2001-ben, Fukuokában Zubor Attila ötödik volt.

Örülök, mert ez most az elejétől a végéig fel volt építve, nyilván a fordulóban van még, ott kicsit elmennek a többiek, de jöttem a végén, nem fogok panaszkodni. Minden paramétert betartottam, amit az edzőm mondott

– nyilatkozta Németh, aki hozzátette, a következő évben még javulhat kicsit, és akkor az olimpián a harmadik-ötödik hely környékére odaérhet.

A 100 gyorsot Caeleb Dressel nyerte meg 46.96-os idővel. Érdekesség, hogy ő az első amerikai Matt Biondi óta, aki megvédte címét a számban. És Biondi jó régen, 1989-ben és 1991-ben duplázott.

A nap híre, hogy Kapás Boglárka 200 pillangón aranyérmet nyert:

Kapás Boglárka szédületes hajrával lett világbajnok
A táv felénél még utolsó volt, ám ekkor begyújtotta a rakétákat és a vizes vébé negyedik magyar aranyát gyűjtötte be az úszónő.

Eredmények:

férfi 100 m gyors:
1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 46.96 másodperc
2. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.08
3. Vlagyiszlav Grinyev (Oroszország) 47.82
…6. NÉMETH NÁNDOR 48.10

 

női 4×200 m gyorsváltó:
1. Ausztrália (Ariarne Titmus, Maddison Wilson, Brianna Throssell, Emma McKeon) 7:41.50 perc – világcsúcs
2. Egyesült Államok (Simone Manuel, Katie Ledecky, Melanie Margalis, Katie McLaughlin) 7:41.87
3. Kanada (Kayla Sanchez, Taylor Ruck, Emily Overholt, Penny Oleksiak) 7:44.35
…6. MAGYARORSZÁG (Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka) 7:54.57

 

női 200 m pillangó:
1. KAPÁS BOGLÁRKA 2:06.78 perc
2. Hali Flickinger (Egyesült Államok) 2:06.95
3. Katie Drabot (Egyesült Államok) 2:07.04
…6. SZILÁGYI LILIÁNA 2:07.68

 

női 50 m hát:
1. Olivia Smoliga (Egyesült Államok) 27.33 másodperc
2. Etiene Medeiros (Brazília) 27.44
3. Darija Vaskina (Oroszország) 27.51

 

férfi 200 m vegyes:
1. Szeto Daija (Japán) 1:56.14 perc
2. Jeremy Desplanches (Svájc) 1:56.56
3. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 1:56.78

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.