Sport

Varga Dénes gólján ámul a vízilabdavilág

Az olimpiai bajnok vízilabdázó, Varga Dénes mostanság hol így, hol úgy hallat magáról. A bajnokságban eltiltották, mert elég keményen, ököllel vett elégtételt az OSC 21 éves játékosával, Burián Gergővel szemben.

A Fradi olimpiai bajnok vízilabdázója brutálisan kiütötte ellenfelét
Varga Dénes a szombat esti bajnoki rangadón nem kímélte 21 éves ellenfelét. Folyt a vér, de ki sem állították.

Varga természetesen bocsánatot kért, de a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottságát ez kevésbé hatotta meg, két mérkőzésről tiltotta el az öklözésért a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitányát.

Szerencsére a bünti csak a magyar bajnokságra vonatkozik, így Varga vígan játszhatott szerda este a Bajnokok Ligája csoportkörében az utolsó, 14. fordulóban, a Dinamo Moszkva ellen.

Ha már ott volt, a harmadik negyedben 9-7-es Fradi vezetésnél dobott egy olyan gólt, amilyet csak ő tud: lóbált, lóbált, de aztán félúton megállt a kezével, mint aki nem tudja mit tegyen, majd tök ütemtelenül, mindenféle lendületvétel nélkül, csuklóból elemi erővel tüzelt a moszkvai kapu bal felső sarkába. Íme:


A végül 13-11-es és BL Final 8-ba jutást érő Fradi-győzelemmel záródó mérkőzésen Varga dobott még három másik gólt is, de ez találat annyira elbűvölte még a szakmát, hogy a forduló legszebbjének választották. Az ötödik helyet Ivan Kapric (Jadran Split), a negyediket Mateo Cuk (Spandau), a harmadikat Christian Presciutti (Brescia), míg a másodikat Cosmin Radu (Mladost) szerezte meg.

Végeredmény – Férfi vízilabda BL, 14. (utolsó) forduló

A csoport:
Dinamo Moszkva (orosz)-Ferencváros 11-13 (3-1, 2-6, 2-3, 4-3)
ZF-Eger – CNA Barceloneta (spanyol) 10-16 (2-6, 0-3, 3-3, 5-4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik