Sport

A pólódöntőre is áthúzódhat Varga Dénes eltiltása

A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésről tiltotta el Varga Dénest, a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitányát.

A vlv.hu keddi beszámolója szerint az olimpiai bajnok játékosnak 200 ezer forintos pénzbüntetést is fizetnie kell, mert szombaton az A-Híd OSC Újbuda elleni rangadó utolsó negyedében a víz fölött megütötte Burián Gergelyt, és hétfőn ezért felfüggesztették a játékjogát.

Felfüggesztették az olimpiai bajnok Varga Dénes játékjogát
A Ferencváros sztárja látszólag a semmiből megütötte a vízben a 21 éves Burián Gergelyt. Megkérdeztük az érintetteket, de nem kaptunk választ. Közben elindult a fegyelmi eljárás.

Miután Varga lemondott a fellebbezés lehetőségéről, a határozat jogerős.

Az elődöntő az egyik fél hetedik pontjáig tart, de mivel a csapatok itt még magukkal viszik az egymás ellen játszott mérkőzések eredményeit, a zöld-fehérek 6-0-s előnnyel kezdik az összecsapást.

Az FTC-Eger elődöntő első felvonását szerdán rendezik. Amennyiben a ferencvárosiak győznek, döntőbe jutnak. Ebben az esetben Varga a finálé első felvonásán sem játszhat még. A döntő az egyik csapat harmadik győzelméig tart.

Kiemelt fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik