Sport

Remekel a hétszeres világbajnok motoros magyar felfedezettje

A hétvégén futamot nyert a nyílt nemzetközi spanyol gyorsaságimotoros utánpótlás-bajnokság 250 köbcentis kategóriájában Kovács Zoltán, a hétszeres világbajnok Marc Márquez magyar felfedezettje, aki így az összetett pontversenyben is az élen áll.

Az ifjú motoros a hétvégi versenyen aratott sikerének köszönhetően négypontos előnnyel áll az élen a bajnokságban, melyből két fordulót rendeztek meg eddig.

Kovács tavaly ősszel az egyike volt annak a Márquez által kiválasztott 20 tehetségnek, akik a csaknem ezer jelentkező közül lehetőséget kaptak arra, hogy a 25 éves, ötszörös MotoGP-bajnok edzőtáborában vegyenek részt.

Kovács Zoltán ötéves korában kezdett motorozni, 2016-ban magyar, szlovák és cseh bajnok lett a legkisebbek géposztályában, 2017-ben pedig az eggyel nagyobb kategóriában szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet.

Kiemelt kép: IMR-Racing Hungary

Ajánlott videó

Olvasói sztorik