Az augusztusi ifjúsági világbajnokság után robbant a bomba: kiderült, hogy több mint 300 millió forintos mínusszal sikerült lezárni az eseményt.
Sokan azt gondolták, és ki is mondták, hogy pénzek tűntek el. De nem tűntek el.
Lapunk speciel csak annyit állított, az esemény méretéhez, fontosságához mérten fölösleges és kifejezetten felelőtlen túlköltekezés zajlott, többek között frissen alakult cég bevonásával, közbeszerzési eljárások nélkül.
Ettől még az emberek azt gondolják, amit. Azt azért el kell mondani, hogy a bevételi oldalon számos olyan ígéretünk volt, ami nem teljesült. De mindegy is, a vb úgy záródott, ahogy; szakmai, sportpolitikai szempontból kifejezett sikertörténet, pénzügyi értelemben kudarc.
Az eredmény: Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő személyében pénzügyi biztost ültettek a nyakára.
A kormány szerencsére segített. Nemcsak Bajkai úr delegálásával, hanem azzal is, hogy a tavalyi év végéig pénzügyileg konszolidálta a szövetséget.
Pontosan mit kell érteni ezalatt?
Kaptunk egy tőkeinjekciót.
Mekkorát?
303 millió forintot.
Akkor már nincs tartozás?
Ezt nem állítom. Ebből egyrészt elkezdtük a beszállítókat kifizetni. Erre kevesebbet költöttünk, mint amennyit kaptunk, mert az életben maradáshoz, egyebek mellett a fizetésekre, a hazai, nemzetközi versenyekre is kellett fusson belőle. A szakmai munka nem állhatott le. A mai napig folynak tárgyalások, de hála istennek a legtöbb beszállítóval sikerült úgy megegyezni, hogy engedtek az árból. Ezen az úton is köszönöm nekik. Nem is tudom, hogyan álltunk volna talpra.
A Duna Aréna vagy a vb hangosítását, világítását és összefoglalók készítését vállaló, pár hónappal az esemény előtt alapított Top Sport Média Kft. például engedett a sokmilliós árából?
Mindenkinek engednie kellett, aki látni akart valamit a pénzéből. Általánosságban elmondható, 70-80 százalékban már ki vannak fizetve a cégek.
A szövetség korábbi kommunikációs vezetőjének tulajdonában lévő Top Sport Média is?
Ők nem, mert még a szerződésmódosítás aláírása előtt állunk. A legnagyobb beszállítókkal, mint a Top Sport szóbeli egyeztetések zajlottak. Ezeken végül is sikerült a legtöbbjükkel megállapodni.
A tárgyalásokat ki vezette? Erdei Zsolt, a szövetség elnöke, vagy Bajkai István?
Bajkai úr, de természetesen én is jelen voltam. A világbajnokságon nem az volt a feladatom, hogy a beszállítókkal egyeztessek. Ezt rábíztam az embereimre. Így akikkel most a megegyezésről tárgyaltunk, azok többsége számomra ismeretlen ember, de most, hogy beleláthattam az egészbe, teljesen más színben látom a szervezést.
A Duna Arénával kötött megállapodást például milyen színben?
Az végképp más történet. Feléjük is van tartozásunk, de az ahhoz szükséges döntést, engedélyt, hogy ez csökkenhessen, az Emmi adhatja meg.
Úgy hírlik, a Duna Aréna akkori üzemeltetője, a Bp2017 Kft. dolga végeztével megszünteti a tevékenységét, az állam felszámolja a projektcégét. Az is elképzelhető, hogy oda egyetlen fillért sem kell fizessenek?
A felszámolásról én is hallottam, de erről nem tudok nyilatkozni. Ami biztos, Bajkai úr egy kifejezetten szigorú, következetes pénzügyi döntéshozatali, elszámolási rendszert vezetett be, amely nagyon jót tett a szövetségnek. Minden pontosan, papíron lekövethetővé vált. Annyit azonban mindenképp elmondanék, hogy Balogh Sándor, aki a Bp2017 Kft. gazdasági vezetője – és a szövetségünk alelnöke – volt a vb ideje alatt, ősszel a saját pénztárcájába nyúlt, és sok más támogatóval egyetemben szponzorként segített a versenyeztetésben. Egy oroszországi torna költségeit vállalta magára.
Ez újfent egy ifjúsági torna volt, miközben a hírek arról szóltak, hogy a hiány miatt a felnőtt nők nem tudnak részt venni a világbajnokságon, ezért két versenyző és edzőjük saját költségen utaztak ki. Rájuk már nem futotta?
Seres Attila, a vecsési klub vezetője valóban vállalta, hogy saját, nem kevés költségén viszi ki tanítványait Indiába.
Utólag megtérít neki valamennyit a szövetség?
Nem. Ez így lett elkönyvelve. Ugyanis mindentől függetlenül a szakmai bizottság véleményezte az utazás létjogosultságát, van-e értelme kiutazni, van-e egyáltalán bármire is esélyük. Az a döntés született, hogy nem. Sajnos ez be is igazolódott, első körben kiestek a lányok. De most, hogy hamarosan lezárulnak az utolsó tárgyalások és mindenki ki lesz fizetve, végre hátunk mögött hagyhatjuk ezt a zavaros, rossz emlékű időszakot.
A 303 millió forint arra is elegendő volt, hogy 2017 után a 2018-as évet ne veszteséggel zárja a MÖSZ? Így elmaradt a törvénybe foglalt kizárás az állami forrásból, továbbra kaphatnak kiemelt támogatást 2019-ben is?
Így van, ez egy fontos sarokpont.
Mondjuk, nem hátrány egy olimpia előtti évben. Mik a szakmai célok? Így április közepén már tudnak egyáltalán erről is beszélgetni?
Istenem, bárcsak mindig csak szakmáról beszélnénk! Sok minden megfogalmazódott bennem és több irányban kell egyszerre gondolkodnunk. Elsősorban jövőre Tokióban olimpia lesz. Még nincsenek kiírva a kvalifikációs versenyek, de annak ellenére, hogy a magyar csapatban pillanatnyilag kevés a kvalitás, egy-két srác azért odaérhet. Ehhez a rövid-, de a középtávú, 2024-ig szóló terveinkhez végképp elengedhetetlen lenne egy külföldi edző és egy megfelelő utánpótlásprogram, hogy újra növelni tudjuk a sportág hátországát. Előbbit extra támogatásból finanszíroznánk – fontos, hogy nem más elől venné el a pénzt –, utóbbit a kiemelt sportágfejlesztésből.
Tételezzük fel, hogy óriási siker a program, hirtelen százával jönnek a gyerekek bunyózni. Hogy tervezi kezelni az utóbbi évek legégetőbb problémáját, az utánpótlásból kiöregedő sportolók benntartását a versenyrendszerben?
A jobbak jelenleg is kapnak Gerevich-ösztöndíjat.
Sokan nem kaphatnak, aki pedig mégis, az nem nagy összeget, vagy legalábbis a megélhetéshez keveset.
Ezeknek a gyerekeknek 150-200 ezer forint nagyon nagy összeg. A feneküket verik a földhöz örömükben, ha ennyivel támogatni tudjuk őket, de ezért cserébe elvárásaink is lehetnek.
Például, hogy vigyázzban álljanak, és gondolkodás nélkül teljesítsék, amit a külföldi edző mond? De az ő munkájának csak akkor van értelme, ha folyamatosan egy helyen, központilag készülhet a válogatottakkal. Ez elég régóta nem így működik.
A központosítás a kulcsszó. Ha visszaemlékszem a saját példámra, csak így tud működni. Nyolc-kilenc hónapot edzőtáboroztam egy évben a válogatottal. Öcsi bácsi volt a szövetségi kapitány, különböző súlycsoportok legjobbjai együtt izzadtak, sírtak, nevettek. Ha ezt nem hozzuk vissza, maradunk ebben a szétesett állapotban. Ehhez olyan külföldi edző kell, aki szakmailag megkérdőjelezhetetlen, nincs Magyarországon semmiféle beágyazottsága, érdeke, érzelmi megítélése, elkötelezettsége. Csak a tehetséget nézi és a munka minőségét.
Központosítás címen súlycsoportonként hány emberben gondolkodik?
Gondolkodhatnék többen, de akad olyan súlycsoportunk, ahol jó esetben egy arra alkalmas bunyósunk van.
Kivel tud így kesztyűzni?
Az eggyel feljebb lévő súlycsoporttal, vagy hazai, vagy nemzetközi szervezésű edzőtáborban a külföldiekkel. Heti tíz edzés kellene minimum, a korosztályos válogatottaknak is. Megint csak saját példámból kiindulva: ha nem lett volna a Központi Sportiskola, belőlem nem lett volna ökölvívó – azaz az oktatást, iskoláztatást is meg kell oldani. A Csanádi Árpád Gimnáziumba jártam, órakedvezményt kaptam, reggel, délután kőkeményen edzettem minden nap. Ha a heti nyolc-tíz edzés helyett csak ötöt edzek, az kevés lett volna a nemzetközi szinthez. Manapság a nemzetközi elit minimum heti harminc óra minőségi edzésmunkát végez. Ez nem megy központosítás nélkül.
Erre lenne fogadókészség? Nem tiltakozna a sportág, amely az utóbbi években teljes önállósághoz szokott, egyes szereplői mindenféle számonkérés nélkül zsebelték be a szövetségi támogatást, ahol a húsz épkézláb magyar ökölvívó húszféle elv szerint készül, de minőségi munkát egyik sem végez? Pont abban a nyolc évben nem csillan meg egyetlen felnőtt eredmény sem, amikor minden idők legnagyobb állami támogatását kapta és osztotta szét a sportág, azaz az adóforintok megtérülése a nullához közelít.
Látjuk, tapasztaljuk, hogy valami nem működik, mindenképp változtatni kell. Pont ezért szeretnék külföldi edzőt, aki felkavarja az állóvizet. Ennek nyilván sokan nem örülnének, merthogy nem szívesen engedik el a válogatotthoz a tanítványokat, mondván, nyugi, neki mint edzőnek minden a kisujjában van. Ha ott lenne, nem itt tartanánk.
Milyen nemzetiségű edzőben gondolkodik?
Üzbég, kazah, orosz, ukrán.
A régi szovjet iskola?
Lehetne kubaiban is gondolkodni, de ők másképp, más genetikai kódokkal ellátott sportolóknak tanítják a sportágat. Az nálunk nem működne. Van egy üzbég jelöltünk, aki szívesen jönne Magyarországra.
Mi a helyzet Balzsay Károllyal? Ugyan egészségi problémái vannak, de ettől még ő a szövetségi kapitány. Ki diktálna kinek?
Karcsi most fizikai munkát nem végezhet, hagyjuk pihenni. De a háttérből jelenleg is figyel, tájékozódik. A legfontosabb, hogy az egészsége rendben legyen, a többi addig nem számít. Remélem, nyárra visszatér közénk, tárt karokkal fogadjuk, ő a kapitány.
Azt mondta, extra pénz kell a külföldi edzőhöz, lényegében a magyar ökölvívás eredményességének visszaállításához. Honnan, mennyi?
Pénzügyi szempontból csak annyit tudok hozzátenni, hogy havi 5000 euró az elfogadott bére egy profi edzőnek, plusz a szállás, utaztatás. Megvannak, -lesznek az emberek, hogy erre előteremtsék a forrást. A következő évek részletes szakmai programjának összerakását viszont magamra vállalom, azt meg tudom tervezni. Ha az elnökség rábólint és lesz hozzá forrás, akkor irányt tudunk váltani, és egy előre megtervezett program mellett, legfőképp szakmai szinten is számon kérhetően tud működni a sportág.
