Sport

Fideszes képviselő lett a pénzügyi biztos a bokszszövetségnél

Összesen 269 millió forintnyi követelést kell még kifizetnie a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek (MÖSZ) az augusztusi budapesti ifjúsági világbajnokság szervezése kapcsán, ezen kívül még hiányzik 132 millió forint, amelyet más feladatok helyett a vb-re használt fel a szervezet, írja az MTI.

Százmilliókat szórtak el a bokszban, az ismerősök jól jártak, a szövetség csődben
Egy történet, amely megmutatja, hogyan élnek vissza az Orbán Viktor sportszeretetének köszönhető gazdagsággal.

Ezt Hannák György könyvvizsgáló jelentette be a MÖSZ szombati rendkívüli közgyűlésén, amelyen tájékoztatás hangzott el a sportszervezet pénzügyi helyzetéről, illetve a hiány rendezése érdekében tett lépésekről, határozat azonban nem született.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, a MÖSZ elnöksége által megbízott pénzügyi biztos közölte, hogy ezentúl minden kifizetés csak az ő pénzügyi ellenjegyzésével történhet meg. Hozzátette: emellett felül kell vizsgálnia az eddigi kifizetések jogszerűségét, illetve megalapozottságát, valamint január elejére egy költségcsökkentő programot kell előterjesztenie annak érdekében, hogy a szövetség májusra stabil működésű legyen.

A bokszszövetségben kialakult helyzetről több cikkben is írtunk részletesen, legutóbb ebben:

Bokszbotrány: hiányzó valuta, több száz milliós kiegyenlítetlen számla, hűtlen kezelés gyanúja
Elképesztő történetek az Erdei Zsolt vezette ökölvívó-szövetség szervezte ifjúsági vb pénzügyi hátteréről. Közbeszerzés nem volt, bizonylatok nélkül készpénzben mozgó valuta igen.

Bajkai a részleteket illetően kifejtette: olyan megbízási szerződéseken, vagy kiadásokon lehet spórolni, amelyek túlzóak, vagy nem megalapozottak. Emellett visszatekint majd az elmúlt időszak kifizetéseire is, mert szerint azok között is akadnak olyanok, amelyek összegszerűségükben csökkentendők, ezért még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy jogvitákra kerül majd sor.

A jelenlegi követelések között is akadnak olyan tételek, amelyek összege nem megalapozott, ezekben az esetekben az illetőkkel le fogunk ülni tárgyalni és csak a tényleges, piaci áraknak megfelelő összeget fogjuk kifizetni

– fűzte hozzá a pénzügyi biztos, aki január 5-én teszi majd le a javaslatait tartalmazó jelentést az elnökség asztalára, és azt követően kerül sor az új költségvetés kidolgozására, amelyre már szintén tesz ajánlást a jelentésben.

Bajkai István ugyanakkor azt is kiemelte, hogy olyan költségvetésnek kell készülnie, amely biztosítja a megfelelő szakmai munkát, illetve az olimpiai felkészülést.

Tíz nap, amely megrengette a ring világát, az ökölvívók társadalmát

– fogalmazott Hannák György. A könyvvizsgáló az ifjúsági vb pénzügyi mérlegét illetően elmondta, hogy összesen 578 millió forint bevételt könyvelhetett el a szövetség, ebből 291 millió származott a központi költségvetésből, 11 millió a nemzetközi szövetségtől, az AIBA-tól, és közel 276 millió a résztvevő országok regisztrációs díjából. Ezzel szemben a vb-rendezésnél a november 28. állapot szerint 980 millió forint költség merült fel.

A hiány 396 millió, s ehhez jött még hatmillió forint értékű tárgyieszköz beszerzés

– jelentette ki a könyvvizsgáló, aki szerint még vannak le nem zárt tételek, be nem érkezett számlák, amelyek még növelhetik, de akár csökkenthetik is az összeget.

Hannák György a történteket azzal magyarázta, hogy nem volt meg a kellő összhang a gazdasági apparátus között, a szakértelemmel szemben is merültek fel kétségek.

Amikor pedig a szervezők látták, hogy a rendelkezésre álló pénz kevés lesz a vb lebonyolításához, az emberi erőforrás minisztérium költségvetési okokra hivatkozva elállt a további támogatástól. Hozzáfűzte: a vb után a sajtóhoz “surranópályán” olyan adatok jutottak, amelyek nem voltak auditáltak.

Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke a megnövekedett szervezési költségeket illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy a vb megrendezése Budapesten többe került, mint az eredetileg kijelölt Győrben, illetve, hogy az AIBA is fellépett további követelésekkel – például a szervezőknek két ringet kellett megvásárolniuk a nemzetközi szövetség szponzorától, amelyekre nem volt szükségük. A vártnál kisebb bevételeket azzal indokolta, hogy az előzetesen bejelentkezett 81 ország 500 versenyzője helyett csak 63 ország 361 ökölvívója jött el Budapestre.

Erdei Zsolt: Azt kell mondjam, mosom kezeimet
Az ökölvívó-szövetség elnöke úgy véli, megérte 348 millió forintos hiánnyal ifjúsági vb-t rendezni a Duna Arénában. Ugyanakkor a helyszínválasztásért nem tud felelősséget vállalni.

A jövőt illetően az elnök úgy látja, hogy a szövetség működésében is vannak jelenleg olyan kiadások, amelyek nem szükségesek, ezért azok elhagyásával is lehet javítani a MÖSZ anyagi helyzetén.

Deák Attila, a sportért felelős államtitkárság osztályvezetője kijelentette: az állam a kialakult helyzet konszolidálását tűzte ki célul, a két felmerült megoldás közül a magasabb összegű támogatás kidolgozását végzik. Hangsúlyozta: meg kell valósulniuk az ökölvívó-szövetség azon szakmai programjaiknak, amelyekre céltámogatást kaptak, ezt ellenőrizni fogják.

Csötönyi Sándor, a szövetség tiszteletbeli elnök hozzászólásában összefogásra szólította fel az ökölvívók társadalmát.

Össze kell húzni a büdzsét és ez nagyon fog fájni

– hangsúlyozta a korábbi elnök, aki szomorúan állapította meg, hogy Balzsay Károly egészségi állapota miatt jelenleg nem tudja ellátni szövetségi kapitányi feladatát. Erdei jelezte, átmenetileg segítője, Törteli Ferenc vette át tőle a pozíciót.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.