Pályán kívül

A szurkolók újra aggódhatnak Balzsay Károlyért

balzsay károly (balzsay károly, )
balzsay károly (balzsay károly, )

Szombaton tartotta a Magyar Ökölvívó Szövetség azt a rendkívüli közgyűlését, amelyen a vizsgálóbizottság beszámolt a tagoknak arról, mit tárt föl az ifjúsági ökölvívó világbajnokság kapcsán.

Százmilliókat szórtak el a bokszban, az ismerősök jól jártak, a szövetség csődben
Egy történet, amely megmutatja, hogyan élnek vissza az Orbán Viktor sportszeretetének köszönhető gazdagsággal.

Augusztusban százmilliókat szórtak el az esemény kapcsán, az ismerősök jól jártak, a szövetség viszont csődhelyzetbe került – most hivatalosan is kiderült, hogy 269 millió forintnyi követelést kell még kifizetnie a szövetségnek, ezen kívül még hiányzik 132 millió forint, amelyet más feladatok helyett a vb-re használt fel a szervezet

A közgyűlésen azonban történt valami, ami sokkal fontosabb a százmillióknál.

A végén szót kapott Csötönyi Sándor, a szövetség korábbi elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, aki néhány tőle megszokott körmondat után elkottyantott valamit, amit eddig kevesen tudtak;

Balzsay Károly egészségi állapota miatt jelenleg nem tudja ellátni szövetségi kapitányi feladatát, átmenetileg segítője, Törteli Ferenc vette át tőle a pozíciót és a válogatott olimpiai felkészülését is ő irányítja.

A hír azért aggasztó, mert Balzsay 2013-as visszavonulása után nem sokkal, 2014 márciusában derült ki, hogy nyirokrájka van. Hat kemoterápiás kezelést kapott, állapota pedig egyre csak javult. Júliusban úgy nyilatkozott, túl van a nehezén és valóban, egészségi állapota olyan jóra fordult, hogy újra munkába állt, előbb utánpótlás, majd felnőtt szövetségi kapitány lett.

A sportszerető közvélemény, a szurkolók most újra aggódhatnak Balzsayért, aki feleségével, a korábbi válogatott tornász Reubl Tündével és gyönyörű kislányával nehéz napok elé néz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik