Sport

„Sokan úgy gondolják, meghülyült a Szabó Bence, állítsátok le!”

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívót sok kudarcélmény nem érte a sportpályán. Aztán 2016-ról 2017-re fordulva legjobb tanítványa otthagyta, a MOB főtitkári pozíciójából kirúgták, elbukta a versenyfutást a MOB elnöki székéért. Azóta a háttérbe vonult. Hová tűnt Szabó Bence?

A közvélemény valahol ott veszthette el a fonalat Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok kardvívóval kapcsolatban, amikor 2016-ban a MOB főtitkári székéből távozott.

Mondjuk úgy inkább, hogy az elnök kirúgott, majd ezt követően pár hónappal őt sem választották újra. A mai napig homályos számomra, hogy miért nem kaptam indokot a menesztésemre, miért nem egy olyan beszélgetés végén búcsúztunk el egymástól Borkai Zsolttal, amelyen a két olimpiai bajnok megpróbálta volna kibeszélni a közös problémáját.

Ezért fordult vele szembe és indult ellene a MOB elnöki pozícióért?

Inkább azért, mert úgy éreztem, miközben körülötte elfogyott a levegő, nekem teljes a politikai és a sporttámogatásom. Aztán akárcsak Borkainak, nekem is beletörött a bicskám.

Bő fél év alatt három csapás

Kulcsár Krisztián 83, Borkai Zsolt 53 voksot kapott az első körben, Szabó Bence csak 27-et. Kiesett, meg sem érte a második kört, vívónyelven „mehetett zuhanyozni”. Hogy lehet az, hogy ennyire rosszul ítélte meg a helyzetét?

Sokan elárultak. Fájdalmas volt, a mai napig nem értem, miért kellett hülyét csinálni belőlem.

Hogyan csinálnak hülyét egy, az ellenfeleit előre feltérképező vívóból, a rutinos sportdiplomatából?

Úgy mentem a szavazásra, hogy győzni tudok. Előtte a fontos MOB-tagok közül többen is személyesen biztosítottak a szavazatukról, olyan erők mozdultak meg láthatóan az érdekemben, hogy nem kételkedtem még akkor sem, amikor Kulcsár Krisztián, aki szintén mellettem állt, egy nappal a szavazás előtt röhögve felhívott azzal, „bocs Bence, ne vedd személyes támadásnak, de én is kandidálok”. Eztán maradtam hoppon.

Ezen a szavazáson dőlt el, hogy Schmitt Pál 1989-2010 közötti időszaka után újra egy vívó, de nem ön, hanem Kulcsár Krisztián irányítja a MOB-ot elnökként. Milyen a kapcsolatuk?

Annak idején volt egy íratlan szabály, hogy olimpiai bajnok legyen a MOB elnöke. Ezt 2016-ban átírta a közgyűlés. Hogy milyen a kapcsolatunk? Semmilyen. Pontosabban annyi, hogy az Olimpiai Bajnokok Klubja rendezvényeire Nébald Gyuri elhív. Ott voltam a ’92-es olimpia évfordulójának megemlékezésén is, ott találkoztunk.

Ez fáj?

Két éve ők teljesen más koncepció mentén haladnak, a „no news is good news” elv szerint. Olyan, mintha nem is lenne olimpiai bizottság. Igazából nem lehet hallani felőlük semmit.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Ne felejtsük, 2010-16 között lényegét tekintve minisztériumként működött a MOB, teljes szakmai és pénzügyi döntéshozatali felelősséggel. Mindezt a kormány 2016-ban megvonta a szervezettől.

Kétségtelen. Pont úgy működnek azóta, ahogy előtte. Kovács Tamás, korábbi MOB-sportigazgató, a 2000-2008 közötti MSZP-kormány idején panaszkodva úgy jellemezte magukat, „utazási iroda vagyunk”. Ezt a felelősségi kört kapta vissza a MOB, maximum véleményezési jogkörük van, aztán a minisztérium dönt.

Miközben MOB-főtitkárként dolgozott, esténként Pasaréten, a Vasasban vívómesterként adott iskolát tanítványának. De 2016 óta már azt sem műveli, lévén az olimpia után harmadik csapásként Szatmári András elhagyta, majd egy évre rá egyéni világbajnok lett.

Nem értettem miért döntött így, de a magyar vívás érdekében remélem, hosszú távon is bejön neki a váltás.

Máshonnan nem keresték, hogy maradjon a vívásban?

De, elég sok helyről érkezett konkrét ajánlat. Tajvanba például nagyon komoly összegért mehettem volna edzőnek, de nem kívántam elhagyni Magyarországot.

Bizonyos dolgokhoz még túl fiatalnak érzem magam, máshoz meg már öregnek.

Utóbbi miatt nem vállalom, hogy belekezdjek egy újabb külföldi kalandba, anyagilag bármennyire is megérné. Ott van a család, a gyerekek. Az fontosabb.

Olimpiai bajnokként, sikeres sportvezetőként korábban sok kudarcélménye nem akadt. Ehhez képest tanítványa elhagyta, sportvezetői állásából kirúgták,  sikertelenül zárult a kandidálás. Elég cudar időszak lehetett. Hogy élte meg?

Bár lehet, hibáztam, mert egyik után sem kapartam, de nem gondoltam azt, hogy itt a világvége. Sőt. Egy vállrándítással elintéztem: ha nem akarnak, nem akarnak.

Amikor az apa felnéz a gyerekre:

„A fiamra, a „kis Bencére” igazán büszke vagyok. Meg tudta lépni, hogy a labdarúgó NBII-ben való ide-oda pilinckázás, a csak a pénzkereset miatti futball helyett – ami azért jóval magasabb életszínvonalat biztosít, mint a pályakezdés bármely más területen – mást választott. Azt, hogy minél előbb elkezdi a sportvezetői szakmát. A III. kerületben Scheer Sándor támogatásával bontogatja a szárnyait ügyvezetőként és nagyon komolyan veszi a feladatát. A labdarúgás mellett az atlétika- és  vízilabda-szakosztállyal rendelkező III. kerületi TVE-ben beleáll az olyan kemény, emberileg is nehéz döntésekbe, mint Buzsáky Ákos edző menesztése például. Jó érzés egy apa számára látni azt a lelkesedést, amivel viseltetik a munkája iránt.”

Kicsit sem rázta meg egyik vereség sem?

Úgy érzem, olyan vagyok, mint a macska: mindig talpra esem. Hatéves volt a kislányom akkor, azóta legalább még több időt tudok együtt tölteni vele. Aktív vívó koromban a sok utazás, verseny miatt jószerivel kimaradt Bence fiam kisgyermekkora.

Nemzetközi vizeken

Annyi sikert azért hozott a 2016-os év, hogy a riói olimpia után beválasztották a Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottságába.

Az valóban nagy siker. Hiába számítunk vívó nagyhatalomnak, előttem 16 évig nem volt szavazati joggal rendelkező magyar tagja a vezető testületnek.

Miért nem?

Kifejezetten jó viszonyt ápoltam a Nemzetközi Szövetség korábbi elnökével, René Roch-kal, – szegény tavaly novemberben halt meg –, aki Dr. Kamuti Jenővel megüzente, ha engem jelöl a magyar szövetség Végrehajtó Bizottsági tagnak, garantálja, hogy bent leszek, mert velem szívesen együtt dolgozna.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Ez mikor történt?

2004 után, amikor még szövetségi kapitány voltam. Épp ezért nem jelölt a magyar szövetség. Úgy gondolták, a kapitányság kizáró ok. Ehhez képest Roch megüzente, őt ez nem érdekli, nem tartja összeférhetetlennek, sőt, kifejezetten szeretné, hogy én legyek a magyar jelölt. Az MVSZ szembe ment vele, mást jelölt, akinek ezek után semmi sansza nem maradt a választáson. Előttem legutóbb Kamuti Jenő rendelkezett szavazati joggal board tagként még 1996-2000 között. Aztán 16 év kimaradt, ami a magyar vívás szempontjából nem jelentett előnyt. Sőt. Az eredményekben, a tradíciókban, a nagyvilágban dolgozó edzők számában vívónagyhatalom voltunk és vagyunk ugyan, csak éppen képviselet, lobbierő nélkül a sportágunk döntéshozatalába nem maradt beleszólásunk.

2016-ban miért támogatta az MVSZ, ha előtte évekig nem?

Jellemző módon egy szerdai nap volt a határidő, amíg el kellett küldeni a magyar jelöltek listáját. 2008 óta Allaher Usmanov (dollármilliárdos orosz üzletember – a szerk.) a FIE elnöke. Tavaly finoman, az emberein keresztül megüzente, hogy ha rajta leszek a listán, támogat engem. Csak engem. Csampa Zsolt elnök szerda éjfél előtt egy órával küldött egy sms-t, hogy az elnökség úgy határozott végül, engem jelöl.

Más pást a hazai

Megválasztása óta milyen a kapcsolata a Magyar Vívó Szövetséggel?

Attól, mert funkciót látok el a nemzetközi szövetségben, még nem vagyok hivatott arra, hogy beleszóljak a magyar vívás napi történéseibe. Nincs például szavazati jogom, ez így van rendjén. Általánosságban azonban a szövetség nemzetközi vezető testületében ülő magyar tagot viszonylagos rendszerességgel informálisan tájékoztatni illene országa elképzeléseiről annak érdekében, hogy megfelelően tudja ellátni az érdekképviseletet. Mondjuk, érdemes lenne legalább az elnökségi ülésekre meghívni – nem szavazati, de rendszeres résztvevői joggal. Két év alatt még soha nem hívtak meg. Azt sem kérdezték meg, mi zajlik ott nálatok a boardban, pedig fontos információkat tudnék átadni nekik. Ahogy azt sem súgják meg, milyen javaslataik, terveik lennének a nemzetközi versenynaptár, a szabályalkotás tekintetében például.

Idén Budapesten lesz a világbajnokság. Így hogy tudja képviselni a magyar érdekeket?

Ne is mondja! Előfordult olyan boardülés, ahol a budapesti világbajnokság került terítékre, és mivel semmilyen szinten nem vagyok belevonva a szervezésbe, nemhogy munka, de informális szinten sem, Boczkó Gábort (korábbi remek párbajtőrvívó, jelenleg az MVSZ sportigazgatója – a szerk.) kellett felhívnom, hogy meséljen valamit, mert különben

Usmanov elnök, amikor rám néz és nekem szegezi a kérdést, hogy „Na, a budapesti világbajnokság?”, csak hülyén néznék rá.

Javasoltam nekik, hogy tán érdemes lenne kiutazni egy ilyen VB-ülésre és egy szép videóval, makettel, vagy csak egy szimpla Power Point-prezentációval udvariasan tájékoztatni a nemzetközi szövetséget, hol tart a szervezés. De ebből sem lett semmi.

A világbajnokságot a szövetség rendezi, vagy az új állami sportszervező cég?

A szövetség. De nem a saját feje szerint, hiszen Budapest „csak” host city, ami azt jelenti, hogy minden téren kötelezően be kell tartsa a rendkívül szigorú FIE-előírásokat. Még azt is meghatározzák, milyen szögben álljanak egymáshoz képest a pástok. Az információhiányról a panaszokat a FIE-vezetés részéről én kapom, de így segíteni nem tudok.

Szavaiból úgy érzem, nem felhőtlen a kapcsolata a szövetség jelenlegi vezetésével? Miért utálják Szabó Bencét?

Az elnöknek biztos van valami problémája velem, holott elég sokat köszönhet nekem. Amikor a MOB-ban dolgoztam, akkor az összes létező kérését – nem miatta, hanem a magyar vívás miatt – teljesítettem. A volt sportolótársaimat mindig próbáltam segíteni, velük egyébként remek a kapcsolatom. Csampa Zsolt 2012. nyara óta elnök. Nem volt jóban sem szegény megboldogult Kulcsárt Győzővel, de Szilágyi Áronnal sem felhőtlen a viszonya. Ő ezt az utat választja – a sportága nagy bajnokaival nincs jóban.

Azokkal nem tartja a kapcsolatot, akiknek még akkor is vastagon szedve benne lesz a nevük a sportág történelemkönyvében, amikor őt már rég elfelejtették.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Mi ennek az oka?

Nem tudom.  De nem is érdekel.

Még akkor sem tartja önnel a kapcsolatot, ha sportpolitikailag az érdekét szolgálná? A FIE-vezetés magyar tagjával mikor beszélt utoljára az MVSZ elnöke?

A FIE-kongresszuson tavaly találkoztam vele. Odamentem köszönni, kezet fogtunk. Ennyi volt.

Nem invitált meg az asztalához, nem kezdeményezett beszélgetést, és mivel nekem vele ellentétben nem okoz gondot különböző nyelveken kommunikálni, és a vívótársadalomban is elég jól eligazodom, otthagytam és mentem a dolgomra.

Akadémia álom

Hétköznap, délelőtt 9 óra, éppen elvitte a gyereket iskolába, kezében sporttáska, de nem munkába, hanem úszni készül. Ez a jelen?

Munkahelyem nincs, de elfoglaltságom van. Schmitt Pál volt az atyja, az ötletgazdája, hogy legyen Magyarországon egy komoly nemzetközi vívóakadémia. Egy szellemi központ. Lobbiztak is ezért Kulcsár Győzővel, amire fogadókészség mutatkozott a legfelsőbb szinten.

Milyen lenne ez az akadémia?

Jelenleg is működik egy olyan akadémia, amit a FIE pénzel, és nem tartozik az MVSZ ellenőrzése alá. Remekül dolgoznak a magyar edzők benne, de amiről álmodunk, más szintet képviselne. Usmanov egy olyat szeretne, amely egyetemi hátteret is biztosít. Ezen felbuzdulva összeraktam egy projekttervet. Mocsai Lajos és a Testnevelési Egyetem tárt karokkal fogadta az ötletet, amely  alapját egy utánpótlásképző-központ adja. Hisz vívóedzőket csak úgy lehet tanítani, ha olyan alany is van hozzá, akivel iskolázni tud, amit aztán videózni, az oktatást elemző szobában azonnal javítani lehet. Az elnökünk elkötelezett a legmodernebb technikák iránt, ezért a vívótermet, az akadémiát high tech felszereltséggel álmodtuk meg, videóelemzőkkel, nemzetközi edzőképzéssel. A TE mindezt azzal fejelné meg, hogy az az edző, aki legyen magyar vagy külföldi, elvégzi ezt az akkreditált képzést, az mehet tovább és angol nyelven egyetemi diplomát szerezhet, sőt, PhD-zhet is vívószakedzőként. Háromfokozatú, teljes körű képzést kap, aki végigjárja.

Hol zajlana a képzés fizikai valójában?

Erre rengeteg ötlet született. Szóba került az is, hogy a sokat emlegetett Csillebérc-projekt részét képezné, amit Szabó Tünde államtitkár asszony is támogat.

Ott egyre duzzad ez az álom. Hosszú Katinka úszóakadémiája,  mellé öttusa edzőközpont és immár vívóakadémia is?

Szakmai szempontból tökéletes elképzelés, hiszen az öttusának a legfontosabb szakága épp a vívás, az öttusa vívóedzőket is egy helyen tudnánk képezni, továbbfejleszteni, a medencét úszók, öttusázók és a vívók is használhatják majd edzésre, vagy akár rehabilitációra.

Usmanovnak tetszik az elképzelés?

Miközben megerősítette, hogy továbbra is tartja az ígéretét, miszerint a FIE finanszírozná az akadémia működését, és a kivitelezésbe is beszállna egy összeggel, ha olyan lesz, amilyet megálmodott, várja tőlünk az első lépést.

Budapest mind földrajzilag – Európa közepén vagyunk -, mind pedig a magyar vívás tradíciói miatt tökéletes helyszín lenne.

Ezek szerint Szabó Bence jelenleg lobbista?

Azon túl, hogy a nemzetközi tisztségem társadalmi funkció – maximum napidíjat kapok, ha külföldre delegál a FIE –, csak ezzel foglalkozom. Dolgozom azon, hogy megvalósítsam Kulcsár Győző és Schmitt Pali ötletét, álmát.

Két év nemzetközi szövetségben szerzett tapasztalattal a háta mögött, miként látja a vívás jelenét, jövőjét?

Számos olyan ötletem van, amelyeket leírtam az elnök úrnak és amelyek változásokat hozhatnak a sportágam népszerűsítésében, televíziós közvetítésében, a megértésében. A mai technika számos dologra lehetőséget ad. Az egyes versenyzőkről statisztikai adatok közlésétől, addig, hogy egy-egy asszó közben technikai szünetben szuper lassítsák az akciókat a helyszínen nagyban, miközben egy szakértő magyarázó szöveget mond hozzá. De van más is. Például találat esetén világító lamé – a kard, amely „festéknyomot”, kvázi „vérfoltot” hagy az érvényes találati felületen. Esetleg a tiszta, egylámpás akciók pontozásának a megemelése. Gondoljunk bele, a cselgáncsban is egy nagy ívű dobás többet ér, mint egy sima akció.

Épp így miért ne érhetne 2-3 tust, pontot is egy olyan találat, mint amilyet Szilágyi Árontól láttunk a londoni olimpiai döntőben, amikor kvinttel kivédte az olasz Occhiuzzi pengéjét, visszavágott, ami hangosan csattant a lamén – még „az ellenfél is megtapsolta” az akcióját, annyira szép, tiszta találatot vitt be.

Meglehet sokan úgy gondolják, meghülyült a Szabó Bence, állítsátok le, de higgyék el, a jövő szempontjából haladni kell a korral.

Egyre több modern sportág jelentkezik az olimpiai műsorba, ha a tradicionális sportágak nem tudnak fejlődni, úgy járhatnak, mint az ökölvívás, vagy a birkózás, napirendre kerül a levételük a műsorról. Thomas Bach mindenkitől elvárja az innovációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik