A kis Novak Djokovic 4 éves kora óta teniszezett, de 7 évesen jött el az a pillanat, amikor a tévé előtt ülve igazán szerelembe esett a tenisszel. A tévéközvetítés során egy Pete Sampras nevű amerikai épp azt tette, amiben mindig is jó volt, nagyon hatékonyan játszotta a szervaröptét és gyönyörűen ütötte az egykezes fonákot, így nem is lehetett kérdés, hogy megint ő lesz Wimbledon bajnoka.
– nyilatkozta Djokovic arról, milyen motivációt jelentett neki a példaképe.
Ha az ember istenít valakit, akkor mindenben próbálja másolni, így Djokovic is egykezes fonákkal operált eleinte, egészen addig, míg első edzője, Jelena Doncic rá nem beszélte, hogy váltson át kétkezesre, mert az jobban illik a játékához. Ha az ütésen változtatott is, minden máshoz makacsul ragaszkodott Djokovic, így ahhoz is, hogy egy nap beéri az idolját.
Amikor a Rafael Nadal elleni, bántóan egyoldalú melbourne-i férfi döntő utolsó pontja után Djokovic térde rogyva, vadul üvöltve az öklét rázta, talán egy pillanatra az is átfutott a fején, megcsináltam. Ez volt a szerb klasszis 15. győzelme a Grand Slam-tornákon, Sampras pedig tizennéggyel zárt 2002-es visszavonulásakor, ami akkor még óriási rekordnak számított.
Sampras kitartóan üldözte a rekordot, majd 14., utolsó GS-diadala után csúcstartóként vonult vissza. 31 évesen. A tenisz darálója, a versenyek, a folyamatos utazgatás felőrölte az ekkor már házas Samprast, és nyilván a motivációja sem volt ugyanolyan, amikor már tudta, hogy – most már tudjuk, átmenetileg – sikerült odavésnie a nevét az örökranglista élére.
“Ahogy öregszel, úgy lesz ez egyre keményebb. Nehezebben veszed rá magad a meccsekre, az utazásra, egyszerűen belefásulsz. Utólag visszagondolva az utolsó éveket már kimerülten nyomtam le, a teniszt még élveztem, de már nem ment olyan könnyen a ráhangolódás” – nyilatkozta az amerikai.
Ausztráliába felesége, valamint két gyereke nélkül utazott el, és a díjátadón előadott beszédében nem felejtett el köszöntet mondani a családjának az iránta tanúsított türelemért és áldozatkészségért. “Az éhség még megvan, de mostanság sokkal fontosabb, hogy mindent a lehető leghatékonyabban és célirányosan csináljak az életemben, mert már apa és férj vagyok. Már nem minden a tenisz körül forog” – adott betekintést a világába Djokovic.
Sending love all the way down under!!! ❤️@DjokerNole @AustralianOpen #idemooo #NoleFam pic.twitter.com/3Pe6Ra9TJn
— Jelena Djokovic (@jelenadjokovic) 2019. január 27.
Félelmetes statisztikák a legfontosabb meccseken
A mostani sikere után leggyakrabban az a kérdés merült fel a teniszrajongókban, hogy lesz-e újabb megcsináltam-élménye Djokovicnak? A Melbourne-ben a pályáról lesöpört Nadal két, Roger Federer öt GS-győzelemmel jár előrébb, mint a szerb, de a spanyol egy, a svájci hat évvel idősebb.
Az idő tehát elvben Djokovicnak dolgozik, de ő maga tett kérdőjelet az előzésről szóló felvetés végére, amikor elárulta, hogy a család miatt már nem szaggatja annyira az istrángot. Ugyanakkor ne felejtsük el azt a tényezőt, az egót, a legjobbak között is a legjobb akarok lenni-mentalitást, ami egy Cristiano Ronaldónak, egy LeBron Jamesnek, vagy a Djokvovic, Federer, Nadal hármasnak is a sajátja.
Jó lenne belelátni most Nadal és Federer fejébe, hogy hogyan érzik magukat, mit gondolnak Djokovic félelmetes meneteléséről. Ha ezt nem is, azt viszont tudjuk, hogy Djokovic mit érez.
He stands alone.
The story of @djokernole – the @AustralianOpen record breaker 🔥 pic.twitter.com/kBnnMMP2OD
— ATP Tour (@ATP_Tour) 2019. január 28.
“Hogy milyen együtt élni a gondolattal, hogy megelőzhetem Federert? Nagyszerű” – mondta a szerb egy nem túl ötletes újságírói kérdésre válaszolva. “Nem tudom megjósolni, hány szezon van még bennem, nem akarok túlságosan előre tekinteni. Egy évvel ezelőtt teljesen valószerűtlennek tűnt, hogy három GS-torna címvédője legyek. Nem volt lehetetlen, de nagyon kicsi volt a valószínűsége.
Nem szeretném, ha nagyképűen hangzana, de mindig is hittem magamban. A sikereim legnagyobb titka, és gyanítom, ez más sportolókra is érvényes, az önbizalom. Arra törekszem, hogy mélyre ássak magamban, ha nehézséggel szembesülök; hogy előhozzam azokat a pillanatokat, amikor megbecsültem magam; hogy fenntartsam a pozitív tudatállapotot és hogy győztesként tekintsek magam”
– mondta Djokovic, aki a könyökműtétje után nem érezte jól magát a pályán, mert nem tudta, képes lesz-e még a legmagasabb szinten ütögetni.
Amikor a visszatérése után márciusban az első meccsén kikapott Indian Wellsben Taro Daniel ellen, majd Miamiban is nagyon korán búcsúzott, sokakban felmerült ugyanez a kérdés, aztán az egymás után megnyert három GS-tornával mindenkinek eloszlatta a kételyét.
Djokovic volt már egyszerre a négy nagy verseny címvédője, nyert a mostani előtt 14 GS-címet, mégis a melbourne-i diadalt nevezte a csúcsnak az eddigi 15 sikeréből. Hogy miért?
A negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban összesen 23 ki nem kényszerített hibája volt a szerbnek, miközben az első négy fordulóban meccsenként ütött ennél többet. Félelmetes statisztika, egyben mutatja is, hogy fejben mennyire rendben volt a világelső, aki a legfontosabb csatáira időzítette a legjobb formáját. Nála jobban azonban senki nem tudja, mennyire nem lehet hátradőlni egy ilyen siker után, hiszen a könyökműtétje után ő is jó mélyről küzdötte fel magát, és Nadalt ismerve a spanyol is alaposan fel fogja szívni magát a Roland Garrosra, ami neki amúgy is szívügye. Meg is nyerte csekély 11 alkalommal.
– mondta bölcs belátással Djokovic, aki a döntőben tökéletesen olvasta Nadal játékát, a spanyol még a torna korábbi szakaszában nagyon hatékonyan működő új szervájával sem tudta meglepni. “Egy dolog biztos, mindketten azon leszünk, hogy fejlődjünk. Sok meccsünk lesz még egymás ellen különféle borításokon, és ennek igazán örülök, mert ez a rivalizálás volt rám a legnagyobb hatással emberileg és a tenisz szempontjából is”.
Összejöhet az előzés?
Djokovic és Nadal 53 alkalommal játszott egymás ellen, az állás 28-25 a szerb javára. A 28 győzelem rekord, egyetlen játékos sem győzött ennyiszer egy másik teniszező ellen a férfiak mezőnyében. Kemény pályán 19-7-re vezet Djokovic, Nadal ezen a borításon utoljára a 2013-as US Open döntőjében verte meg, úgyhogy a szerb szép lassan a mumusává vált.
A különféle teniszes fórumokon most ismét arról megy a vita, ki minden idők legnagyobb teniszezője és van rá egy fogadásunk, hogy a többség csípőből Federert mondaná, de Djokovic mindent megtesz, hogy változtasson a széljáráson. A wimbledoni torna kezdete óta 38 győzelem mellett mindössze négyszer kapott ki, és Federert, Nadalt is kétszer-kétszer verte meg. A Nadal elleni örökmérlegét már említettük, de a nagy négyes másik tagjával szemben is jól áll, Federer ellen 25-22-re (az utolsó 10 meccs mérlege 8-2), Andy Murray ellen 25-11-re.
Not bad, @DjokerNole. pic.twitter.com/rGirzW1nWo
— SportsCenter (@SportsCenter) 2019. január 27.
Folytassuk? A hét melbourne-i döntőjéből mindet megnyerő Djokovic az Open éra 1968-as bevezetése óta az Australian Open centerpályájának névadója, Rod Laver mellett a második 30 fölötti játékos, aki zsinórban három GS-t nyer meg.
A négy nagy tornán Federer (43) után 34-gyel övé a második legtöbb elődöntő, valamint negyeddöntő (43, itt Federer tízzel vezet), és a megnyert meccseket tekintve is csak a svájci van előtte (342-265, de a svájci 75 GS-versenyen indult, míg a szerb 56-on, és ezzel nincs az első tízben a részvételeket összegző ranglistán!).
Igaza volt Charlie Ecclestone-nak, a Telegraph újságírójának, amikor megjegyezte, ha 15-20 év múlva egy tévéműsorban egyszerre lesz jelen a már őszülő Federer, Nadal és Djokovic, akkor a nézők egy része a középen ülő fickót nevezi majd a legjobbnak, mások a balján lévőt, egyesek pedig a jobb oldalit. Ahogyan most is vannak olyanok, akik a már rég visszavonult Björn Borgra, Samprasre vagy Agassira esküsznek.
Ha a Garrost is megnyeri…
Vagy éppen Boris Beckerre, aki volt az edzője Djokovicnak, így aztán igazán jól ismeri.
A legtalálóbban a mezőny egyik szervagépe, a szerb ellen eddig mind a kilenc meccsét elvesztő Milos Raonic fogalmazta meg, milyen Djokovic ellen játszani.
“Ütésről ütésre azt érzed, hogy egyre fogy az időd, míg végül tényleg lekésel a labdáról. Amikor fogadja az adogatásod, tudod, hogy mi vár rád, de pont ettől ijesztő az egész. Minden egyes ütéssel fokozatosan bontja le az ellenfelet, aki folyton rohanásban van, Novak pedig szép lassan kinyírja”.
A már említett Ecclestone az első José Mourinho-éra Chelsea-jéhez hasonlította Djokovicot, amely rengeteg meccset húzott be 1-0-val. A fanyalgók erre azt mondták, hogy csúnya győzelem, a Chelsea-drukkerek pedig azt, hogy hatékony futball.
– méltatta Becker korábbi tanítványát.
A 2014-ben US Open-győztes Marin Cilic szerint Djokovic legnagyobb erőssége, hogy a szerb nagyon közel helyezkedik az alapvonalhoz, de másodpercenként változtatja a pozícióját, éppen ezért nagyon nehéz elütni mellette. A korábbi top 20-as játékos, a Djokovic ellen öt meccs után is nyeretlen Bernard Tomic szerint Djokovic a koordinációja és az időzítése miatt minden labdára rá tud készülni, így nem hagyja, hogy az ellenfelek fölé kerekedjenek.
Hogy meddig képes még így dominálni? Nem kell már sokáig várni a válaszra: ha a párizsi salakon is ennyire tökéletes lesz a játéka, akkor tényleg nem sok remény marad az ellenfelek számára. Rég vártunk már ennyire GS-tornát!